Néhány éve a következő szöveggel kaptam karácsonyi sms-t: „Bocs, hogy zavarlak, de sürgős… Van egy barátom, aki messziről jön. Szállásra és kis törődésre van szüksége. Úgyhogy megadtam neki a te telefonszámodat és lakcímedet. Kérlek, fogadd be, szeresd őt, megérdemli. Az ő neve: Názáreti Jézus.” Akkor szellemesnek tartottam ezt az üzenetet, karácsonyi prédikációmban fel is használtam. Ma már kicsit másként látom. Tartok tőle, hogy ez a pársorjelképessé teszi azt, ami pedig nagyon is konkrét kellene, hogy legyen. Természetesen jó, ha Jézust befogadjuk a szívünkbe – csak közben nehogy elzárkózzunk azok elől, akik, mint egykor a Názáreti, ma kérnek bebocsáttatást. Nem metaforikusan, hanem valóságosan.

Fábri György felügyelővel ezekben a napokban küldjük ki az egyházkerület elnökségének karácsonyi üdvözlőlapját. Rajta nem a szent család, hanem egy roma házaspár látható gyermekükkel. Kérésünkre Román Péter – aki önkéntes munkatársként a Fedél Nélkül című lapnak is dolgozik – készített fotót egy VIII. kerületi kis lakásban. A kép mellé ezeket a sorokat írtuk: „Zita, Sándor és kisfiuk, Milán egy szabolcsi faluból kerültek Budapestre, munkát, megélhetést keresve. Akárcsak sorstársaikét, az ő életüket is munkanélküliség, betegség kíséri, mélyszegénység fenyegeti. A sötétségben felragyogó karácsonyi világosság reménységével gondolunk mindannyiunk közös felelősségére a nélkülözőkért, amikor felidézzük az apostol tanúságtételét Krisztusról: »gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok« (2Kor 8,9).”

Karácsony fontos üzenete, hogy „az Ige testté lett”. A kezdet kezdetén már létezett Isten emberi alakot öltött. Bő- re és csontjai lettek, vér folyt az ereiben, kiválasztott a veséje, dobogott a szíve. És fájdalmakat hordozott, meg- élte az elhagyatottságot. Nem fogadták be. Fejét nem volt hova lehajtania. Ezért hiszem, hogy a mélyben élők különösen is fogékonyak lehetnek az örömhírre. Azok, akiknek fájnak a hétköznapok, és fájnak még a karácsonyok is. Mert ilyen is van, ünnepi szomorúság, karácsonyi fájdalom. Rab Zsuzsa Miatyánk parafrázisában így perel a „ki vagy a mennyekben” sorral kapcsolatban: „Ott vagy, igen, de jönnél egyszer le a földre, lépdelnél végig / Közöttünk, lehelne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga, / Néznél be udvari ablakokon a szobákba, ahol feldöntött / Pálinkásüvegek közt egy pontra merednek az asszonyok!” „Közöttünk lakott!” – Igazi emberismeret és mélységes vigasz rejlik János evangéliumának ebben a sorában.

Van egy furcsa magyar szólás: „Majd megtudod, hogy hol lakik az Úristen!” Emögött az a képzet áll, hogy Isten a magasságban, felséges mennyei palotában lakozik. Hol lakik az Úristen? Az evangéliumok szerint nem palotában, hanem kunyhóban. Állatok között, szalmán, rettenetes higiéniai körülmények között jött a világra. Nem elegáns villában, hanem rongyosistállóban lakott! De sokszor még ott sem, mert hajléktalanná vált. A földön, sőt a porban találjuk őt. Nagyon mélyre szállt.

Ezért is írtam, hogy „mélységes vigasz” rejlik a „lakozott közöttünk” félmondatban. Ha egy jobb család sarja mélyre süllyed, ezt mondjuk: „Hova jutott ez az ember? Hova süllyedt?” Isten, akinek a menny a lakhelye, akit az egek egei sem tudnak befogadni, milyen mélyre jutott? Jézus istállóban született. Giovanni Papini, a 20.század első felének firenzei írója ezt a költői kérdést teszi fel: „Nem roppant istálló-e talán a világ, amiben emberek falnak és rondítanak? Nem változtatják-e talán a legszebb, legistenibb, legtiszteltebb dolgokat valami pokoli alkímia révén meleg trágyává, hogy aztán mindenkori jó pásztoraikat elűzve végignyújtózzanak rajta, és elmerüljenek kedvteléseikben?”

Istállóvá tett világunk érzékletes bemutatása ez. A pásztorok elűzése után emberek csak falnak és rondítanak itt. Erich Fromm Haben oder Sein című munkájából is tudjuk (magyarul Birtokolni vagy létezni? címmel jelent meg), hogy a birtoklás egyik megjelenési módja a bekebelezés és általában a fogyasztás. A fogyasztói társadalom embere ezt mondja: „Az vagyok, amit birtokolok és elfogyasztok!”

A mindenkori hatalom is gyakran törekszik arra, hogy bekebelezze alárendeltjeit és azok intézményeit. E konzumidióta, illetve vélt vagy valós hatalmával hódítani akaró birtokló magatartás ellentéte a létezés. Képviselői tudják, hogy a „Vagyok, aki vagyok” Istenétől kapták életüket.

2014-ben, amikor egyetlen roppant istállóvá vált a világ, választanunk kell a birtoklás és a létezés között. Amikor a szekuláris Európa „elűzi mindenkori jó pásztorait”, hogy szabadabban fetrenghessen a meleg trágyán, ki kell takarítani ezt az istállót, és vissza kell hívni a pásztorokat. A birtoklás és fogyasztás újpogány népének pedig leginkább arra volna szüksége, aki így mutatkozik be: „Én vagyok a jó pásztor.”

A külső körülmények sokszor nem látszanak alkalmasnak az ünneplésre. A durva jászol alkalmas volt?! „Az Ige testté lett, közöttünk lakott” – ez a mondat arra utal, hogy Isten a legnehezebb élethelyzetünkben is ránk talál, és velünk marad. Isten elhagyja az ő magasságos lakóhelyét, és lemegy a mélybe. Mindez pedig arra kötelezi az ő egyházát, hogy ugyan- így észrevegye azokat, akik a mélységből kiáltanak. Vagy kiáltani sem tudnak, csak nyögnek és sóhajtanak. Karácsonykor imádkoznunk kell üldözött keresztény testvéreinkért: azokért, akiket Jézus tanítványaként keresztre feszítenek Szudánban, akiknek templomait felgyújtják Nigériában, akiket hitük gyakorlása miatt halálos fenyegetések érnek Szíriában, akiknek házát az arab N betűvel jelölik meg Irakban. A naszráni („nazarénus”, keresztény) jelet fenyegető bélyegként kapják: ha nem fizetnek különleges adókat, vagy nem térnek át az iszlám hitre, akkor házaikat felgyújtják, és nekik menekülniük kell. Az üldözöttekért imádkoznunk kell, és alkalomadtán be kell fogadnunk őket. Az egyházban, gyülekezetek egymást hordozó közösségében vigaszt lehet találni. A szenvedőknek és elesetteknek hirdethetjük: Isten közöttük akar lakni. Hívő emberként naponta önvizsgálatot kell tartanunk, hogy észrevesszük-e a bajbajutottakat. Utánuk megyünk-e mi is a mélybe, úgy, ahogy az Ige lakozott közöttünk. Lelki és szellemi táplálék mellett tudunk-e az emberek fizikai helyzetén is segíteni, hiszen az Ige is testté lett. Az immár felnőtt Jézus ezt a tanítást adja:„…éheztem, és ennem adtatok (…), mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok…” (Mt 25,35–36) Ezzel szemben sokszor ilyen mondatok hangozhatnak el velünk kapcsolatban is: „Éhes voltam, és ti létrehoztatok egy klubot, hogy az humanitárius kérdésekkel foglalkozzék. Börtönben voltam, és ti titkon elmentetek egy templomba, hogy imádkozzatok értem. Mezítelen voltam, és ti komolyan tanulmányoztátok mezítelenségem erkölcsi következményeit. Beteg voltam, és ti hálát adtatok Istennek a saját jó egészségetekért. Olyan vallásosnak és Istenhez közelinek láttalak benneteket. De én még mindig éhezem, egyedül vagyok: mezítelenül, betegen, börtönben és hazátlanul.”

Karácsonyi ünneplésünk akkor lehet hiteles, ha észrevesszük a lent élőket. Akik mélyszegénységben élnek. Akik lecsúsztak a társadalom aljára. Akiket fel kell emelnünk. Akiket be kell fogadnunk. Ez nemcsak az idei karácsony üzenete, hanem bibliaolvasó Útmutatónk szerint a 2015. év igéje is: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7) Adjon Isten nekünk áldott ünnepet, majd áldott hétköznapokat.