Húsvétkor a Germanwings-repülőgép katasztrófa áldozataiért is imádkoztak

Húsvétkor a Germanwings-repülőgép katasztrófa áldozataiért is imádkoztak

Share this content.

Forrás: evangelisch.de, fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Hannover – Húsvétkor a Germanwings-repülőgép katasztrófa áldozataiért is imádkoztak Németországban – felekezettől függetlenül – a templomokban. Számos egyházi vezető együttérzéséről biztosította az öngyilkosságot elkövető másodpilóta családját is.

 „Aki az új élet üzenetét és Jézus Krisztus feltámadását el szeretné fogadni, annak pillantást kell vetnie azokra is, akik most szörnyű ürességet éreznek a szeretteik elvesztése felett” – mondta Franz-Josef Bode, osnabrücki katolikus püspök, húsvéti imádságában. A gyászt, a kétségbeesést és a szótlanságot csak lépésről lépésre, idővel lehet leküzdeni – hangsúlyozta és elmondta azt is, hogy az airbus katasztrófa áldozatainak családjai minden bizonnyal ilyen rövid idő alatt még nem jutottak el idáig.

„De mindannyian reméljük és imádkozunk azért, hogy mindezek ellenére új pillantást tudjanak vetni az életre, Istenre és Jézusra, akitől az új jövő érdekében új erőt meríthetnek. Az olyan időkben, amikor az emberek különböző okokból a halál közelébe kerültnek, életszükséglet, hogy Jézus példáját szem előtt tartsák” – mondta a püspök.

A református egyházvezető, Martin Heimbucher Oldenburgban tartott prédikációjában kiemelte azoknak az embereknek az áldozatkészségét, akik a szerencsétlenség melletti faluban laknak. Ők ugyanis nem csak egy emlékhelyet állítottak, hanem a sokkos állapotba került családtagokat is szeretettel befogadták maguk közé.

Az EKD (Németországi Protestáns Egyház) elnöke, Heinrich Bedford-Strohm arra kérte az embereket, hogy érezzenek együtt a másodpilóta családtagjaival is. „El tudom képzelni, milyen nehéz lehet feldolgozni azt, hogy szerettük ilyen tettet hajtott végre. De ő is Isten teremtménye volt és nem szabad hagyni, hogy emberi méltóságát elveszítse, még akkor sem, ha borzalmas tettet hajtott végre.”

A hannoveri evangélikus tartományi püspök, Ralf Meister szintén arra kérte az embereket, hogy ne átkozzák a másodpilótát. „Ezért az emberért is kell imádkoznunk, annak ellenére, hogy felfoghatatlan döntést hozott” – mondta a teológus. 

Mint ismeretes, 150 ember halt meg 2015. március 24-én a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatán, amikor a másodpilóta egy sziklafalnak vezette a gépet.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!