Az első adás után havonta jelentkeztünk a televízió képernyőjén. A következő adásfelvételére Kemenesmihályfára, a mozgássérült-táborba látogattunk. Számomra egy kicsit haza, Kemenesaljára. Kovács Imre, a helyi fiatal lelkész és Cserháti Péter orvos, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség akkori elnöke szólt erről az igen fontos feladatról, a mozgássérültek táboroztatásáról, a velük való kapcsolattartásról. Emlékszem, az Új hullám című műsorba is bekerült ez a rész. Egy kis bakival: Feyér Zoltán műsorvezető a falu nevét Kemenesmihályfalvának mondta. Hát igen, ő nem járt ott. Kovács Imi azóta elment közülünk. Emlékét talán egy kicsit ez a műsor is meg- őrizte.

A következő adásban Siófok, a templom szentelésének hetében. Fabiny Tamás ment el a stábbal keresztapjához, Józsa Mártonhoz. Mi Budapesten, egy pár négyzetméteres irodában készítettünk interjút a templomot tervező Makovecz Imrével. Csak az operatőr fért be, kérdezni is csak ajtón kívülről lehetett.

A hét elején a vasárnapi ünnepnek még nyoma sem volt. A képeken üres templom, készülődés. Hogy azután az utolsó napokban megérkezzen a berendezés kamionokon Finnországból. Ezt persze a stáb akkor kételkedve fogadta, mondván: aligha lesz itt bármi vasárnap. Fazekas Bence operatőr így is gyönyörű képeket készített.

Nagy György, a rendező és riporter hazajövet elmesélte, hogy Józsa Márton nagyon megörült nekik, hiszen markos férfiakra volt szükség, hogy a feltámadt Krisztust ábrázoló, egy tömbből faragott, igen nehéz szobrot átvigyék a régi parókia udvaráról a templomba, vagyis a siófoki Fő utca másik oldalára. Roskadoztak is a kollégák a súly alatt. Gyuri mesélte, hogy ő jól járt, mert a fejénél fogta a szobrot. A talpánál már csak többen bírták el.

Aztán később Krisztus hajója címmel el is készítettük talán első önálló filmünket. Józsa Márton templom- építő lelkész és Makovecz Imre mondta el a páratlan dokumentum-értékű filmben az építés történetét, kapcsolatuk alakulását.

Az iskolákkal, az oktatással már akkor is kiemelkedően foglalkoztunk. Celldömölki gyülekezetemben Bedy Zoltán felügyelő mesélte, hogy a Soproni Magyar Társaságnak ő volt az utolsó főtitkára, és Benkő László nyelvészprofesszor, akkori tanára volt az utolsó elnöke. Erre emlékezve készítettük el azt az összeállítást, melyben a soproni líceum oly fontos diákkörével foglalkoztunk. Kis János néhai püspök naplójából, melyben Berzsenyi Dánielt is felidézte, Bánffy György olvasott fel részleteket.

Visszatekintve a siófoki és a soproni műsorra, döbbenten kell meg- állapítanom, hogy a műsorban megszólaló egyik szereplő sem él már. Jó, hogy megőrzik szavaikat a filmkockák.

Oktatással foglalkozó műsorunk aktualitását a soltvadkerti német nyelvű óvoda szentelése adta. 1990. október 21-én került adásba az az Örömhír, melyben többek között megszólalt Németország nagykövete is. Emlékszem, Káposzta Lajos esperessel, kinek legfőbb része volt az óvoda indulásában, Nagy György egy kis óvodai székre ülve készítette az interjút, hogy a háttérben a babaház és a többi játék is jól látsszon. Dokumentum immár a szentelésről készült felvétel Harmati Béla püspökkel és a szép egyenruhába öltözött óvodásokkal.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az augusztusi műsorban Balatonszárszóra, az ifjúsági konferenciára látogattunk. Trabantommal én már a kezdésre lementem, a stáb másnap jött. Borús, esőre hajló idő volt. Nem a legideálisabb egy balatoni konferencia hangulatának visszaadásához. Amikor több napon keresztül forgatunk egy egészen más jellegű és nagyságú Szélrózsa találkozón, akkor eszembe szokott jutni az az első műsor, amelyet teljes egészében egy ifjúsági konferencia dokumentálására szántunk.

Fabiny Tamás akkor még csak udvarolt későbbi feleségének, Katinak, aki felolvasta a Nézz föl! című kötetből Tamás egyik meditációját. Szeverényi János tartotta az áhítatot a Balaton partján, és megszólalt a részt vevő fiatalok között például Adorjáni Dezső, a mai kolozsvári püspök is. Völgyessy Szomor Móni (akkor még nem vette fel a Fanni nevet) szép énekével zárult az összeállítás.

Feljöttem Pestre a vágásra, és amikor visszamentem Szárszóra, már vittem is magammal VHS-kazettán az elkészült műsort, melyet így még adás előtt bemutathattunk a résztvevőknek. Meg is szavaztattuk őket, hogy pontozzák a forgatást és a műsort. Számomra nagy dicséret volt, hogy míg a forgatásra – gondolom, az énekek többszöri ismétlése, a napirend felrúgása miatt – hármast adtak, addig az elkészült műsorra ötöst. Talán nem izgultam annyira azóta sem amiatt, hogyan fog tetszeni a munkánk. Akkor ott első kézből kaphattam meg a kritikát, amely, hála Istennek, pozitív volt.

Az első műsorok különösen is mély nyomot, szép emlékeket hagytak bennem. Persze ugyanezt elmondhatom az azt követő években készült adásainkról is, melyek közül néhányat még szeretnék felidézni.