I. Bartolomaiosz: a válságot nem lehet megoldani, ha nem fordulunk Isten és egymás felé

I. Bartolomaiosz: a válságot nem lehet megoldani, ha nem fordulunk Isten és egymás felé

Share this content.

Budapest – A világban tapasztalható válságot nem lehet megoldani, ha nem fordulunk szeretettel Isten és embertársaink felé – mondta I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly egyetemes pátriárkája a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott előadásában hétfőn Budapesten. Az ökumenikus pátriárka azért látogatott hazánkba, hogy aláírja a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és a magyar kormány közötti megállapodást az Országházban 2014. március 4-én. Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd

A pátriárka Ítélet és tisztánlátás az Újszövetségben című előadásában rámutatott: ha az emberek erőszakot alkalmaznak és önzően befelé fordulnak, akkor nem lehet sikeres a társadalom, mert „csak egymással szeretetben vagyunk képesek megoldani az emberiség felmerülő problémáit.

I. Bartolomaiosz felhívta a figyelmet arra: erőfeszítéseikkel szeretnének hozzájárulni a természeti környezetet megmentéséhez, mert „bárki is felborítja a Föld természetes rendjét, az mások életét veszélyezteti” és bűnt követ el. 

Megjegyezte: a természetkárosítás elsődleges oka a helytelen emberi viselkedés, ezért növelni kell az emberekben a természet iránti felelősség érzését, mert ez minden emberre kiterjedő kötelesség. 

A konstantinápolyi egyetemes pátriárka emlékeztetett: elődje szeptember elsejét jelölte ki arra, hogy a hívek imádkozzanak a teremtett világért. Ennek jegyében tartottak több ökológiai szemináriumot, valamint nyolc vallásközi szimpóziumot a tengerek és folyóvizek megvédése érdekében.

Szólt arról, hogy az ökumenikus patriárkátust 1700 éve hozták létre, és akkor a negyedik ökumenikus zsinat úgy döntött: a konstantinápolyi püspöknek elsődleges helye lesz az ortodox püspökök között.

Felhívta a figyelmet: csütörtöktől vasárnapig rendezi meg a konstantinápolyi patriárkátus a pánortodox szinódus előkészítéseként az ortodox egyházi vezetők találkozóját, ahol felvetik egyebek mellett a közel-keleti kérdést is.

Előadásában kiemelte: Jézus nem azért jött a Földre, hogy elítélje a világot, hanem hogy az emberek üdvözüljenek általa. 

Jézus eljön majd egy napon, hogy megítélje az embereket, akiket annak alapján mér meg, hogy milyen életet éltek, azonban „Isten szeretete még azokat is átöleli, akik nem üdvözülnek” - fogalmazott.

I. Bartolomaiosz rámutatott: minden bűnt meg lehet bocsátani, mintha soha meg nem történt volna, azonban Isten nem akarja korlátozni az embert szabad akaratában, amelyet ő adott neki, ezért az emberek dönthetnek úgy is, hogy úgy élnek, hogy ne kapják meg az örök életet - tette hozzá.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az egyházi vezetőnek megköszönte magyarországi látogatását és előadását. Ennek során megemlítette: politikusok és tudósok részfelelősséget tudnak vállalni, „de az egészért való felelősség különös kiváltság és megbízatás, márpedig az ökumené szó szerinti értelme: az egész lakott Föld.

A miniszter úgy fogalmazott: azért létezhet még mindig a Föld, mert vannak olyan vezetők, akik az egészhez szólnak. I. Bartolomaiosz tudását elismeri a világ, több mint 20 egyetem díszdoktora, aki előadásában az egész teremtett világ iránti felelősségre és benne a kereszténység felelősségére hívta fel a figyelmet.

A rendezvény elején Pálinkás József, az MTA elnöke köszöntötte a pátriárkát.

Orbán: A keresztény kultúra a magyar történelem vezérfonala

A magyar nemzet története vezérfonalának nevezte a keresztény kultúrát Orbán Viktor miniszterelnök kedden a kormány és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus közötti megállapodás aláírási ünnepségén, a Parlamentben.

„Mi nem azért vagyunk európaiak, mert erre geográfiai, földrajzi okaink lennének, hanem (...) mert keresztények vagyunk” - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: erős és sikeres Magyarország csak a nemzeti, keresztény, európai hagyományokra építhető.

Ezzel kapcsolatban történelmi tapasztalatnak nevezte, hogy Magyarország csak akkor volt erős, amikor az állam nem ellenségének, hanem szövetségesének tekintette az egyházakat. Kormánya ezért is tartotta fontosnak, hogy megállapodást kössön azokkal az egyházakkal, amelyeknek jelentős szerepük volt a magyar történelemben, és olyan értékeket képviselnek, amelyekre szüksége lesz Magyarországnak a 21. században is.

Az ortodox egyház is nagymértékben hozzájárult Magyarország szellemi és anyagi gyarapodásához, meghatározó szerepet játszott a magyarországi nemzetiségek életében, kultúrájában és oktatásában - fejtette ki Orbán Viktor.

Azt is mondta, „büszkék vagyunk arra, hogy a magyar állam a nyugati és a keleti kereszténység határán született meg. Hozzátette, hogy a keleti keresztény közösségek több mint ezer éve gazdagítják Magyarország anyagi és szellemi kultúráját, sőt az első magyar keresztényeket még nem Róma, hanem Bizánc keresztelte meg.

A kormány reményei szerint a mostani megállapodás hozzájárul a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarkátus és a kabinet közötti jó kapcsolatok fenntartásához, elmélyítéséhez, és „megerősíti nemzeti és európai identitásunkat - zárta szavait a miniszterelnök.

I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly egyetemes pátriárkája azt mondta, a megállapodás fontos mérföldkövet képvisel a magyar kormány és a konstantinápolyi patriarchátus kapcsolatában.

A dokumentum közös rendeltetése, hogy Magyarországot szilárd keresztény alapokra építse - fogalmazott, közölve egyúttal, hogy nagyra értékelik azt a kormányzati munkát, amely az Európa-szerte megingatott keresztény értékek megerősítésére irányul. Külön kiemelte, hogy a magyar alaptörvény úgy kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!

A vallási vezető is felhívta a figyelmet az ortodox egyháznak a magyar történelemben játszott fontos szerepére, amellyel hozzájárult a magyarok szellemi fejlődéséhez.

A L'Osservatore Romano is értékelte I. Bartolomaiosz ortodox pátriárka látogatását

A keresztényeknek sok mondanivalójuk van címmel számolt be I. Bartolomaiosz ortodox pátriárka magyarországi látogatásáról a L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerdai száma. 

A pátriárka szavait idézve a L'Osservatore úgy kommentálta az ortodox egyházi vezető és a magyar kormány között aláírt együttműködési megállapodást, hogy ez „az ateizmus hosszú időszaka után Magyarország számára lépést jelent afelé, hogy ismét kapcsolatot teremtsen történelmi múltjával, a keresztény eredetéhez való visszatéréshez

A szentszéki napilap kiemelte, hogy az Erdő Péter bíboros vezette Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa májusban Athénban pasztorációs találkozót tart a cigányság helyzetéről, amely Magyarországon „az egyházat és a kormányt is aggasztja. A L'Osservatore hozzátette: a magyar kormány közép-hosszútávú programokat szervez és finanszíroz a cigányok képzésére és foglalkoztatására.

Áder János is fogadta I. Bartolomaioszt

Mint ismeretes, a pátriárka vasárnap este érkezett hivatalos látogatásra a magyar kormány meghívására, és keddig tartó programja során udvariassági látogatáson fogadta őt Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában 2014. március 3-án.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!