Ifjúsági vezetőképző klub volt Szolnokon

Ifjúsági vezetőképző klub volt Szolnokon

Share this content.

Szolnok – A Dél-Pest Megyei Egyházmegye megszokott programjai között egy új kezdeményezés indult el Szolnokon 2013. október 25-én és 26-án ifjúsági vezetőképző címmel. A 15 és 25 év közötti korosztályokat célzó program azzal a céllal és meglátással szerveződött, hogy mindazok, akik részt vesznek rajta, felfedezzék a keresztyén alapokon nyugvó segítő, szervező és szolgáló jellegű élet izgalmát és értékét. Szöveg és fotó: Kustra Csaba

A négy hétvégére tervezett sorozat nemcsak a gyülekezeti életben hasznosítható, hanem az egyszerű hétköznapi emberi kapcsolatokban és különböző élethelyzetekben. Mindazok, akik ott voltak az alkalmon igeközpontú, gyakorlatias, szórakoztató, játékos és életvezetési ismeretekkel tarkított alkalmon vehettek részt. A program kidolgozását és levezetését Győri Péter Benjámin lelkész, Bogyó András a Betánia CE Szövetség igazgatója és Kiss Szabolcs Máté ifjúsági vezető fogta össze. Külön köszönet a szolnoki gyülekezetnek, hogy ennek a lelkes kezdeményezésnek a gyülekezeti házban otthonos és barátságos helyet biztosított. A következő hétvége november 29-én és 30-án várható. 

 

 

Címkék: ifjúság - vezető - képzés -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!