Beköszöntő - ...csak össze ne törjön!

Nem gondoltam volna, hogy valaha is blogot fogok írni.

Mindig kicsit gyanakodva néztem azokra, akik gondolataikat folyamatosan meg akarták osztani a közvéleménnyel, ugyanakkor csodáltam is a merészségüket, hogy ezzel kiteszik magukat mindenféle kellemetlenkedő kommentárnak, megjegyzésnek. Különösen érvényes volt ez a külpolitika témakörére, talán azért is, mert a diplomácia eredendően kissé titokzatos volta miatt még kevésbé tűnt összeegyeztethetőnek a gyors kézzel odavetett blogbejegyzések műfaji elvárásaival.

Ugyanakkor sokat változott a világ – nem feltétlenül az előnyére. A nyomtatott sajtó rohamosan szorul vissza, külügyminiszterek, nagykövetek blogolnak, twittereznek, az információk gyorsasága pedig sok esetben fontosabbá vált, mint a közlendő gondolatok minősége. A titkosnak szánt jelentések első alkalommal történt tömeges kiszivárogtatása, a Wikileaks-botrány óta még inkább győzedelmeskedni látszik a nyilvánosság, aminek messze nem csak pozitív következményei vannak. Ha a diszkréció, a bizalmas információk közlésének lehetősége elvész, akkor egyre inkább csak a rövid távú politikai érdekek mentén fogalmazódnak meg érvek és ellenérvek. Ez nem segíti a gyakran igen összetett értékrendek és érdekek megértését, érvényesülésének lehetőségét.

A fenti jelenségektől a magyar közélet sem mentes. A hazai politikai híradások, háttérműsorok döntő többsége belpolitikai indíttatású. Ez csak akkor változik látványosan, amikor a külföldi sajtóban megjelenik egy, a hazai viszonyokat kritizáló elemzés, politikusi vélemény. Korántsem mindegy, hogy mit gondolnak rólunk külföldön, hiszen ez részben jelzi az ország mozgásterének határait. Na de hogy tudná bárki is reálisan megítélni a saját helyzetünket, amikor a külhoni viszonyokról szóló híradások ily mértékben visszaszorulnak, amikor egyre több külföldi tudósítói hely szűnik meg, s amikor egy-egy hírműsort hallgatva feldereng a régi nemesi rögeszme: extra Hungariam non est vita.

Márpedig nagyon is van élet körülöttünk, ráadásul nagyon érdekes dolgok történnek szerte a Világban. E folyamatokban nagyon nem mindegy, hogy merre tart Magyarország, és hogy mit gondolnak minderről azok, akiket egy kicsit is érdekel az, ami a kertkapun kívül történik.

Ilyen körülmények között becsülendő minden olyan szándék, ami segít megérteni mindazt ami a világszerte zajlik, ami Magyarország helyzetét, lehetőségeit, polgárainak életét befolyásolja. Ezért is örülök a közmédia által biztosított elektronikus felületnek.

A kockázatokkal és mellékhatásokkal nekem is együtt kell élnem. Azokkal is, amelyek miatt hol gyanakvással, hol csodálattal figyeltem blogoló sorstársaimat. Ezért is örülök, hogy a kockázatot és a reménybeli sikert megoszthatom néhány barátommal, kollegámmal. Lesz köztük visszaeső államtitkár, hivatalban lévő, kiugrott vagy leváltott diplomata, üzletemberré vedlett külügyér, lelkész, újságíró. Olykor egy-egy nevesebb külföldi szerző opuszára is számítunk. Többségüket évtizedek óta ismerem, és remélem, hogy a gondolataiknak mások is annyira fognak örülni, mint amennyire én szoktam.

Gyakran tapasztaljuk, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Persze az is megtörténhet, hogy az erdőt nézve, nekimegyünk az első fának, s messzelátónk ott helyben törik apró darabokra. Ezt úgy szeretnénk elkerülni, hogy a szerzők többsége bár szenvedéllyel figyeli az erdőt, az elmúlt éveket – gyakorlati szakemberként – az öles fák kerülgetésével töltötte. Reméljük, hogy messzelátónkat így tudjuk hosszabb távon is megkímélni – s ezzel másoknak is érdekes, örömteli pillanatokat szerzünk.

A szerzőről...

Prőhle Gergely (Budapest, 1965), korábban a Külügyminisztérium, jelenleg az EMMI nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára. A 90-es évek első felében a Friedrich Naumann Alapítvány magyarországi vezetője volt, majd kulturális államtitkár lett. 2000-től 2005-ig Berlinben és Bernben szolgált nagykövetként. Dolgozott a Roland Berger tanácsadó cégnél, az evangélikus egyház világi vezetője. Rendszeresen publikál folyóiratokban, hetilapokban.