Gyereknapot és családi sportvetélkedőt tartottak Marcaltőn

Gyereknapot és családi sportvetélkedőt tartottak Marcaltőn

Share this content.

Marcaltő – Június 1-jén szombaton 13 órától gyereknappal összekötött családi sportvetélkedőt szervezett a marcaltői önkormányzat a Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvodával közösen. Forrás: okosnet.hu, szöveg és fotó: Bognár Viktória, Huszárné Németh Izabella

Különböző programok várták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt: kézművesfoglalkozások, kötélverés, rongybabakészítés, rajzversenyek a nagyobbaknak, mesesarok a kisebb gyerekeknek, origamizás. A sportvetélkedőn 8 csapat vett részt, ami műveltségi feladatokból és ügyességi sorversenyből állt.

Minden csapat jutalomban részesült, az első három helyezett értékes belépőket nyert a pápai Termálfürdőbe, a veszprémi álltakertbe és a győri Ugriparkba. A negyedik helyezett csapat vihette haza a pápai Lombard FC játékosai által dedikált focilabdát.

Az ügyeskezű gyerekek, akik szép rajzokat készítettek, szintén díjazásban részesültek: többek között tolltartó, rajzeszköz, meséskönyv volt a csomagban. A kiadós mozgás után finom palacsinta és limonádé várta az éhes szájakat, amit a csornai Garabonciás együttes műsora alatt jóízűen elfogyaszthatott mindenki. A zenekar ismert és kevésbé ismert gyerekdalokat játszott, közösen énekeltek és játszottak a gyerekekkel, valamint a kicsik megismerkedhettek a különböző hangszerekkel is.

A rossz idő ellenére sokan ellátogattak a rendezvényre, reményeink szerint mindenki jól érezte magát. Az eső miatt a tervezett szalonnasütés elmaradt, de reméljük, hogy hagyományt teremtettünk ezzel a mai nappal és jövőre pótolhatjuk. Köszönjük a családoknak és a segítőknek a lelkes részvételt!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!