– Kit tekintünk hajléktalannak?

– A hajléktalan emberek annyira heterogén csoportot jelentenek, hogy abba bele sem gondolunk! Közéjük az is beletartozik, aki most született meg egy családok átmeneti otthonában! Sajnos kormányzati vagy önkormányzati intézkedéseknél – de saját hozzáállásunkban sem – gondolunk arra, hogy a friss, babaillatú, gőgicsélő kicsiről is rendelkeznek, amikor egy egész csoportról ítélünk vagy rendelkezünk. Ki a hajléktalan? A szociális törvényben – nagyon egyszerűen elintézve – lakcím alapján döntik el, hogy a lakcím nélküli ember hajléktalannak számít. Viszont vannak olyan emberek, akik bár rendelkeznek lakcímmel – de a falakon belüli erőszak vagy más okok miatt – mégsem élhetnek az otthonukban. Őrájuk bizonyos szolgáltatások nem terjednek ki, bár ezek a szociális szolgáltatások körülményeik, életvitelük miatt ugyanúgy megillethetnék őket.
Fontos megjegyeznem, hogy a hajléktalanoknál is, de minden emberben Isten teremtményét keressük és látjuk. Minden emberről leszögezzük azt – ez a mi emberképünk –, hogy több annál, mint amit pillanatnyilag észlelünk belőle. Érdemes végiggondolni, hogy milyenek a mi attitűdjeink. Jézus segítette a szegényeket. Ezt mi példaként kaptuk, verbalizáljuk is, de nem biztos, hogy gyakoroljuk...

– A Diakóniai Osztály részéről hogyan értelmezi a jelenlegi szociálpolitikai változtatásokat?

– Ez az időszak részben kedvez a rászorulóknak. Mi azt látjuk, hogy a szolgáltatások volumene szűkül, a szolgáltatók sok esetben kényszerpályára vannak tolva és az is valószínűsíthető, hogy ellátatlanul maradnak szükségben élő emberek.

– Az egyház milyen lépéseket tesz?

– Bizonyos rendszerességgel vannak a kormányzattal egyeztetéseink. Ekkor van lehetőségünk elmondani, hogy mik azok az intézkedések, amiben előrelépést szeretnénk látni. A kormányzat és a fenntartók és szolgáltatók azonban nem mindig azonos szempontok alapján mérlegelnek.

– A mélyszegénység tekintetében egyházi oldalról mit terjesztettek a kormányzat elé?

– Elsősorban a segélyezés átalakítását szorgalmaztuk. Amennyiben ma valaki a hajléktalansághoz kapcsolódó szociális támogatáshoz akar hozzájutni, akkor azt úgy tudja megkapni, ha nincs lakcíme. Ezért többen akár le is mondanak lakcímükről, hogy hozzájussanak a segélyhez. Ez viszont számukra egy kényszerpálya. Innentől kezdve ugyanis a „segélyezett” nem tudja identifikálni magát, hogy „hol van”. Ameddig a lakcím dönti el hogy valaki hajléktalan-e, addig a szociológiai, pszichológiai és szociálpszichológiai vonatkozásokat kizárjuk a hajléktalanságról való gondolkodásból. Nem lenne szabad ezt tenni, hiszen sokkal összetettebb módon kellene erről gondolkodni és megoldási stratégiát kidolgozni...

Javaslataink között szerepelt az önkéntesség gondolata is. Arra törekedtünk, hogy olyan átfogó jelzőrendszer alakuljon ki, amivel segíteni lehetne a rászorulókat. Két évvel ezelőtt felhívást intéztünk gyülekezeteinkhez, hogy csatlakozzanak ehhez a gondolkodáshoz. Ez arra épül, hogy az ember kicsit jobban figyel a másikra, vagyis észreveszi, ha valakinek lyukas a cipője, megkérdezi az idősebbeket, hogy van-e tűzifája és figyel arra, hogy azok az idősek, akiket ismer, jól vannak-e. Ha például egy idős ember nem iszik eleget, akkor könnyen zavarttá válhat és előbb-utóbb baj fog történni vele. Ezek apró dolgok – amikkel sajnos nem szoktunk törődni –, de nagy segítséget nyújthatunk vele...

– Mi a fő eltérés a mostani szociális rendelet és az egyházi álláspont között?

– A jelen szociálpolitikai intézkedések az eseteket kezelik, viszont megelőzést nem segítik. A jelzőrendszer arra lenne jó, hogy felfigyeljünk a jelekre. Nemrég olvashattuk, hogy egy gyermek kiugrott az iskola ablakából, mert zaklatták és senki nem tud semmi. Egy ilyen társadalom vagyunk? Ezek mi vagyunk? Szembe kell néznünk önmagunkkal is! Sokan kiszorulnak úgy a társadalomból, hogy esélyük sincsen. Aki elveszti az állását és esetleg hitele is van, annál gyorsan elindulhat az a spirál, amely kiszorítja a társadalom peremére. Mindaz, ami a reintegrációt segítené, közben hiányzik. A szociális munkásoknak ebbe a szinte reménytelen helyzetbe kell türelemmel és odafigyeléssel segíteniük...
Jelenlegi szociálpolitikánkkal nagyon jól tudunk kiintegrálni embereket a társadalomból. Ezt kellene valahogy megfordítani! Meg kell találnunk egyházi szinten magunknak is, hogy mennyi az, amit hitelesen el tudunk végezni. Arra törekszünk, hogy ne vállaljunk teljesíthetetlenül sokat, viszont ahol ott vagyunk és szolgáltatást nyújtunk, ott azt úgy végezzük, hogy az valós segítséget nyújtson és hiteles legyen. Jó példa erre egyházunkon belül a nyíregyházi hajléktalan ellátásunk, vagy a szarvasi szociális hálónk, amely a keveset emlegetett csicska-problémával is foglalkozik. Tudnunk kell azonban, hogy mindenkin nem fogunk tudni segíteni, azonban ez nem tántoríthat el minket, hiszen ha egy emberen is segítettünk, akkor már tettünk valamit.

– Mióta beszélhetünk egyházunkon belül diakóniáról?

– Már a reformáció óta folytonos a szolgálat. A második világháborút követően állami támogatás nélkül is folyt a szolgálat idősek és fogyatékosok számára, a gyülekezetek áldozatos vállalásainak köszönhetően. A rendszerváltást követően, a szociális törvény megjelenésével természetesen új fejlődési szakaszába lépett a diakónia. Jelenleg harmincnégy intézményünkben ötezer ellátottat érünk el körülbelül ezerötszáz foglalkoztatottal.

– Hányféle szolgáltatás található meg ezekben az intézményekben?

– Jelenleg száz különböző szolgáltatást nyújtunk. A szociális törvény hatálya eső szolgáltatások túlsúlyban vannak nálunk, kisebb arányban a gyermekvédelmi törvény alá eső szolgáltatások találhatóak meg, míg egészen kicsi volumenben az egészségügyi törvény hatályok alá eső szolgáltatásokat biztosítunk.

– Milyen lelki háttérrel indultak el ezek a szolgáltatások?

– Amikor az egyházban valaki valamilyen szolgáltatást elindít az abból a segítő attitűdből ered, hogy Jézustól kaptunk egy mintát és tudjuk, hogy minket Isten előbb szeretett, mintsem arra érdemes tudnánk lenni. Ezt a szeretetet tudjuk és akarjuk továbbadni.

– Mi kell/kellene ahhoz, hogy elfogadóbbak legyünk?

– Tapasztalatra van szükség. Ezt úgy tudunk szerezni, ha a másikkal beszélgetünk. Az, hogy valaki sérülékeny élethelyzetbe került, az nem csak az ő hibája. Természetesen mindenki hoz rossz döntéseket, de azok, akik az élethelyzetük kapcsán a többségtől egy stigmát kapnak, nekik nehéz onnan visszafordulni, ismét elismertetni magukat. Nem ugyanazt a mércét tesszük az emberek elé. Amennyiben ebben tudnánk nyitottabbak lenni, akkor tudnánk valójában jézusivá válni. Ő nem kereste a szegényeket, hanem különböző élethelyzetből jöttek hozzá – volt, aki gazdagabb volt, de az élete nem volt jó vágányon, más szegény volt – és ő szükségleteikben állt mellettük.

– Mennyire van a diakóniai szolgálat és a gyülekezetek között találkozás?

– Örömteli, hogy nagyon is van találkozás, sőt ez a kettő el sem választható egymástól! Példa erre Dombóvár. Kaposszekcsőn az intézményben megfőzik az ételt, amelyet a dombóvári gyülekezet önkéntesei az ottani mélyszegénységben élők között osztanak szét. Szombathelyen nagyon kiterjedt, gyülekezeti önkéntes körrel dolgozunk. Az idős önkéntes például felolvas idős társainak, míg a fiatalok kertrendezésben vesznek részt. Ez a gyülekezetből kinövő önkéntes program keretein belül működik! Lajoskomáromban bált szerveznek, aminek bevételéből azokat a gyermekeket támogatják, akik a közelmúltban indult evangélikus óvoda mélyszegénységből jövő gyermekei.
Diakóniai szolgáltatás gyülekezet nélkül hosszú távon nem tud működni. A szolgáltatások úgy indulnak, hogy nem az Országos Egyház indítja őket, hanem a gyülekezet akaratából jönnek létre. Ezáltal a gyülekezet sajátjának is tekinti azt, így jobban tud segíteni az odakerült embereken. Intézményátvételeknél is csak akkor vállaltuk a meglévő intézmény átvételét, ha a helyi gyülekezet is akarta. Be kell vallanunk, hogy nem is vettünk túl sok ilyen intézményt át, mert ahol a gyülekezet nem állt mögötte, ott diakóniai szolgáltatást nem érdemes indítani. Ezzel viszont létrejövő intézményeinkben ki tudott alakulni az a szellemiség, ami megkülönbözteti a szociális intézménytől és diakóniaivá teszi az ellátást.