A nap hálaadó istentisztelettel kezdődött, amelyen Szemerei János püspök hirdette az igét. Prédikációjában több szemszögből világította meg, hogyan lehetséges az, hogy a tanítványok feltámadása után nem ismerték fel a velük beszélgető Jézust.
Szemerei János pérdikációja:
Ezután a felkért előadók visszaemlékezései következtek. Az igazgatótanácsi tagok, díszvendégek, polgármester, finn vendég és püspökeink megemlékezése mellett országos felügyelőnk örömmel jelentette be, hogyaz Országos Presbitérium döntése alapján az intézmény fel fogja venni Andorka Rudolf szociológus nevét.
Ezután átadták a fotópályázat nyerteseinek a nyereményüket. (A díjazottak listáját korábbi cikkünkben olvashatják.)
Mindeközben a fiatalabbak kipróbálhatták az udvaron felállított ugrálóvárat és játszóteret, a kreatívabbak a kézműves foglalkozásokat, a korongozást, a gyöngyfűzést, de volt aki arcfestéssel tette trendibbé magát.
Délben többek között sült malac és csirkehús, disznótoros és kürtős kalács várta az ünneplőket.
A délután folyamán néptáncgálára került sor, amelyen a kőrőshegyi Borkút és Lókötő táncegyüttes tagjai léptek fel. Aztán zenélt még többek között a Menyét együttes, Szabó Adrien és a Tönköly zenekar, a Korál-sziget együttes és a Shamrock zenekar is.
Videó megszólalókkal:
Az intézmény történetéről
A budapesti székhelyű Protestáns Országos Árvaegylet vezetője, Nikelszky Zoltán az 1930-as években anyagi megfontolásból, az árvák nyarlatatásának megfelelő megoldására azt találta ki, hogy telket várásolnak a Balaton parton és erre felépítenek egy üdülőt, amelynek felavatására 1933. június 29-én került sor.
A vízparti üdülő az 1950-es évekig várta az árvaházi gyerekeket. Az államosítás időszakában azonban, hogy megmentsék az épületet, a Protestáns Árvaházi Alapítvány lemondott a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem javára a nyaralóról. Szárszó attól kezdve az evangélikus konferenciák és hitéleti alkalmak meghatározó helyszínévé vált. Az épületet tíz évvel ezelőtt felújították, kibővítették, korszerűsítették és újraszentelték.
Fényképalbum:
Akinek van képe az alkalomról, küldhet még be linket, fotóalbumot, fotókat szerkesztőségünknek! Köszönjük!