A 160 oldalas, gyönyörű asztrofotókkal illusztrált munkában a szerző, Michael Reagan elragadtatott szavakkal közelíti meg tudósként, költőként és teológusként a témát. A könyv inkább csodálkozni tanít, mintsem túl száraz és racionális válaszokat ad arra a kérdésre, hogy van-e lelke, gondolkodó lényege a világegyetemnek, ahol minden oly csodálatosan működik. Valamikor az volt a közhit, hogy ha valaki feltekint az égre, megláthatja Isten arcát. A Hubble-teleszkóp, amellyel a világegyetem milliárdnyi ragyogó jelenségét kezdték el pásztázni és fotózni a tudósok a '90-es években, egyszerre valami másról, mégis ugyanarról szólt. Hihetetlenül színes messzi és közeli világ bontakozott ki a kutató tekintetek előtt: spirális formában mozgó galaxisok, csillagrendszerek, születő, kihunyó csillagok valószínűsített helye, egész kozmikus térképészet. Mégiscsak lenne lelke, szelleme az univerzumnak? Vagy az egész benne úszik a szellemben, a lélekben? Ahogyan a francia misztikus, Simone Weil írta egykoron sejtetően: „Nem tudunk magunktól egyetlen lépést sem tenni a menny felé. Ha mégis, akkor és csak akkor, ha sokáig szemléljük az eget, és Isten eljön értünk, s felemel oda.” Úgy is mondhatnánk, Reagan munkája modern képes elmélkedőkönyv – felnőtteknek, elragadóan szép kozmikus fotókkal, valóban lélegzetelállító, szabad szemmel soha nem látható illusztrációkkal. Bizony, csodálatosak Isten remekművei – ahogyan egykoron szabad szemmel szemlélve a teleszkópokhoz képest nagyon egyszerű eget, Dávid mégis lelki magasztalásba kezdett zsoltáraiban, s dicsőítette a Teremtő nagyságát. Valami ebből a lelkületből érinti meg a könyvön és a teleszkópokon keresztül Isten „kezének” alkotásait, a világcsodákkal teljes kozmoszt szemlélő mai olvasót. A könyvben idézett írók, tudósok, például Oscar Wilde vagy Albert Einstein is a mindenség szerelemeseként szólnak az égi, rejtett, távoli, mégis valóságos csodákról.