Iszlám és Európa?

Iszlám és Európa?

Share this content.

Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Mátrafüred-Sástó – Lehet-e aktuálpolitikai kérdésekről pártpolitikai érdekektől mentesen beszélgetni? A 11. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón valódi vallásközi párbeszéd valósult meg, amelynek résztvevői a fanatizmussal, a terrorizmussal, a párhuzamos társadalmakkal kapcsolatos kérdésekre is megkíséreltek választ találni.

A vallásközi párbeszéd jegyében rendezték meg a Szélrózsa találkozó Iszlám és Európa című fórumbeszélgetését, amelyen Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, illetve Darvas István rabbi és Szent-Iványi Ilona unitárius lelkipásztor ültek egy asztalhoz, hogy a 21. század egyik legfontosabb kérdéséről beszélgessenek.

A moderátor, Illisz L. László újságíró, az Evangélikus Információs Szolgálat igazgatója a disputa elején a terrorizmus és az iszlám közötti kapcsolatról kérdezte a jelenlévőket. Bolek Zoltán kiemelte, hogy az európai iszlám közösségek elhatárolódnak a terrorakcióktól, ugyanakkor aggályát fejezte ki, hogy ezt sem a hazai, sem a nyugati média nem tekinti hírnek. „A legtöbb terrorista nem ismeri a Koránt sem, és nem nevezhető hithű muszlimnak” – fogalmazott a Magyar Iszlám Közösség elnöke.

A beszélgetőtársak az asszimiláció kérdését illetően egyetértettek abban, hogy a befogadás mellett szükséges a befogadó fél kultúrájának tiszteletben tartása is. Szent-Iványi Ilona többek között a vallások párbeszédére, az ismeretterjesztés erősítésére és a segítségnyújtásra hívta fel a figyelmet. Arra a nézői kérdésre, hogy létezhet-e párhuzamos társadalom, Darvas István elmondta, hogy ennek legjobb példája Izrael, ahová a lakosság a legkülönbözőbb kultúrákból érkezett. A beszélgetés résztvevői – Ferenc pápa kijelentésével egyetértve – hangsúlyozták, hogy ma nem vallásháború zajlik, hanem politikai és gazdasági érdekek összeütközésével találkozhatunk.

A beszélgetés teljes terjedelmében itt hallgatható meg:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!