A négy napos konferencián sor került egymás megismerésére, a különböző országokban végzett ifjúsági munka, az egyházak, illetve országok (Ausztria, Magyarország, Románia) bemutatására, városi sétára, illetve hegymászásra. A változatos programok keretén belül alkalom adódott a személyes beszélgetésekre, ismerkedésre. A konferencia végén a jelenlevők egy következő találkozó megszerevezését fontolgatták. A lelkes ifjak nemcsak gondolatok szintjén beszélgettek, hanem a gondolatok gyakorlati megvalósításának lehetőségeit fektették papíra: a következő év augusztusában Magyarországon kerül sor a következő találkozóra. Erre nem csak a fent említett országokból várnak jelentkezőket, hanem Felvidékről, Újvidékről és Vajdaságból is. Előre láthatólag ötven fiatal számára lesz biztosítva a konferencián való jelenlét, ami országonként 5-10 tagot jelent.
Egyszerű, de ugyanakkor Krisztus iránt elkötelezett emberek kezdeményezése volt, ami jó reménység szerint egy sokakat megmozgató illetve befogadó mozgalommá válhat. Hordozzuk imáinkban ezt a „merész” kezdeményezést, hogy alkalom illetve lehetőség adódjon a következő évben tervezett találkozó megszervezésére.
(A konferenciáról készült fényképeket, illetve a következő találkozóval kapcsolatos híreket, újdonságokat a következő facebook oldalon lehet követni: https://www.facebook.com/groups/537459746289582/ )


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala