A Házasság hete rendezvénysorozathoz kapcsolódva idén azokat a környéken élő, hívő házaspárokat várták Arnótra a katolikus templomba, akik ebben az évben kerek évfordulót ünnepelnek. Az egybegyűlteket Üveges István polgármester köszöntötte, aki elmondta: az ünnepség a kapcsolatok megerősítése mellett közösségteremtést szolgál, mely - mint fogalmazott - minden felelősen gondolkodó ember kötelezettsége.
Az egyházi szolgálatot Zajacz Ernő római katolikus plébános, Szemerszki Mihály görög katolikus parókus, Szabó Zoltán református lelkipásztor, valamint Buday Barnabás evangélikus esperes végezte. Szabó Zoltán sajóvámosi lelkipásztor elmondta: a 21. században megkopott a házasság intézménye, ezért fontos, hogy tudatosítsuk az emberekben annak szentségét és jelentőségét.
"Minden generációnak feladata van abban, hogy az utána jövőket mi felé fordítja: megpróbálja-e Isten kegyelmét és szeretetét észrevenni, s beszélni erről, vagy sem" – világított rá Buday Barnabás. Mint az esperes aláhúzta: a fiatal generációnak megerősítésre van szüksége, melynek alapja a két korosztály közötti párbeszéd.
A házaspárok újbóli egyházi áldásban részesültek, és egy, a település templomait ábrázoló emléklapot kaptak ajándékba a szervezőktől. A szertartást követően a varbói származású Jenei Gábor, a budapesti Madách Színház énekművésze szerelemről és házasságról szóló dalokat adott elő, majd baráti beszélgetésre invitálták a résztvevőket a Művelődési Házba.
Az ünnepség során egy alkalmi fotóbemutatót is rendeztek azoknak a pároknak az esküvői fényképeiből, akik az egyházi szertartáson jelen voltak. A programot Arnót Község Önkormányzata, és a négy történelmi egyház helyi gyülekezete közösen szervezte.