„Elég neked az én kegyelmem,
mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
(2Kor 12,9a)

Valahogy úgy elrohant ez a hónap is, hogy majdnem elfelejtettem. Pedig éppen a minap voltam Kelemen Imrénél (már úgy mondom: bácsinál) látogatóban, és emlegettük Sanyit. A vicceit. A vagányságát. A küzdelmeket. Szentendrét, Sikátort. A hírtelen búcsúzást. Egy évvel ezelőtt. Ma (2013. január 26.) elhunyt Hegedűs püspök úr, és ahogy a cikket írtuk a honlapra, eszembe jutott az évforduló. Így most Sanyira emlékezünk, vitéz Magassy Sándor alezredes, evangélikus tábori lelkészre, aki a szolgatársunk és bajtársunk volt.

Vitéz Magassy Sándor 1959. június 5-én Sopronban született, Magassy Sándor evangélikus lelkész és Urbán Margit evangélikus diakónus lelkész második gyermekeként. Iskoláit Takácsin, Nemesszalókon, Pápán és Celldömölkön végezte, majd Isten arra indította, hogy lelkipásztor legyen, így felvételizett az Evangélikus Teológiai Akadémiára. D. Ottlyk Ernő püspök 1982-ben Nagysimonyiban szentelte lelkésszé.

Sokfelé szolgált: Budapesten püspöki titkár volt, majd Csorna-Kapuvár, Rábcakapi, Tárnokréti gyülekezeteit gondozta. Mi tábori lelkészként ismertük, a szentendrei kollégaként, ezt a szolgálatát nyugállományba vonulásáig, 2006-ig látta el. Emlékszem, fiatal hadnagyként ott lehettem a szentendrei búcsúztatóján, sokan beszédeket mondtak, egy főtiszt énekelt is neki, mi kardot vittünk emlékbe, ő meg viccesen közölte, hogy a bors mind beleborult a búcsú-marhapörköltbe… Ilyen volt Magassy Sanyi.
A leszerelés után Sikátor-Veszprémvarsány helyettes lelkésze lett, de Zircen, Homokbödögén, Lovászpatonán és Nagydémen is helyettesített. Egyszer még beszéltünk: csinált velem egy riportot a koszovói misszió után a Kossuth Rádió, ő felhívott, miután leadták. Szinte rögtön. Gratulált. Aztán tavaly, 2012. január 11-én hirtelen elment. Nem készült elmenni, nem is búcsúzott. Hazatért Megváltó Urához. Tíz nap múlva Sikátorban temették el, evangélikus szertartás szerint, katonai tiszteletadással.

Most ő rá emlékezünk.