„De mit is mutatnak valójában ezek a számok? Természetesen várjuk a szakértői elemzéseket, de talán még ezek ismerete nélkül is szabad néhány iránymutató, tájoló gondolatot előrebocsátani. Mindenekelőtt szögezzük le: nagy baj lenne, ha az egyházak felelős pásztorai tízévente a KSH-tól értesülnének a rájuk bízott nyáj állapotáról, fogyásáról vagy éppen gyarapodásáról. 

A Déli Egyházkerület közgyűlésén a kerület felügyelőhelyettese, Andorka Árpád statisztikus évente szembesít minket az aktuális népmozgalmi adatok többnyire nem túl derűs számaival. Őszintén megvallva: nem szívesen szoktunk belenézni ebbe a tükörbe, ami általában nem mutat vonzó képet rólunk” - véli Gáncs Péter, majd így folytatja: 

„Így vannak sokan a KSH-adatokkal is, amelyek hitelességével, megbízhatóságával szemben azonnal megszólaltak a hárító, kritikus hangok. Tény, hogy minden statisztikai felmérésnek akadnak gyenge pontjai. Olykor már a kérdés megfogalmazása is rejthet magában félreértési hibalehetőséget. Vajon emlékszünk-e még a 2011-es kérdőív szövegére: Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? Erre a kérdésre közel 2,7 millió honfitársunk nem adott választ, ami 244%-os (!) ugrást jelent 2001-hez képest. Ez a drámai növekedés nem magyarázható csupán a társadalom szekularizációjával vagy az egyházak hitelvesztésével. Ugyanakkor kétségtelenül jelzi, hogy egyre több ember számára nem egzisztenciális kérdés a vallási hovatartozás… Mindenképpen önvizsgálatra kell hogy indítsanak minket a szakmailag akár még vitatható népszámlálási adatok. Ugyanakkor nem szabad a mardosó önvád vagy a mérgező bűnbakkeresés csapdájába esnünk, melynek jelei már felbukkantak lelkészi levelezőlistánkon. Természetesen szükséges és egészséges az őszinte párbeszéd és a felelős útkeresés. Különben a népszámlálás mottója is erre biztat: Feleljen a jövőért!” - írta a püspök, majd kérdésekre keresett választ:

„Bizony, számos súlyos kérdésre kell feleletet találnunk. Milyen választ adhatunk például arra a sürgető kihívásra, hogy még az erősen megcsappant, mintegy 215 ezer »evangélikus érzésű« hittestvérünk jelentős részét sem tudjuk elérni? Bár anonim válaszuk szerint evangélikus közösséghez tartozónak érzik magukat, de a közösség még nem talált rájuk, ami persze az ő olykor tudatos »rejtőzködésük« felelőssége is.
Ebben az összefüggésben vajon hogyan váltható aprópénzre stratégiánk jól csengő célkitűzése: Láthatóan evangélikus?! Hogyan csalhatjuk elő tízezrével »illegalitásban élő” testvéreinket a névtelenség homályából? Mennyit segíthet ebben az 1%-os »mosolykampány«? 
További égető kérdés: milyen szerepet játszhatnak szaporodó oktatási intézményeink a kidolgozás alatt álló, már nagyon várt, új missziói stratégiánkban? Fontos, hogy éppen ezen a területen ne legyünk türelmetlenek. Olykor hallani már keserű megjegyzéseket: mire megyünk az óvodáinkkal, iskoláinkkal? Kimutatható-e már pozitív hatásuk a gyülekezetek életére vagy akár a lelkészutánpótlásra nézve? Hol késnek a gyümölcsök?”

Valóban sürget a szükség, ki vagyunk éhezve arra, hogy végre lássuk munkánk, erőfeszítéseink látható eredményeit - teszi hozzá Gáncs Péter.
„Nem könnyű elfogadni az apostoli figyelmeztetést: lehet, hogy más a vető és az arató. Nekünk adatik az ültetés, plántálás, öntözés szép, de nehéz feladata, és majd mások fognak szüretelni, ha a növekedést adó Úr elérkezettnek látja az időt. Mi, percemberkék nehezen viseljük az Örökkévaló »időbeosztását«, akinek ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap… Pedig józan ésszel is belátható lenne, hogy a közel négy évtizedes istentelen agymosás lélek- és közösségromboló hatását nem lehet két évtized alatt jóvátenni…”

A cikk további részleteit az Evangélikus Élet 2013. április 7-én megjelenő számában olvashatják.