EVT nagygyűlés: Egy nap feketében

EVT nagygyűlés: Egy nap feketében

Share this content.

Busan – Az Egyházak Világtanácsa 10. nagygyűlésének második napján a résztvevőket arra kérték, hogy vegyenek részt a „csütörtök feketében” elnevezésű kampányban. Ezzel a nők elleni erőszakra kívánták felhívni a figyelmet a szervezők. A fekete öltözetnek arra kell figyelmeztetnie, hogy sok asszony világszerte szenved naponta az ellene irányuló erőszaktól és saját erejéből nem tud ez ellen semmit sem tenni. Forrás: EVT, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Már az utazás előtt hallottam arról, hogy lesz egy ilyen nap, ezért gondoskodtam arról, hogy hozzak magammal feketet öltözetet” - mondta a 24 éves diáklány Jun Yi, aki először van EVTnagygyűlésen. „Azt gondolom, hogy fontos, hogy a nők mellett kiálljunk. Tetszik, hogy sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez.”

A szociális mozgalom Dél-Amerikai eredetű. Az 1970-es évek argentiniai katonai diktatúrájának idejéből származik, amikor káosz és terror urakodott az országban, embereket raboltak el, erőszakoltak meg és öltek meg. Akkoriban az áldozat története sokszor tisztázatlan maradt. Amikor egyre több ember tűnt el, a nők az utcára mentek és felhívták a figyelmet a gyerekek, a férfiak, és barátaik sorsára. Minden csütörtökön, erőszaktól mentesen tüntettek az erőszak ellen és fekete ruhát viseltek. Ebből a tiltakozásból fejlődött ki az a világméretű mozgalom, amely a fekete ruha csütörtöki viselését szorgalmazza. A 80-as években aztán nemzetközi emberjogi kampány lett ebből: Csütörtök feketében címmel. Az EVT is támogatja ezt a megmozdulást és ezért már régóta a nagygyűlések része ez a figyelemfelkeltő nap.

Ebben az évben az erőszak témája is fontos szerepet játszik Busanban. Egyelőkonferencián speciálisan a nők elleni erőszak témáját tematizálták. Nem csak a háborús övezetekben zajló erőszak állt a fókuszban, hanem mindenféle, nők ellen elkövetett erőszak.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!