Az európai (NATO-tag, illetve NATO-partner) országok protestáns tábori lelkészeinek legmagasabb szintű érdekegyeztető fórumaként szolgáló konferencia elnöke és témavezetője dr. Dirck Ackermann német tábori főesperes volt, aki hosszú évek óta koordinátora ezeknek a találkozóknak.
A tizenhét országot képviselő huszonöt résztvevő a többszintű nemzetközi kapcsolatok kialakítására vonatkozó javaslattételek, illetve szervezeti kérdések mellett többek között olyan témáköröket is érintett, amelyek lényegesen túlmutatnak a tábori lelkészi szolgálat szűkebben vett feladatain, és a társadalom egésze számára is érdekesek lehetnek. Például ilyenek voltak a globális válság haderőt és annak kötelékében tevékenykedő lelkészeket érintő hatásai; a hangját egyre erőteljesebben hallató iszlám világ felől érkező kihívások; a plurális társadalmi kontextusban megváltozott igehirdetői igényeknek való megfelelés kérdése.

A kollegiális szellemben zajlott találkozó kiemelkedő eseménye a hétfő este tartott hálaadó istentisztelet volt, melynek helyszínéül a gyönyörűen felújított, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó Ludovika kápolnája szolgált.
Az idén húszéves Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat az újraindult katonai lelkigondozás lehetőségéért együtt adott hálát a különböző nemzetek vezetőivel. Az ünnepi alkalmat – többek között – megtisztelte jelenlétével Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára; dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke; a Magyarországi Református Egyház képviseletében Tarr Zoltán zsinati tanácsos, a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében pedig a korábbi protestáns tábori püspök, dr. Lackner Pál is.

Az igehirdetés szolgálatát Zsolt 46,9 alapján – „Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön!” – Jákob János református lelkész, protestáns tábori püspök végezte. Megrendítő őszinteséggel beszélt arról az építő tapasztalatról, amelyet a szolgálat lelkészei nehéz időkben, az ellehetetlenülés és reménytelenség mélypontjain vergődve, kétségekkel teli lelki határhelyzetekben is átéltek.
Ugyanakkor rámutatott az igehirdető arra a türelmes és gondoskodó vezetésre is, amellyel Isten folyamatosan megtartotta, könyörülettel hordozta és megújította a szolgálatot. Végül a püspök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatták, imádságban hordozták a honvédség kötelékében hivatásukat teljesítő lelkészeket.
Az istentisztelet közös úrvacsorával zárult. Felemelő és továbbgondolásra késztető élmény volt szemlélni az Úr szent asztalához járuló változatos klerikus- és katonai uniformisok sokaságát.



Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala