A kiállítást dr. Sütő Zoltán felügyelő és Pongrácz Máté lelkész nyitotta meg az ünnepi istentisztelet után. A megnyitóban elhangzott, hogy a hónapok óta tartó gyűjtőmunka eredményeként csodálatos, a nagyközönség számára teljesen ismeretlen anyagokat mutatják most be Kaposvár életéből és az evangélikus egyházközség múltjából. A gyülekezet vezetői megköszönték azon gyülekezeti tagok munkáját, akik dokumentumokkal és tárgyakkal, képekkel, keresztelési vagy konfirmációs emléklapokkal, régi énekeskönyvekkel és Bibliákkal járultak hozzá a különleges eseményhez.
A megnyitó Vas Virág evangélikus hittanos hegedűjátékával kezdődött, majd Sütő Zoltán köszöntője következett. Beszédében külön megköszönte a Dubovay család segítségét, akik édesapjuk hagyatékát – aki korábban 47 évig Kaposváron szolgált lelkészként – a gyülekezet rendelkezésére bocsátották.
A kiállításon megtalálhatók és olvashatók a százéves német és magyar nyelvű prédikációk, 1916-os evangélikus névsor, valamint az első úrvacsorai kelyhe az egyházközségnek. Megtekinthető az Evangélikus Nőegylet alapító okirata, valamint az 1917. január 21-én felszentelt evangélikus imaház ünnepi közgyűlésének jegyzőkönyve. Látható Sándy Gyula építészmérnök aláírása, amit a kaposvári evangélikus templom építési naplója őriz 1929-ből, valamint megcsodálhatók keresztelési és konfirmációs emléklapok és a 30-as 40-es évekbeli evangélikus ima- és hittankönyvek.
Különleges darabja a tárlatnak az a Lutherkabát (evangélikus istentiszteleti viselet), amelyet Dubovay Géza korábbi kaposvári lelkész viselt 47 éven keresztül szolgálatai során.
A kiállítást tíz képes tabló is színesíti, amelyeken az elmúlt száz év eseményei láthatók tematikus formában. Pongrácz Máté lelkész elmondta, hogy a tárlat július végéig látható a kaposvári evangélikus templomban. A díjtalanul megtekinthető kiállítás nyitva tartásáról a templom bejáratánál tájékozódhatnak az érdeklődők.