Evangelizációs missziói napot tartottak Nyáregyházán

Evangelizációs missziói napot tartottak Nyáregyházán

Share this content.

Szöveg: Veszteg Istvánné, fotó: Lipót Zsolt
Nyáregyháza – 2015. július 18-án szombaton egész napos evangélikus találkozót tartottunk gyülekezetünk templomában és gyülekezeti termében. A nap alapgondolata és a meghívó jelmondata „Nyitott ajtót adtam eléd” (Jel. 3, 8.) volt.

A nap vendég igehirdetője Bozorády András az Északi Egyházkerület missziói lelkésze volt.

Ennek az alkalomnak a zenei élményét Solymosi Sebestyén a Pilisi Zeneiskola igazgatója, klarinétművész, Hakeleva Ludmilla zongoraművésznő, az iskola tehetséges volt diákjai és a jelenlegi zeneiskolások adták.

Már reggel nagy volt a meleg, ami dél felé egyre fokozódott. Az emberek lassan gyülekeztek, de mire dinamikusan felhangzott zenei feldolgozásban az evangélikusok himnusza: Erős vár a mi Istenünk, már mindenki ott volt, aki részvételre szánta ezt a napot. A találkozó megnyitójában Selmeczi Lajos Péter gondolatait egy felszólító mondat köré csoportosította: Ismerd meg önmagad!

Bozorády András igehirdetéssel szolgált, melynek alapjául a Jelenések könyve 3, 1-6 sorait választotta. „Az ember sokat foglalkozik önmagával, nap mint nap mérlegeli mi van vele, de hogy mi lesz vele halálon túl az sokkal fontosabb kérdés. Figyelemmel kíséri, hogy más emberek mit mondanak róla, de hogy Isten mit gondol róla, az nem érdekli. Az emberek véleménye sokszor megbélyegző. Isten soha nem bélyegez meg, szereti az embert, nevén szólítja és kinyitja az ajtót, oda te is bármikor bemehetsz. Ő nem kérdezi miért voltál távol, örül, hogy megjöttél. Bajok, tragédiák, háborúk idejét éljük, Isten csatákat nyer meg, átvisz a reménytelenségből a reménybe. Az élet, erősebb a halálnál, Isten az élet, csatlakozz hozzá, járj vele!” – fogalmazott az Északi Egyházkerület missziói lelkésze.

Az előadást követően zenei feldolgozásban „Jézus te égi szép…” kezdetű énekünk hangzott fel, majd Selmeczi Lajos Péter lelkész hívta közös gondolkodásra a testvéreket. Mondanivalójában helyt kapott a filozófia, mely sokat foglalkozott azzal, hogy „mi az élet értelme, miért vagyunk a világban?” Az evangélikus lelkész hangsúlyozta, hogy „az újkor vívmánya a pszichológia, mely túlmutat a látható emberi testen, amely működik ugyan, de a létünk értelme nem ez. Az ember gondolkodni kezd önmagáról, felteszi a kérdést: Mi értelme van, hogy én vagyok? Miért nincs bennem tartalom, miért feledhető minden, ami történik velem? A tükör megmutatja, külsőre milyenek vagyunk, tükörképünk mögött viszont ott van a szomorúság, aggodalom, félelem, öröm, bánat, tehetetlenség. A kép mögött ott van az ember pozitív és negatív érzelmeivel. Az elméleti ember maga fölött gondolkodik, mit kezdjen önmagával? Krízis helyzetben megijed, lebénul, nem tudja mit tegyen. Isten az, aki tudja mi a megoldás, Ő tudja rendbe hozni az ember életét. Isten nem adja fel a reményt. Vár, hogy segítségül hívd, vár, hogy segíthessen.”

Az előadást követően egyházzenei koncert következett. A templom hűs közegében a gyönyörű zene először hullámzott középen, majd szárnyalni kezdett felfelé, fel az Úristenhez, felvíve tikkadt lelkünket felfrissülésre. Ebéd előtt a gyülekezeti házban gyerekek énekelték lelkesen azokat az énekeket, amelyeket a nyári táborban tanultak. Ebédre finom gulyásleves volt, sok sütemény és hűs üdítők tették helyre a hőérzetünket. Már a kávénkat egy gyönyörű film vetítése közben ittuk meg mi felnőttek, míg a gyerekek a parókián igényes kézműves foglalkozáson vettek részt. A gazdagon megáldott ünnepnap végén, rövid áhítat után, elköszöntünk egymástól, hitünk nagy bizonyosságával: Erős vár a mi Istenünk!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!