A holokausztról való hallgatás nemzedékről nemzedékre öröklődik - mondta -, és „ha nem vagyunk képesek szétszakítani a hallgatás leplét, akkor nem leszünk képesek a nemzet jövőjét alakítani”. A hallgatás több szinten valósul meg: családi, egyháztörténeti és nemzeti síkon - hangoztatta a szerző.

Szólt arról is, hogy Németországban a háborús bűnök elkövetőinek és a holokauszt túlélőinek leszármazottjai még mindig a múlt örökségétől szenvednek, „és csak akkor élhetik majd meg a gyógyulást és felépülést, ha észreveszik egymást, megbocsátanak egymásnak, és kiengesztelődve egymásra találnak. Ez csak akkor történhet meg, ha szétszakad a hallgatás rájuk boruló leple" - fogalmazott.

A német lelkész felidézte, hogy Tübingenből, abból a dél-németországi városból, ahol él, a 15. században, a Tübingeni Egyetem megalapításakor, 400 évre elűzték a zsidókat. A náci időkben pedig az egyetem volt az első „zsidómentes" intézmény. A város egyetemén összesen 300 SS-tag végzett, akikre mintegy 700 ezer zsidó ember meggyilkolása vezethető vissza. A fő bűnös azonban a tübingeni „hallgató lakosság" volt - hangsúlyozta.

A II. világháború után még 30-40 év telt el hallgatásban és közömbösségben. A nagyapák nem beszéltek az általuk elkövetett tettekről, így egyik nemzedék a másik után élt a holokauszt árnyéka alatt - mondta a könyv szerzője.Jobst Bittner hangsúlyozta, a múlt feldolgozásának különböző szintjei vannak, de a legalapvetőbb az igazsággal való szembenézés. Hozzátette: könyvében sokan elmesélik saját történetüket, azt, hogy miként derítették ki nagyszüleik SS-tagságát, és beszámolnak arról is, hogy családi múlt feltárása milyen mélyen megrendítette őket.