Az idei csendesnap első napjának fókuszába az egyházon belüli szerep és dinamika kérdése került. Dr. Szabó Lajos rektor nyitó áhítatát követően Pángyánszky Ágnes otthonlelkész, a csendesnap szervezője köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályát a délutáni program levezénylésére. A hallgatók először előadáson, majd csoportfoglalkozásokon vettek részt.

Németh Zoltán, az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályának osztályvezetője előadásában a szervezet, szerep és a személy viszonyát elemezte. Az osztályvezető kitért arra, hogy „az egyházi hivatás olyan komplex feladatkör, melyben mindenkinek úgy kell megtalálnia a helyét, hogy közben önmaga el ne vesszen. Mindez úgy valósítható meg, hogyha a ránk ható szerepet nem hagyjuk, hogy eluralkodjon, hanem figyelünk arra, hogy önmagunk, saját, egyéni kapcsolataink érvényesülni tudjanak.”
Németh Zoltán többek között e kényes egyensúly megtalálására, a hivatás közbeni megújulásra, a szupervízió fontosságára hívta fel a figyelmet.

A délutáni előadást követően a hallgatók és oktatók csoportokat alkottak, ahol egy előre megadott eset alapján kellett a presbitériummá vált csoportoknak határozatot hozniuk. Izgalmas beszélgetések, viták alakultak ki, a határozatokat pedig végül közösen ismertették az egyes csoportok.

A csendesnap zenei felelőse a teológushallgatókból létrejött Közel zenekar volt. Az összejövetel első estjén a Korál-sziget adott koncertet.

Szubjektív beszámoló:

Te milyennek képzelsz el egy csendesnapot?

A Facebookon gyakran lehet találkozni olyan képmontázzsal, amely bemutatja, hogyan látják az egyetemisták életét a barátok, a szülők vagy épp a társadalom. Azonban mind csak a saját szemszögükből szemlélik, de a valósághoz egyikük nézete sem közelít igazán. Ilyen képmontázs készülhetne az Evangélikus Hittudományi Egyetem félévkezdő csendesnapjairól is, mert ahányan csak tudnak róla, az egyházvezetés, a gyülekezeti tagok, a szülők vagy épp a világi barátok, mind másmilyen elképzelésekkel rendelkeznek róla. Milyen egy csendesnap valójában, egy teológushallgató szemszögéből?

Otthagyjuk a Bosnyák téri szmogot, átlépjük a saját szürke kerítéseinket és megcélozzuk Piliscsabát. A feloldódást csak könnyíti, hogy már az áhítaton is olyanokkal kerülünk egy csoportba, akikkel azelőtt csak köszöntünk egymásnak. Megosztjuk egymással, hogy mi a legfontosabb tárgy az életünkben, majd dr. Szabó Lajos bibliatanulmánya után rájövünk: egy hajszárító pótolható, de Jézus nem. 

Az ebéd finom, de kevés, szerencsére nemcsak kenyérrel él az ember. Hanem például a Gyülekezeti- és Missziói Osztály előadásával is, amelyben nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a személyünk nem azonos a mások által elvárt, sokszor csak ránk erőltetett szerepekkel. 

A gyakorlatban is kipróbáljuk, hogyan viselkedünk egy addig ismeretlen szerepkörben, egy eljátszott presbiteri ülésen. A frissen felavatott igazgatólelkészeknek, másodlelkészeknek, presbitereknek és jegyzőknek azt kell megvitatniuk, hogy vajon polgári temetést vezethet-e evangélikus lelkész.

Gondolatainkat és felfedezéseinket Korál-sziget koncerttel öblítjük le, majd az este egészen informális és bensőséges része a mesébe illő havazáson való csoportos csodálkozásba torkollik. Kevés alvás után fitt ébredés a jussunk (a Pilisben még ez is jobban megy), a HÖK izgalmas detektívjátéka azonban már korán reggel az egekbe emeli az adrenalin-szintünket.

Az ezt követő istentisztelet inkább a lelkünket emeli az egekbe, köszönhetően Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész prédikációjának. „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” – halljuk Máté evangéliumából és érezzük is, mert bár mi negyvenen gyűltünk össze, Jézus a negyvenegyedik. 

Egy könyvjelzőre leírjuk, hogy mit adott nekünk ez a közösség, majd egymásnak ajándékozzuk. A búcsúzás miatt fánkba folytjuk bánatunkat és együtt hazaindulunk, azt kívánva, bárcsak otthon is így tudnánk örülni egymásnak.

Nos, ilyennek látszik kívülről?