A 6. század és a kora újkori között a történet mintegy 80 változata ismert Belső-Ázsiától Bizáncon át Észak-Európáig. Az eredeti indiai legenda Buddha életét és tanítását dolgozhatta fel, ám a történet hosszú vándorútja során hat vallás hívei között terjedt el, akik mind a saját hitbeli elképzeléseik szerint formálták a történetet. A görög és latin verziók már Joszaphát – a Bodhiszattva eltorzult alakja – keresztény szentről szólnak, akit egészen a 19. századig Európa-szerte India második megtérítőjeként tiszteltek.
A Buddha vagy Jézus? című könyvében ennek az átalakulásokban gazdag történetnek az állomásait és vallástörténeti vonatkozásait vázolja fel Simon Róbert. A keletkutató az eredeti buddhista legendához vélhetően legközelebb álló, 9-10. században keletkezett arab verzió első magyar fordítását is közreadja a Corvina Kiadó Fontes Orientales sorozatában megjelent kötetben. A munkából kiderül az is: a középkori Európának nem voltak közvetlen ismeretei a buddhizmusról, a Barlaam-legenda fordításai nyomán mégis a keleti vallás számos eleme közismertté vált a kontinensen, bár anélkül, hogy az európaiak tisztában lettek volna a történet buddhista gyökereivel és mondanivalójával.

A történet európai változata szerint India pogány fejedelmének megjósolták, hogy születendő fia kereszténységre fog térni. Bár az uralkodó igyekszik ezt megakadályozni Joszaphát palotába zárásával, a fiú azonban megismerkedik egy Barlaam nevű remetével, aki megtéríti és megkereszteli. Amint uralomra kerül, Joszaphát megtéríti egész népét, majd maga is kivonul a pusztába. Magyar fordításban a legenda először a 16. századi Kazinczy-kódexből ismert.
Az MTI kérdésére, hogy mely jegyei tették könnyen lefordíthatóvá a buddhista gyökerű történetet a keresztények számára, Simon Róbert úgy válaszolt: az eltérések ellenére Jézus és Buddha tanításának közös jellegzetessége, hogy mindketten sajátos „antistrukturális ellenmozgalommal" jelentkeztek.

Buddha a kasztrendszerrel szorosan összefonódott, a papi áldozati kultuszokat a középpontba állító brahmanizmussal szemben, míg Jézus a szigorúan hierarchizált és intézményesített zsidó törvényvallás ellen lépett föl, és elvetette a külsődleges rítusokat, az önmagáért való tisztasági és kultikus előírásokat – mutatott rá.

Hozzáfűzte: a történet népszerűsítésében komoly szerepet játszhattak a különböző vallásokban jelen lévő aszketikus, világelutasító szerzetesi mozgalmak, amelyek az adott társadalom evilági életre berendezkedett „mainstream" vallásával, annak ritualizált hit- és megszilárdult intézményrendszerével szemben kínáltak utat a megváltást kereső hívőknek. Ezek a szerzetesi mozgalmak saját törekvéseik leképződését, "”arkhétípusát" láthatták a világi gazdagságot remeteségre váltó trónörökös történetében.

A kötet számot vet azzal a problémával is, hogy mitől válhatott népszerűvé a történet a kereszténységgel, buddhizmussal, dzsainizmussal és manicheizmussal szemben az evilági és túlvilági lét éles szembeállításától mentes, nem megváltásvallás iszlámban. Simon Róbert szerint Mohamed éppúgy elvetette a szerzetességet, mint a túlzott aszkézist. A Barlaam-történet ezért nem is a „mainstream" iszlámban lett népszerű, hanem a szúfizmusban, az iszlám misztikában, amely kezdetben protestáló ellenkultúra gyanánt jelentkezett, majd a 11. század után belesimult az iszlám ortodoxiába.

A legenda közel-keleti és európai elterjedésében kulcsszerepe lehetett a manicheizmusnak, amely Észak-Afrikától Belső-Ázsián át Kínáig a vallások és nyelvek „valóságos zsonglőrjeként" feladatának tekintette más vallások – kereszténység, mazdaizmus, buddhizmus, iszlám, konfucianizmus – alapos megismerését, hogy azok őseredeti, autentikus képviselőjeként toborozhasson maga számára híveket. A manicheizmus követői ehhez bőségesen éltek a különböző irodalmi szövegek hajlékony felhasználásával, történeteket, példázatokat, mondákat és gnómákat fordítottak le és népszerűsítettek. Köztük a Barlaam-legendát is, amely manicheista közvetítéssel juthatott el Indiából nyugatra – emelte ki a szerző, aki szerdán mutatja be kötetét az Írók boltjában, Budapesten.

Simon Róbert elárulta azt is: a Fontes Orientales következő kötete a Történelem és a történelemlátás az iszlámban címet fogja viselni, és tartalmazni fogja a mongol-kori történetírás egyedülálló művét, Ibn at-Tiqtaqá, al-Fakhrí című anekdotázó, személyes hangvételű munkájának fordítását. Mint fogalmazott, a műben a szereplők és uralkodók lehangoló, pőre valóságukban jelennek meg, az olvasó így mintegy a "hátsó lépcsőn" közelítheti meg az iszlám történetét.