A nyíregyházi gyülekezet fiataljaiból (egykori hűséges gyerekórások, majd ifisek és énekkarosok) összeverődött kicsiny, tíz-tizenkét fős csapat évről évre felelevenít egy olyan gregorián dallamokból álló liturgiát, amely a sötétségből  a világosságba, a teremtéstől Jézus Krisztus feltámadásáig vezeti a gyülekezetet. 

A közel hatvan résztvevő kezében meggyújtott gyertya szinte bevilágította a hatalmas templomot, az együtt énekelt himnusz pedig már a kívülről is beszivárgó világosságban vezette be az úrvacsorai részt: „Krisztus feltámadt, elmúlt kín, gyalázat, halleluja!” Az idei istentisztelet különlegességét – többek között – az is adta, hogy a gyülekezetből származó Horváth-Hegyi Áron lelkész vezette a liturgiát és hirdette Isten igéjét Mt 16,1–4 alapján, kiemelve a feltámadás döbbenetét: se halott Krisztus, se kő.

Nagypéntek sötétsége, nagyszombat csendje és a vasárnap hajnali rémülete azt mutatja, hogy Krisztus jelenélete nélkül elveszettek és magányosak vagyunk. Isten nagyszombaton hallgatott. Hallgatott, hogy a vasárnapi döbbenet még nagyobb legyen. Ezt élhették át Jézus feltámadásának első szemtanúi: a három asszony: „felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve.” 2000 évvel az események után mi sem tehetünk más, mint hogy megrendülünk. Megrendülünk az életünkben uralkodó sötétségen, majd pedig azon, hogy van ebből szabadulás. 

Legyen világosság életünkben! Olyan világosság, amely megláttatja bűneinket, a bűnnek való  kiszolgáltatottságunkat és Isten felénk tanúsított mentő szeretetét. Mert ő valóban elhengerítette a követ. Krisztus valóban feltámad! Neked valóban új életed lehet!