A Budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia és a bécsi egyetem protestáns teológiai fakultása között a hetvenes évekre a Lutheránus Világszövetség ajánlásával és segítségével professzori csereegyezmény született. Évente egy-egy professzor hosszabb-rövidebb időre, előzetes egyeztetés és egyházvezetési jóváhagyás után előadássorozatot tarthatott Budapesten vagy Bécsben. Az egyik ilyen csereprofesszori alkalom emlékezetes számomra.

Az 1970-es években történt, amikor egyházi külügyi-ökumenikus titkár voltam Káldy püspök mellett és párhuzamosan előadó a Teológiai Akadémián. Úgy történt, hogy az egyik nap izgatottan hívott fel Muncz Frigyes, az egyházi diakóniai-szeretetmunka igazgatója, hogy nagy bajban van és segítségemet kéri. A szeretetszolgálat Volkswagen kisbusza, amit valamikor ajándékba kapott egyházunk a Lutheránus Világszövetségtől, baleset és totális elhasználódás miatt motorcserére szorult, amit Magyarországon alkatrészhiány miatt nem tudtak elvégeztetni, legközelebb Bécsben lehetett ilyen szervízt találni.

Megkért, próbáljak neki és az egyházi munkaágnak segíteni, ő majd azonnal beszél a püspökkel és ehhez engedélyt kér tőle. A püspök ehhez a külföldi beszerzéshez engedélyét adta, azzal a kikötéssel, hogy ez nekünk ne kerüljön semmibe, mert pénz nincs, de a kisbusz fontos, mert külföldi vendégdelegációk esetén ez szokott besegíteni az országjárásban.

Az engedély birtokában ökumenikus ügyintézőként azonnal személyesen továbbított üzenetben kértem Szépfalusi István bécsi magyar lelkészünk, egykori teológus társam és barátom tanácsát és segítségét. Rövidesen jött az eligazítás.: Dantine professzor a bécsi fakultársról hamarosan Budapestre jön, mint vendégprofesszor. Ő egyébként az osztrák diakóniai és segélyszolgálat igazgatótanácsi tagja és vállalta, hogy utazása során vonaton behozza, természetesen vámárúként az alkatrészeket. Várjam érkezésekor a Keletiben, de rendeljek hordárt és beszéljem meg előre Muncz Frigyessel, hogy intézze a vámkezelést.

A megadott napon a Teológia vendégfogadó tanáraival, Groó Gyulával, Prőhle Károllyal és Vámos Józseffel izgatottan várakoztunk az állomáson. Tájékoztattam a kollégákat, hogy a professzor ajándékcsomagot hoz magával a szeretetosztályra és ezt Muncz igazgató intézi a vámmal. A fogadóbizottságban két hordárral és egy vámtiszttel kiegészülve, izgatottan vártunk. A hordárok idegesek voltak, hogyan ismerik föl az érkező professzort. Megnyugtattam őket, hogy korábbi Dantinével való ismeretségeim szerint ahhoz a vagonhoz kell menniük, ahol az egyik ablakban óriási szivarfüstöt fog eregetni egy utas. Abban a kabinban találnak majd öt-hat nagy papírosdobozt, jó nehezet, mert nemcsak a pótmotort küldték meg, hanem egyéb alkatrészeket is, így például fényszórókat, ütközőket, pótablaküvegeket, stb.

Várakozás közben tanárkollégáim leszidtak, hogy lehet ilyen helyzetbe hozni egy vendég nemzetközi hírű professzort, micsoda „leégés” ez a Teológiai Akadémiának.

A megérkezés után a füstfelhőből Dantine nevemet kiáltotta és a dugigpakolt első osztlyú fülkéből először a csomagokat engedte elvinni, majd amikor leszállt és meglátta professzoraink ábrázatát, megszólalt: „ Liebe Kollegen, wissen Sie was ist diese Aktion? Es ist die praktizierte „Theologie der Diakonie.” (Kedves Kollégák! Tudják mi ez az akció? Ez a diakóniai teológia a gyakorlatban.) Ezzel tehát egyházunk akkori hivatalos „diakóniai teológiájának” szellemes kritikáját adta!