Az átoktól az áldásig – a beszéd lehetősége és korlátai címmel dr. Kodácsy Tamás kezdte a főelőadások sorát.
Az előadó Istennel való kapcsolatának kezdetével indított: kecskeméti gyökerei révén a Parasztbibliából Bálám szamarának történetét idézte. A történetben a szamár szólítja meg az embert és Bálám megáldja szamarát. „Egy olyan áldást mond a megnyílt szemű ember, és egy olyan csillagról prófétál, amelyet Péter is és a Jelenések könyve is megírt. Jézus csillaga, a betlehemi csillag a teljes napvirradatot hozza, de amíg ő el nem jön, addig is van egy Esthajnalcsillagunk, amely a reményt adja nekünk” – mondta.
De hogyan lesz egy átokmondásból áldás? – tette fel a kérdést az előadó. „Bálám áldásában felismerhetjük azokat a motívumokat, amelyek az Édenkertben történtek, de ez fordítottan történik itt. Ahogyan az Édenben a kígyó beszélt, úgy beszél a szamár is, de a szamár visszatérít, míg a kígyó eltérít. Mindketten kérdéssel kezdik mondanivalójukat, de a kígyó szövegéből hiányzik az alázat. Mindkét történetben van egy kivont kardú angyal, az elsőben az Édentől elválaszt ez az angyal, a másodikban pedig épp az áldás felé vezet” – magyarázta Kodácsy. Ádám és Éva szégyelli magát a bibliai történetben. Bálám pedig, ahogyan egyre magasabb hegyre megy fel, egyre nagyobb perspektívát lát, már nem szégyelli magát, hanem tekintete kinyílik és áldást tud mondani.
Amikor tényleg áldások szeretnénk lenni, vissza kell mennünk az én kérdéséig: Ki vagyok én? Istennel milyen kapcsolatban vagyok? Ez mindannyiunk saját kérdése is. Hogyan lehet áldás abból, ami vagyok? Hogyan rázhatom le a béklyókat, képes vagyok-e befolyásolni a körülményeket, meg tudom-e találni a kiutat, van-e szabadságom, meg tudom-e változtatni a sorsomat? – vetette fel az előadó, aki a megtérésekor kapott igét idézte: „Az életed akkor is az élők csomójába lesz kötve Istenednél, az Úrnál.” (1Sám 25) Ebből számára az évek múlásával, az akkor is szó domborodott ki. Bármikor, bármilyen helyzetben erősíti őt ez, hiszen párszor megváltak már tőle a munkahelyén, amit fel kellett dolgoznia. De az átoktól áldásig tud ez változni benne.
Az átoknak és az áldásnak a Bibliában egészen érdekes a szintaxisa. Hasonló mindkettőnek a formulája. Mindkettő beszédben nyilvánul meg. A latin kifejezés is hasonló: benedictus, maledictus. Kívánunk, mondunk valamit, amivel megtörténtté akarjuk a történést tenni. Az átokkal valamilyen negatív folyamatot indítok el, de hogyan tudjuk ezt megváltoztatni? Csak az átoktól kiindulva anagrammákkal nem lehet eljutni az áldáshoz. A betűket hiába is variálnánk. Tákolmányok jönnek létre. Az átoklétben bukás a részünk.
Ervin Goffmann szociológus felmérést készített arról, hogyan beszélgetnek egymással az emberek. Szerinte olyan szocializált transzban beszélgetünk, amelyet a másik is megért. Wolfhart Pannenberg teológus szerint is a beszélgetőket spontán elragadja a beszélgetés témája. Ez vezeti a beszélgetőket és a beszélgetők terelik a beszélgetés menetét és bekerülünk egyfajta közegbe, a lélek atmoszférájába.
Bálám beszédében Jákób elsőszülöttségi áldása kerül előtérbe, aki erőszakosan szerezte azt meg. Az ároni áldásban is az jelenik meg, hogy az Úr nem fordítja el az orcáját, a vele való közösség lesz az igazi áldás.
Az á betű, amellyel mindkét szó kezdődik, egyfajta rácsodálkozás, hangutánzó érzés vagy kiáltás. Az átokból úgy lesz áldás, ha az Istennel való kapcsolatunk rendezett – hangsúlyozta Kodácsy.
„A zene befolyásolja az érzéseinket. Ha sok negatív zenét hallgat az ember, akkor sok negatív ritmus kerül a szívébe. Végül a kitörést Beethoven 9. szimfóniájában találjuk meg, annak második tételében, amelynek végén végül a dobosokon felülemelkednek a fúvósok. Itt a haláltáncból lesz örömóda” – mutatta be a pozitív példát az előadó.
Átkozott, aki fán függ – az akasztott ember átka, a szégyen átka, a pokol megélése után mennyi idő kell, hogy abból áldás legyen? Számunkra Jézus feltámadása az, amely kivezet az átokból. Ő, aki szamárháton vonult be Jeruzsálembe, összekötve az ószövetségi szamár képet az újszövetségivel és így lett: Áldott, aki az Úr nevében jön.
Tetteink és az áldás – milyen cselekedeteinken van áldás? – ez volt a címe a második előadásnak, amelyet Kubiszyn Viktor megtért és gyógyult drogfüggő író tartott.
Elmesélte, hogy hat éve tért meg egy drogrehabon és azóta igyekszik megélni az evangélium üzenetét. Sokszor és sokat gondolkodik azon, amikor egy-egy ige elé kerül. Az ő nyelvezete ugyanis egészen más, mint az egyházi nyelv, hiszen 30 éves koráig drogos szubkultúrában élt.
Az énközpontúság megtérése után sem múlt el, az Istent akarta manipulálni imádságaival is. De Jézus, amikor az Atyához imádkozik és azt kéri, hogy az Ő akarata legyen meg, rádöbbentette arra, hogy az Isten valóban sokkal jobban tudja, mi kell neki. Így jöhet el igazán áldás az ő életében. „Az énközpontúságnak az elengedése, alázat és bizalom kell ahhoz, hogy elengedjünk dolgokat és Istenre bízzuk azt” – vélte.
„Mi az, ami tettként működik? – kérdezte ezután Kubiszyn. – Jézus a cselekedetekről gyönyörűen beszél, de nem csak az aktivitás a lényege ennek, hanem akár egy kimondott szó, egy hallgatás is lehet tett.”
Kérdés az is, hogyan tudok Isten akaratának részese lenni a tetteimben, a mindennapi életben? Jó-e másoknak is az, amit teszek? Egyfajta lelkület kell a segítségnyújtáshoz, figyelni kell a másik személyére is. Bár nem a tetteink, hanem a kegyelem által üdvözülünk.
„Szeress és tégy, amit akarsz – szeress, ahogyan Jézus szeret téged és tedd, amit a szeretet diktál” – mondta az előadó, aki számára a lelkület és az attitűd vált fontossá és nem maga a tett.
„Jó kiszámítani a következményeket, de csak az Isten tudja azt. A bizalom, a nyitott és elfogadó hozzáállás az, amit Isten használni tud. A kereszthalál eseménye a halál, az áldozat oltári nagy hülyeségnek hat, az emberi értékrend szerint elfogadhatatlan, de az isteni szempontból ebből lett igazi áldás az egész emberiség számára” – zárta gondolatait.
A harmadik előadó, Pál Feri atya az Áldás a kapcsolatainkban – szabad kommunikáció és az evangélium címmel tartott beszédet.
A Kékes színpad elé összegyűlt embereknek az előadó élete első személyes példáját mesélte el – bevezetésképpen – az áldással kapcsolatban. Pál Feri atya szeretett volna egy találkozón egy ortodox paptól áldást kapni még kamasz fiú korában, de a nagy tömegben alig tudott odaférkőzni hozzá. Végül, nagy megkönnyebbülés volt számára, amikor megkapta a hőn áhított áldást.
Amikor 20 éve pap lett, elfogta a szomorúság amiatt, hogy naponta rengetegszer osztja az áldást, de vajon őt ki áldja majd meg? Aztán egyik napról a másikra világossá vált számára, hogy „minden áldás, amit mi adunk, az átmegy rajtunk és Istentől így mi is kapunk valamit”.
Egyik évben ádventkor Mária áldott állapotát irigyelte meg és maga is szeretett volna áldott állapotba kerülni. Ezen elgondolkodva jött rá arra, hogy „mi emberek, amikor megfoganunk, mennyire kicsinyek és törékenyek vagyunk, de Isten kilenc hónap alatt mégis teljes emberré formálja azt a keveset, amelyet egy anya és egy apa hozzátesz. Valami több, valami rajtunk kívüli rajtunk keresztül működik, hat, amikor áldásban van részünk” – mondta az előadó.
Pál Feri ezután három ősi nyelvet ismertetett. A Teremtő Isten a sejtjeinkbe írta ezeket a beszéd előtti ősi nyelveket, és ha szeretnénk áldást adni a kapcsolatainkban, ha szeretnénk áldottá válni, vagy hogy valaki kimondhassa, hogy velünk találkozva áldás jött az életébe, akkor ismernünk kell és tudatosítanunk kell magunkban ezeket a nyelveket.
1. Cselekvés
A pici baba nem tudja kifejezni magát, de igényli, hogy az anyukája gondozza, foglalkozzon vele.
Az ember leginkább az, amit csinál – mondja egy szociálpszichológus. Nagyszerű szándékaink, érzéseink vannak, de leginkább azok vagyunk, ahogyan cselekszünk.
Egy szociológiai felmérést idézve Pál Feri elmondta, hogy a magyar emberek majdnem hetven százaléka a nehéz élethelyzeteket nehezen éli át. Nem tudnak szabadon cselekedni, csak keseregnek. Ilyenkor csalódottak az életben, egymásban és nem találják helyüket. Húsz százalék pedig lázadozik, kiabál, de nem cselekszik. Nagyon kevesen vannak, akik szabadon és kreatívan cselekszenek ilyenkor. „Ha cselekszel értem, akkor az értem” – mondta Pál Feri.
„Az egyik ember a másikat annyira szereti, amennyi áldozatot érte hoz. Az összes többi szöveg! – az áldásnak a szavak előtti ősi nyelve a cselekvés, mert azt meg tudjuk érteni, tudjuk értékelni” – hangsúlyozta.
2. Érintés
A pici babát, ha dajkálják, jól érzi magát. Ha van az emberben morális tartás, akkor szexualitás nélkül szabadon megélheti az érintés szabadságát.
Betegágynál imádkozva a beszélni nem tudó, idős asszonynak, amikor az előadó megcsókolta a kezét, tekintetében a hála, az emberi méltóság, a női szépség, az egész élet összesűrítése látszódott meg. „Ha elveszítjük az emberi kapcsolatokat és az érintést, akkor szociális halált halhatunk” – mondta Pál Feri, aki ehhez hozzátette azt is, hogy 1956-ban a betegek jobban gyógyultak meg, amikor egy katolikus pap a műtéten áteső sérültek kezét fogva imádkozott értük.
3. Szolidaritás, kifejezett együttérzés, érzelmi összetartozás
Izraelben zsidó és palesztin résztvevőkkel olyan csoport jött létre, amelyek tagjai gyermeküket elvesztették a harcokban. A könnyei minden édesanyának egyformák, az anyai könnyeknek nincsen színe. Az anyai érzést minden édesanya érzi, ezen az alapon értik egymást a gyermeküket elvesztett édesanyák.
„Az érzelmi összetartozást kifejezésre juttathatjuk. Nem kell egyetértenem azzal, akivel érzelmileg össze akarok tartozni, mégis mellette tudok lenni” – mondta Pál Feri atya, aki nyomatékosan szívünkre helyezte azt, hogy mennyire nagy dolog, amikor számíthatunk valakire.
„Számít, ki mit tett, és ki mit nem tett az életünk során, de ami a lényeg, hogy mi mit teszünk másokkal. Ha szeretnénk áldásai lenni embertársainknak, akkor érdemes elmélyíteni azokat az élményeket, amelyeket velünk tettek mások, hogy ebből töltekezve mi is áldás lehessünk mások számára” – zárta gondolatait Pál Feri atya.