Az esperesek azzal a reménységgel vettek részt a lelkészakadémián, hogy az itt munkával eltöltött idő egy olyan fontos út állomása lehet, amely hosszabb távon is befolyásolhatja, hogy milyen lesz majd lelkészként szolgálni az evangélikus egyházban. Az esperesek megpróbálták megfogalmazni azokat a kereteket, lehetőségeket, elvárásokat, amelyeket az életpályamodell leír. Sorra vették a kulcsfogalmakat: lelkészi kompetenciák, az életpályamodellhez kötött, garantált illetményrendszer, készségek és képességek továbbfejlesztése. A téma feldolgozása egyénileg és csoportmunkában történt.
Az esti és reggeli áhítatok megfelelő spirituális keretet adtak a tanácskozásnak.
A közbeszédben sokszor előfordul az életpályamodell mint fogalom – mutatott rá a tanácskozással kapcsolatban dr. Joób Máté. A modellt úgy mutatják be, mint ami segítheti a szakembereket munkájuk végzésében. Ez szülte azt a gondolatot, hogy vajon egy lelkészi életpályamodell mennyire lehetne segítség a lelkészek számára. Ha megfogalmaznák a szükséges kompetenciákat, a támogatórendszert, döntés születne a garantált illetményről, akkor nagyobb biztonságban végezhetnék a lelkészek szolgálatukat.
A belső indíttatás a témaválasztáshoz pedig az volt, hogy az egyházban sok szó esik intézményekről, arról, hogy az egyháznak milyen szerepe van a társadalomban, de talán háttérbe került a lelkész személye és a lelkészi szolgálat – fogalmazta meg Joób Máté.
Nagy ajándék, hogy a teljes esperesi kar leülhetett, és az esperesek közösen átbeszélhették a lelkészi szolgálat főbb kérdéseit, a kurzus végén pedig feltehették maguknak a kérdést: hogyan tovább? A végcél nem egy jogszöveg megalkotása volt, az életpályamodell csak eszköz. A cél: nagyobb biztonságban, egymást támogatva induljanak el a lelkészek hivatásukban, tudjanak megmaradni a lelkészi pályán örömök és kudarcok között is, és úgy fejezzék be lelkészi szolgálatukat, mint akik megtették az útjukat.