Hatnapos melegétel-osztás kezdődik Budapesten

Hatnapos melegétel-osztás kezdődik Budapesten

Share this content.

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezi hagyományos karácsonyi melegétel-osztását. 2013. december 18. és 23. között naponta mintegy ̴1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, a rossz szociális körülmények között élő családok számára. Az ételosztás idén két helyszínen, előbb Csepelen majd a IX. kerületben 3-3 napon át tart majd. Forrás: segelyszervezet.hu

December 18-án, szerdán az ételosztás támogatója az E.ON - A vállalat munkatársai önkéntes munkával is hozzájárulnak az adagok kiosztásához. Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója, Kovács Koko István jószolgálati nagykövet, és Vastag Csaba, népszerű énekes is részt vesz az adagok kiporciózásában.

December 19-én, csütörtökön aételosztást támogató ELMŰ/ÉMÁSZ vállalat munkatársai osztják ki az ételadagokat, Maria-Theres Thiell a társaságcsoport igazgatóságának elnöke és Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatójának vezetésével.  

December 20-án, pénteken az ételosztást a Vodafone Humanitárius Alap finanszírozza, a Vodafone munkatársai pedig önkéntesként segítenek. Ezen a napon D. Tóth Kriszta közkedvelt író és újságíró is részt vesz az ételosztásban.

December 21-én, szombaton az ételosztás támogatója az Kulturist Kft., melynek önkéntesei az ételosztásában is részt vesznek.

December 22-én, vasárnap a Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei látják vendégül a rászorulókat egy tál meleg étellel.

December 23-án, hétfőn ECHO TV felajánlásából és önkénteseinek segítségével a Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei látják vendégül a rászorulókat.

Helyszínek:

december 18-19-20.: Budapest XXI., Kossuth Lajos u. 115. melletti területen.

december 21-22-23.: Budapest IX., Vágóhíd u. 13. melletti parkolóban.

Időpontok mindennap 11 órai kezdéssel:

2013. december 18-23.,11 óra (szerda – hétfő)

Az étkeztetési programban a Segélyszervezet vidéki intézményei is részt vesznek, saját környezetükben látva el a rászorulókat. A karácsonyi ünnepkör idején így összesen több mint 10.000 adag melegételt oszt ki az Ökumenikus Segélyszervezet. 

Vidéki ételosztások helyszínei és időpontjai

Az Ökumenikus Segélyszervezet debreceni intézményében

(4025 Debrecen, Simonffy u. 32.)

december 24-25-26. napokon 11.00 órától lesz 100-100 adag meleg étel osztás,

míg a gyulai intézményben

(5700 Gyula, Zrínyi tér 2.)

december 23-ánhétfőn 16 órakor karácsonyi ünnepség,

december 24-25-26-án 12 órától valamint

december 31-én 18 órától,

január 1-jén 12 órától melegétel-osztás.

A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!