„Bocs, hogy nem vettem fel, csak éppen futni voltam” – írtam üzenetet az ifjúsági oldal szerkesztőjének, amikor sokadik alkalommal próbált érvényt szerezni azon ígéretemnek, hogy cikket írok a futásról. Akik jól ismernek, már tudják, hogy két esetben nehéz engem telefonon elérni: ha lehalkítva marad a készülékem, és ha futócipő van a lábamon...
Az első lépésem
Amikor futhatok, úgy érzem, hogy végre önmagam lehetek. És mivel telefon sincs nálam, biztos lehetek benne, hogy a futásra szánt idő valóban csak az enyém. Nem véletlenül van így.
– A futás az ember legtermészetesebb mozgása. Gondoljunk csak arra, hogy az ókori olimpiák legelső és sokáig egyetlen sportága volt! – emlékeztet Scheidler Géza, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium testnevelés-munkaközösségének vezetője.
– A civilizációs társadalom ismét felfedezi magának a futást, hisz a mozgásszegény életmód, az ülőmunka, a technikai eszközök használata kiváltja az emberekből ezt az igényt. Világszerte egyre több futóklub alakul, és sorra rendezik a különböző futóversenyeket, -fesztiválokat – világít rá a tanár, aki nemcsak a gimiben, hanem az evangélikus egyházban is felel a testnevelés tantárgyért.
Az interneten számos, kezdőknek szánt, napokra lebontott edzésprogram érhető el. Mindegyiknek a legfontosabb javaslata a fokozatosság. Ezt erősíti meg a szaktanár is:
– Javaslom, hogy mindenki a laza futás és gyaloglás kombinációjával kezdje. A legegyszerűbb, ha százötven méter kocogás után gyalogolunk ötven métert, majd ezt ismételjük egy-két kilométer távolságon keresztül. Fontos az is, hogy minden futónap után iktassunk be egy pihenőnapot, amikor regenerálódik a szervezetünk.
A környezetemben sokan keresnek kifogásokat. „Nem nekem való. Nem bírja azt az én szervezetem. Biztosan belerokkanok” – mondják. Kérdésemre azonban a szakértő megerősítette, hogy szinte minden ember képes futni, és az egészséges emberek mindegyike idővel maratoni távot is teljesíthet. Mindössze azoknak kell más sport – praktikusan a kerékpározás vagy az úszás – után nézniük, akiknek a gerince kevésbé bírja a függőleges terhelést, így például ha porckorong-rendellenességük van. Ha azonban nincs panaszunk, nem kell orvoshoz fordulnunk.
– Ha betartjuk a fokozatosságot, a szervezetünk időben jelezni fog – nyugtat meg Scheidler Géza.
A sokadik lépés
Bár a futás a legolcsóbb sport, a jó cipőt ne spóroljuk meg!
– Már nyolc- és tizenötezer forint között hozzájuthatunk alkalmas lábbelihez, amelynek három tulajdonsággal kell bírnia: legyen könnyű, kellően vastag gumitalp védjen az ütődésektől, rezgésektől, és a belső talpélnél nyújtson megfelelő alátámasztást – mutat rá a tanár úr.
Leginkább azzal motiválhatja magát a futó, ha kitűz maga elé egy viszonylag nagyobb, ám reális célt. A szakértő szerint a kezdőknek a tíz kilométeres táv teljesítését érdemes kijelölniük, amelyet kellő kitartással ki-ki a saját edzettségi fokától függő idő alatt érhet el.
– Ha megvan a tízes, a következő lehet egy félmaraton – huszonegy kilométer –, majd a harminc kilométeres távolság. Aki már teljesítette a harmincas távot, közel kerül ahhoz, hogy a teljes maratonit is lefussa – vázolta a szaktanár, aki már öt alkalommal lefutotta a negyvenkét kilométert.
Ezt pedig már a cikkíró teszi hozzá: a barátok biztatásánál is nagyobb erőt ad, ha valamelyik verenyen, futófesztiválon teljesíti az ember a kitzött célt. Nem tudom, milyen lehet egy olimpikonnak zsúfolt stadionban, kamerák kereszttüzében pályára lépnie, nekem csak egy kisváros esős májusi délelőttje jutott, mégis legszebb emlékeim között tartom számon azt, amikor csuromvizesen célba érkeztem sok-sok idegen ember szurkolását hallva.
A csővári lelkész sok ezredik lépése
Két és fél éve kezdett futni úgy, hogy nem volt komolyabb sportolói tapasztalata, tavaly pedig már az általa csak „nagy Marcsának” hívott teljes maratoni távot teljesítette, ráadásul régebbi futókat is megszégyenítő időeredménnyel. Laczi Rolandot, a csővári evangélikus gyülekezet lelkészét egy kollégája, Szabó Szilárd „fertőzte meg” egy közös nyaralás alkalmával.
– Elhívott futni, megtettünk három kilométert, majd kis pihenő után visszafelé is lefutottuk a hármat. Hamar megtaláltam a ritmust, és rájöttem, hogy kitűnő stresszoldó ez a fajta mozgás.
Roland is az interneten keresett edzéstervet, ezenkívül Murakami Haruki híres könyve, a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című értekezés ösztönözte. Ha teheti, heti négy alkalommal fut. Korábban zenét hallgatott mozgás közben, ma már csak a lépteire figyel. A negyvenkét kilométert 2014-ben Budapesten teljesítette 3 óra 56 perc 11 másodperces eredménnyel, előtte egy hónappal sikerült eljutnia a harmincas távig.
– Nem egyedüliként vagyok maratonista a kollégák között, tudomásom szerint Nánai László Endre tábori lelkész és Keczkó Pál, a budahegyvidéki gyülekezet lelkésze is teljesítette már a negyvenkét kilométeres távot – árulta el a csővári lelkipásztor, aki kacérkodik hosszabb távolság lefutásának a gondolatával is, azonban a munka és a családja jelenleg annyi energiáját leköti, hogy ezt a tervét a távolabbi jövőben szeretné megvalósítani.
Célba érkezés – Pál apostollal
Arra, hogy a futásnak már az ókorban is jelentőséget tulajdonítottak, éppen a Szentírás a legjobb bizonyíték. A Bibliát fellapozva több tucat helyen találkozunk futó prófétákkal, menekülő királyokkal vagy éppen rohanó tanítványokkal.
Amikor például Saul meg akarta ölni Dávidot, a lantos ifjú először a palotából menekült, majd amikor az uralkodó emberei megjelentek Dávid házánál, ő az ablakon át kiszökött, és elfutott (1Sám 19,10–12). A menekülő ember képe jelenik meg a Példabeszédek könyvében is: „Akit vérontás bűne terhel, hadd fusson a sírig, ne segíts neki!” (Péld 28,17)
Az ősegyház apostolai is több alkalommal kényszerültek szaladni. Az Írásból tudjuk, hogy amikor például egy gonosz lélekkel terhelt ember támadt rájuk, még felöltözni sem volt idejük, úgy eredtek futásnak (ApCsel 19,16).
A futás képe pozitívan jelenik meg Ézsaiásnál, az Ószövetség egyik legismertebb és leginkább biztató igéjében: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”. (Ézs 40,31)
Egészéletreszóló„program”,afféle„lelkiszupermaraton” metaforája a futás Pál apostol leveleiben. „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél...” (1Kor 9,26) A hitben kitartó ember Pál szerint látja a pálya végét: „...egyet teszek: ami (...) előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé...” (Fil 3,14) Máshol pedig már múlt időben használja Pál a futás képét, akár egy maratonista, aki – bár szenvedés árán, de – végül megkapja az érmet: „Ama nemes harcomat megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam...” (2Tim 4,7) „Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába”. (Fil 2,16)
Az első lépésed
– Önmagunkért mindenféleképpen érdemes belevágni ebbe a kalandba – biztat mindenkit Laczi Roland; szerinte az önismeret egyik legjobb eszköze, ha feszegetjük a saját határainkat.
Hasonló szavakkal és lelkesedéssel fogalmaz Scheidler Géza is:
– A futás egyfajta meditáció, amikor megteremtjük a test és a lélek harmóniáját; önmagunk megismerésének egyik legjobb eszköze.
***
Akármilyen hálás interjúalany volt is a két megszólaló, a cikkíró alig várja, hogy letegye a telefont és a tollat. Lábán ugyanis már ott a futócipő, hogy bejárja vele a külvárosi utcákat. Már csak azt reméli, hogy ha a kedves olvasó eljut eddig a mondatig, ő is csatlakozik a futók világméretű közösségéhez.
Ne feledd: kezdetnek pár száz méter is elég. Hisz tudjuk: Pál apostol sem egy nap alatt jutott el Filippibe, de végül „elvégezte” futását.
Húsvét: igazi futóünnep
Ha futócipőben lapozod fel a Szentírást, azonnal feltűnik, hogy bár a négy evangélium mindegyike különböző nézőpontból közelíti meg Jézus feltámadásának eseményeit, a nap mindegyik írásban valóságos futófesztivállá vált. Máténál az angyalokkal találkozó asszonyok „félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak” (28,8). Márk szerint remegés és döbbenet fogta el a két Máriát és Salómét, amikor „elfutottak a sírbolttól” (16,8). Lukács írása szerint Péter az asszonyok által hozott hír hallatán szaladt el az üres sírhoz, hogy megbizonyosodjon a hallottak valóságtartalmáról (24,12). János evangéliumában az üres sírt felfedező magdalai Mária szedte először gyorsan a lábait, majd Péter és egy másik tanítvány, „akit Jézus szeretett”, futott a feltámadás helyszínére. Az evangélista valóságos sportriporterként nem mulasztja el megjegyezni, hogy a „másik” gyorsabb volt Péternél, viszont nemcsak a sebessége, hanem az ijedsége is nagyobb lehetett, mert Péter ennek ellenére hamarabb kukkantott be a sziklasírba (20,4–8).
Ami az Evangélikus Életből kimaradt:
Futással a jobb életért, futással a méltó halálért
Tavaly májusban kezdte a futást, idén áprilisban a Vivicitta városvédő futáson már a félmaraton teljesítése a cél. Bezegh Andrea kétgyermekes anyukaként azonban nemcsak a saját életéért, hanem mások méltó haláláért is fut.
– Korábban nem futottam, de éreztem, hogy valamit tennem kell. Az ok ugyanaz volt, mint szinte mindenkinek: a munkahelyi stressz, az irodai munka, a gépkocsi használata miatt igényeltem a mozgást. Amióta heti háromszor futok, megszűntek a fejfájások, kevésbé vagyok feszült, vagyis egyszerűen jól érzem magam.
– A Magyar Hospice Ház Alapítvány Nárcisz Futókörének tagjaként adománygyűjtésbe kezdtél. Hogy kapcsolódott össze az életedben a futás és a hospice?
– Valahogy a semmiből „talált meg” ez a feladat. Úgy szoktam fogalmazni, hogy olyan ez az élmény, mint amikor sétálsz a Duna-parton, és valaki a sok egyformának tűnő kavicsból egyet felemel, és megmutatja, hogy az alapvetően milyen csodálatos… Egy egyetemi barátnőm háromgyermekes anyukaként lett daganatos. Sokat segítettem, elkísértem vizsgálatokra, kezelésekre, és megtapasztaltam, hogy mennyire kiszolgáltatottak a súlyos betegséggel küzdő emberek. Ezen túl egy ovis anyukatárs barátnőm önkéntes munkát vállalt az alapítványnál, és rajta keresztül is bepillantást nyertem a hospice szolgálat mindennapjaiba. Ezért úgy gondoltam egy nap, hogy felhívom őket és megkérdezem: mivel tudok segíteni?
– Hogy történik az adománygyűjtés?
– A Nárcisz Futókör tagjai kitűznek egy célt, hogy mennyi adományt szeretnének szerezni az ismeretségi körből. Én százezer forintot terveztem be. Nagy élmény volt számomra, hogy miután a Facebook oldalamon meghirdettem az adakozás lehetőségét, elindultak a kisebb-nagyobb összegek. (Húsvétkor már 181 százalékon állt Andrea gyűjtése – a szerk.)
– Azt is látod, hogy mire fordítja az alapítvány a felajánlásokat?
– A futók számára rendszeresen szerveznek találkozókat, az egyik márciusi péntek estén például Monspart Sarolta tájfutó világbajnok látott el minket hasznos tanácsokkal. De megismertették velünk a hospice szolgálat működését is. Megható volt látni, ahogy térítésmentesen, lelkesedéssel segítenek beteg embereknek az alapítvány munkatársai. Rádöbbentettek arra, hogy egy átlagos ember indokolatlanul tabuként kezeli a halált. Amikor az alapítvány gondozó házában jártam, nem volt semmi tabu. Mindenhová bemehettem, mindent megkérdezhettem. Jó volt látni, ahogy az emberek mosolyogtak, hogy olyan – első hallásra aprónak tűnő – kéréseket teljesítenek, mint a napfényre vágyó betegeket ággyal együtt kitolni a kertbe. Az emberek általában mindig mindent azért tesznek, hogy hasznot hajtsanak, ők meg csak azért, hogy segítsenek… Az alapítvány honlapján bárki találhat információt róluk.
– Visszatérve a futásra: miért ajánlod ezt a fajta mozgást az olvasóknak?
– Egészség, önismeret és stresszoldás: talán ezek jutnak leghamarabb az eszembe. A szabad levegőn végzett futásnak felszabadító ereje van. Mindenkinek meg kellene tapasztalnia.
Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala