Istennek van egy „teremtés rendje”, és ez belénk van kódolva. Ez bennünk is, a másik emberben is, és minden létezőben is benne van. Éppen azáltal találhatjuk meg a közelséget Istennel, egymással és önmagunkkal, ha ráhangolódunk Istennek erre a „teremtés rendjére”. 

Az Édenben egység volt Istennel, egymással, az embernek önmagával és a természettel, mert ez a teremtés rend működött. Az ember azonban kiszakadt az Istennel való közösségből, és így felbomlott ez az ősi rend. Ennek következtében megszűnt a harmónia az emberben önmagában, megromlott a kapcsolat a másik emberrel és az embert eltávolodott a természettől is. Az egység felbomlott minden szinten. Ennek következtében megjelent a félelem, a kétségbeesés, a felelősség áthárítás, a szorongás, az ijedtség. Mindez azóta is így van. Isten azóta is arra hív, hogy visszatérjünk az egységbe, hogy megéljük ezt a négyes szintű egységet: egység Istennel, embertárssal, önmagunkkal és a természettel. Ez az a közelség, amelyre minden ember a lelke mélyén vágyakozik. Ez az az állapot, amelyben az embernek békessége van, harmóniája, belső szabadsága, öröme és igazi Élete. 

Hogyan élhetjük át ezt az egységet? Hogyan lehet élhető valóság ez a közelség? Van egy út, amely erre felé vezet, ez pedig a teremtés rendjének tiszteletben tartása, másképpen a „teremtés lelkiség”. Mit is jelent ez? 

Vizsgáljuk meg a teremtettség ősi rendjét. Az egész teremtett világ dicséri Istent. Az istendicséret közelségbe vonz Istennel, összekapcsol vele. Hogyan? Az ember olyan lény, hogy valamit, valakit csodálnia kell. Dicséret és magasztalás nélkül nincs életteli létezés. Aki dicsérni tud valamit, vagy valakit, az örömét találja benne, élvezni is tudja, és ezáltal egy egészséges lelkület formálódik ki az emberben. A teremtmény rendeltetése, mintegy „dolga”, hogy Teremtőjét dicsérje, magasztalja. Ezt teszi az egész teremtett világ a létezés ősi rendje szerint. A feketerigó pl. a saját módján és hangján dicsére Teremtőjét, úgy mint más élőlény a saját „hangja” által. A természet látható szépsége, a virágok, a színek, az illatok, a formák mind dicsérik a Teremtőt a létezés által. Az ember, aki Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, arra hivatott, hogy dicsérje Teremtőjét, és ezáltal éljen, életteli legyen az élete. A zsoltárokban látható Isten dicsőítése. Ha mi is imádkozzuk a zsoltárokat, velük együtt mi is dicsőítjük Istenünket, és így az Ő közelségében tudjuk magunkat. Az Isten dicséret felébreszti az életet. Akkor élek a teremtésnek megfelelően, ha Teremtőmet imádom és magasztalom. 

Ha Istent dicsérem, kiformálódik bennem egy olyan lelkület, mely szerint tisztelettel fordulok minden élő felé. Felfedezem minden élőben az Isten fönségét, és tisztelettel viszonyulok a Teremtő Isten alkotásai felé. A teremtés lelkiség központi gondolata nemcsak a „minden élő iránti tisztelet”, hanem a dolgok iránti tisztelet is. Goethe mondotta: „Minden igazi vallásnak feladata a tiszteletre nevelés. A tisztelet döntő ismertetőjegye az ember emberségének.  

Mai korunkban, azt gondolom, ezt újra kell tanulnunk. 

Tisztelet az ember iránt:

A tisztelet a kulcsa a jó emberi kapcsolatoknak, egy jó közösség formálódásának. Isten élő módon létezik a másik emberben. A Biblia szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember ezáltal szellemi lény, aki magában hordozza a teremtettségbeli emberi méltóságot. Ebből következik, hogy nem bánhatunk másképpen a másik emberrel, mint tisztelettel. Manapság nagyon eltértünk ettől. Láthattuk a választások előtt, hogy mennyire tiszteletlenül is képes az ember viszonyulni embertársa iránt. Ennek a negatív következménye a széthúzás, a szétesés, az egymástól való elidegenedés. 

Az embertárs iránti tiszteletnek fontos következményei vannak:

A tisztelet elfogadja a másik ember személyét. 

A tisztelet meghagyja a másik szabadságát. 

A tisztelet figyelmes a másik iránt.

A tisztelet nem akar betörni a másik ember titkaiba.

A tisztelet komolyan veszi  a másik személyét, érzéseit.

A tisztelet szellemi lénynek tekinti a másikat, aki egyszeri és egyedi, tehát sohasem használati érték, hanem személyiség.

A tisztelet emberében jelen van az érzékenység, empátia a másik ember iránt.

A tisztelet jegyében bármit meg lehet mondani, csak nem mindegy, hogyan.

A tisztelet tudja, hogy útjaink elválhatnak, de az a lényeg, hogy ez békében történjék meg. 

Gyülekezetünkben az egyik fontos alapszabály a kölcsönös tisztelet egymás felé. Nem mindig és nem mindenkinek sikerül, de törekszünk rá, és tudjuk, hogy ennek megvan az áldása a közösség szempontjából. 

Családunkban is ez az egyik legfontosabb szempont a kapcsolatok szempontjából, hogy megelőlegezett tisztelettel forduljunk egymás felé mi felnőttek, és a gyerekek felé is. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a példát lássák tőlünk. 

Közelségben önmagunkkal:

Meggyőződésem, hogy sokkal többet kellene foglalkozni saját magunkkal a lelki épülésünk, fejlődésünk érdekében. Ma túl sok a szó, ám kevés nyugodt, harmonikus, derűs, életteli, örömteli arcot látni. A szóáradat korában egyre fontosabbá válik a kisugárzás. Ma jellemző a feszültség, a nyugtalanság, a frusztráció, a kétségbeesés, félelem. Fontos lenne dolgozni önmagunkon, egységben lenni saját magunkkal. Mindez kérdéseket vet fel: Hogyan bánunk önmagunkkal? Kapcsolatban vagyunk-e valóban önmagunkkal? A tisztelet önmagunkra is vonatkozik. Isten teremtő módon bennünk lakozik. A Szentírás ezt mondja: „A ti testetek a Szentlélek temploma…” 

Közelségben a teremtettség rendjével, a természettel:

A technika világában egyre távolabb kerültünk a természettől, és ezáltal az élettől. Korunk ember fáradt, hiányzik az életteliség. Ennek egyik oka a természettől való elszakadásunk. Vallom, hogy Isten a teremtettség által van hozzánk a legközelebb. Ha közelebb vagyunk a természethez, Istenhez is közelebb vagyunk. 

Az Édenben az ember szabad és boldog volt. Miért? Mert egységben volt Istennel, embertársával, önmagával és a teremtett világgal. Ma egyre nagyobb hasadás van ezen az egységen, ami boldogtalanságot von maga után. E tény felismerése arra hív, hogy váljék fontossá az egység, a közelség, és ennek kulcsa, a tisztelet. A következmény édeni ízű: szabadság, életteliség, öröm és egység. Isten csodálatos ajándéka. 

Elhangzott: Leányfalun, a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat tavaszi konferenciáján 2014. április 11-én.