A Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület meghívására – egy hosszabb kanadai körút végállomásaként – február végén érkeztem feleségemmel a városba. Első programunkként a Magyar Ház nosztalgiaklubjának ebéddel összekötött műsoros délutánjába csöppentünk.

A közösségi épület nagyterme az eseményre zsúfolásig megtelt, a mintegy kétszázötven vendég a szépen terített asztaloknál ünnepi ruhában várta a műsor kezdését. Nem hiába: a többórás színvonalas program bármelyik hazai rendezvényszervező becsületére vált volna. A színpadon klasszikus zenei számok, kabaréjelenetek, villámtréfák, sanzonok váltották egymást, a közönség pedig hálás szívvel tapsolta meg a közülük való fellépőket, a műsorvezetők kedvességét, könnyedségét. A jó hangulatot a helyben készült ízletes ebéd is fokozta; a lazacos elő- étel ugyan már a befogadó ország csemegéje, a töltött karaj és a farsangi fánk viszont tagadhatatlanul a magyar konyhára utalt. A pazar menühöz tokaji bor dukált.

– A kis közösség gazdag kulturális életet él – büszkélkedik egyik vendéglátónk, Párdányi Miklós, a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke. – Két tánccsoportunk van, a gyerekek együttese Csárdás, a felnőtteké Forrás névre hallgat; utóbbihoz talpalávalót adó zenekar is tartozik. Színtársulatunk is nagy népszerűségnek örvend. Nyugdíjas csoportunk havonta kétszer tart találkozót; a Nimród csoporttagjait a vadászat-halászat és a természetjárás szeretete köti össze. Minden hivatalos magyar ünnepet évtizedek óta megtartunk, az otthoni jeles napokról itt, az óceán partján is megemlékezünk. Nálunk talán az ünnepek sora eggyel, a trianoni emléknappal egészül ki. Idén a mintegy négyszáz tagot számláló egyesület március 15-ét egy egyfelvonásos darab bemutatójával ünnepli meg.

A kanadai magyar kulturális élet Vancouverben lelkes szervezőinek köszönheti a gazdagságát, akik csendesen teszik a dolgukat. Dr. Mészáros Margit a Magyar Házban a főellenőri tisztet tölti be, de a szervezet kulturális életének is aktív részese. Az elmúlt évben az ’56-osműsorban debütált rendezőként; a prózai-verses megemlékezés sikere után idén március idusát kívánja emlékezetessé tenni. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása nyomán az Olvastam, költőtárs című, Arany János és Petőfi Sándor barátságának emléket állító egyfelvonásost rendezi.

– A két költőfejedelem életútja – mint irodalomkedvelőre és történészre is – nagyon nagy hatással volt rám. A Toldit a magyar irodalom egyik legnagyobb művének tartom, s Petőfi életművének gazdagságát is csodálom; a fiatal lélek és az idős ember ábrázolásában is tökéleteset alkotott – emlékezik az előadás ötletének születésére a műsor színpadra álmodója. – A végleges anyag összeállítását gondos kutató- munka előzte meg. A költők verseit és levelezését többször elolvastam, s a színdarabot az itteni közönség ízlését ismerve, kiegészítésekkel öntöttem végső formába.

Az elmondottakból úgy tűnik, mozgalmas elő- adás születik, gyermektáncbetét, toborzótánc, illetve az Arany Lacinak szóló vers színesíti az elő- adást. Mintegy tíz ember vállán nyugszik a bemutató, mindenki benső énjét viszi a világot jelentő deszkákra. A kétszemélyes darab művészei is teljes odaadással készülnek a premierre: Ollé Attila, a lánglelkű forradalmár-költő megszemélyesítője hetek óta növeszti szakállát és bajuszát, és a rádiós Molnár László külseje is egyre jobban hasonlít nagyszalontai példaképére.

Petőfi alakítója szintén az Alföldön, Szolnokon született, s tizenegy éve él a kanadai városban. Már a kezdetektől bekapcsolódott – a tánccsoport mellett – Thália tanítványainak a munkájába is. Gyakran felkérik versek felolvasására, így kézenfekvő, hogy ő alakíthatja az egyik poétát.

– Otthon gyakran indultam versmondó versenyeken – idézi fel a poézishez való kötődését Petőfi megformálója. – Egyik példaképem Cseh Tamás volt, így hamar megtanultam gitározni is. Több lemezét játszom, rendezvényeken vagy akár a tábortűz mellett is szívesen szórakoztatom velük a hallgatóságot. A nemrég elhunyt előadó emlékét a darabba is becsempésztem: a színielőadás CsehTamás és Bereményi Géza szerzeményével, a Petőfi halálával ér véget.

A magyar színjátszás Vancouverben jelentős hagyományokra tekint vissza: tudomásunk szerint itt található az amerikai kontinens egyetlen folyamatosan működő magyar teátruma, és tavaly ünnepelte negyvenedik születésnapját. Az ünnepekre létrehozott amatőr fellépések idővel professzionális előadásokká nemesültek. Többek között a János vitéz, a Légy jó mindhalálig és Goldoni Chioggiai csetepaté című művének sikeres színrevitele szerepel a krónikákban. Az emlékkönyvekben többször felbukkan Hegedős Györgyi Jászai Mari-díjas művész neve, aki a lelkes csapatot társulattá formálta. A „színigazgatói” stafétabotot néhány éve Pór Gabriella vette át.

„Petőfink”, Ollé Attila a Magyar Házban a szolnoki Tisza Táncegyüttesben megszerzett tánctudását is kamatoztatja. A Forrás Együttes munkáját a legjobb magyar koreográfusok segítik; a hazai vendégművészek általában egy hétre érkeznek, és intenzív munkával tanítanak be több számot. Ilyenkor nem unatkoznak a táncosok: a napi munka után lépnek a táncparkettre, s a hétvégéjüket is feláldozzák a közös tanulás érdekében.

A messziről érkezett tanítóknak nincs könnyű dolguk, a nemek szerinti megoszlás ugyanis igencsak a hölgyek javára billen: huszonöt lányra három–nyolc férfi jut. Így a fellépéseken a lányok sűrűn váltják egymást, a férfiak viszont állandóan színen vannak. A szebbik nem daltudása is figyelemre méltó. Noha sokan közülük már csak törik a magyart, a színpadon akcentus nélkül énekelnek teli torokból.

Az utánpótlást a gyermekek tíz-tizenöt fős csapata adja évtizedek óta; a Csárdás Együttesbe az egészen piciktől a tizennégy éves kis felnőttekig járnak lelkesen a próbákra. Sokan a csapatban sajnos már nem vagy rosszul beszélik szüleik nyelvét, így az együttlét egyben nyelvgyakorlásul is szolgál.

Az egyesület a terem biztosításával támogatja a legfiatalabbakat, a szülők egyedül a táncoktató bérét adják össze. A kicsik oktatója Miklós Lajos, aki korábban a felnőttegyüttes munkáját is vezette. A fiatalok tudásukat máshol is bizonyíthatják: a nyugat-kanadai néptáncfesztiválon rendszeresen jó eredménnyel szerepelnek.

A felnőtt táncosok körében most nagy az izgalom, az együttes Magyarországra készül; a 25. jászberényi csángó fesztiválra kaptak meghívást. Ezt követően a csapat felkerekedik, és Erdélyországba utazik; a táncoslábúak a gazdag népi tradíciójú Csíkmadarason táboroznak majd. A gyökerek adnak újult erőt a magyar hagyományok ápolásának a messzi távolban is.

A nemzeti ünnep fontos összetartó erő Vancouverben is; az emberek várják, készülnek rá, örülnek, hogy ünneplőbe öltöztethetik szívüket.

– Március15. a közösségért érzett önzetlen felelősségvállalás napja – fogalmazza meg Szigeti Miklós, a vancouveri Első Magyar Református Egyház lelkipásztora. – Egy olyan értéké, amelynek ápolása különösen fontos individualizálódó társadalmunkban, bárhol éljünk is a világban. Pedig egy közösség sem képes létezni áldozathozatal nélkül. Hisszük, Isten nem véletlenül adta nekünk ezt a nyelvet, kultúrát, szellemi örökséget. Szeretnénk ezt a gazdagságot megőrizni és továbbadni, miközben értékeket veszünk át a kanadai társadalomtól is. Meggyőződésem, hogy sérülés nélkül lehet a kettőt beépíteni lelkünkbe.