Fatemplom fesztivált rendeznek Magyarföldön

Fatemplom fesztivált rendeznek Magyarföldön

Share this content.

Forrás: MTI
Zalaegerszeg – Az adományokból, felajánlásokból emelt ökumenikus fatemplom felszentelésének ötödik évfordulója alkalmából fesztivált rendeznek 2015. július 17. és 19. között a Zala megyei Magyarföldön.

A péntek estétől vasárnap délig tartó rendezvénysorozat keretében a templomban szakrális előadásokat, irodalmi estet, ünnepi műsort tartanak, míg a szabadtéri színpadon zenei produkciók váltják egymást - mondta el Gryllus Dániel, Kossuth-díjas zeneszerző, a fesztivál egyik szervezője kedden Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeum fatemplomában tartott sajtótájékoztatón.

A fesztivál a Technikai Szünet szabadtéri koncertjével kezdődik el az Őrségben, majd a Snétberger Quartet hangversenyével folytatódik a nagyszínpadi program, azt követően pedig Tompos Kátya és Hrutka Róbert lép színpadra. A szabadtéri program zárásaként a Hot Jazz Band ad koncertet. 

A fatemplomban Lázár Balázs és Tallián Marianne Piros ruhában, szerelemben címmel műsorát nézheti meg a közönség, Rátóti Zoltán pedig Becze Gáborral a Köztünk marad című legújabb lemezéből mutat be dalokat. 

Gryllus Dániel beszélt arról is, hogy az Őrség egy másik településén, Nagyrákoson a templomfesztivállal párhuzamosan, július 18-án tartják a Völgyhídi Vásárt. Magyarföldön viszont zömében este zajlanak az események, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a Kaláka gyermekkoncertjét a nagyrákosi vásárban mutatják be. 

A fatemplom fesztivál szombaton a késő délutáni órákban szabadtéri programokkal folytatódik: az Apnoé világzenét játszik a nagyszínpadon, fellép Szalonna és Bandája, valamint a PASO együttes. Koncertet ad a Kaláka, többek között Szabó Lőrinc, Arany János, Kányádi Sándor verseket énekelnek. 

A fatemplomban Szirtes Edina Mókus és vonósnégyese, valamint Gryllus Samu lép fel. A késő esti órákban szakrális eseménnyel zárul a nap: Szolga csak egy van, az Isten címmel Fabiny Tamás püspök és Gryllus Dániel Weöres Sándor költő, műfordító, drámaíró emlékét, verseit idézi fel. 

Vasárnap a Magyar Honvédség Légierő Zenekara ad térzenét, majd a régió egyik kiemelt eseményének számító fesztivál ökumenikus istentisztelettel fejeződik be. 

A fatemplom öt évvel ezelőtt épült fel Magyarföldön. Az ország különböző pontjairól érkeztek adományok, sokan kétkezi munkájukat adták atemplomépítéshez - emlékeztetett Rátóti Zoltán. 

A templom felavatása óta minden esztendőben háromnapos ünnepet tartanak az Őrség szívében. Mint ahogy összefogás nélkül nem épülhetett volnatemplom Magyarföldön, a fesztivál sem működhetne, ha nem motiválná évről évre az ünnepi élmény átélésének a szándéka - fogalmazott a színművész.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!