A táplálkozás kultúra jó példa a mindennapi ismeretek megosztásának témájában, hiszen társadalmilag jól berendezett automatizmus, ami jól körülhatárolható szokásokat is magában hordoz, az internetes kommunikációnak köszönhetően azonban egy folyamatosan mozgásban lévő, megújuló műfajról beszélhetünk.

De a receptek, illetve receptgyűjtemények korábban sem voltak lineárisak (ki az, aki elejétől a végéig olvas és használ egy szakácskönyvet?), sokkal inkább multilineáris felhasználás jellemző rá, mint a kottaolvasásra: több szálon futnak az ismeretek és állnak össze az agyunkban komplex ismeretté. És bár ezt a jellemvonást a blogkommunikáció jobban leképezi, a receptek hagyományozódása mindig is hálózatokba ágyazódott: nagymamák adták tovább unokáiknak, illetve a szöveges szakácskönyveket is kéziratos receptek, széljegyzetek, megjegyzések egészítik ki, ezek a mindennap használatos (női) írásbeliség nyomai.

A táplálkozás azért is hálás téma a blogoszférában, mert mindenkit érint, ezért népszerű és folyamatosan lehet róla beszélni. Magától értetődő, mégis rengeteg vallomást, vagy akár kinyilatkoztatást, szöveget lehet róla írni, mert ez egy nagyon jó eszköz arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk.

És bár a könyv mint műtárgy, mint a blogvilágból való kitörés bizonyítéka (blogot bárki írhat, de a szakácskönyv megjelentetéséhez már kialakult, biztos olvasótáborra van szükség), a netes kommunikáció non plusz ultrája most is megjelenik, a blogírás fontos stílusjegyeit – mint például az azonnaliság – nem feltétlenül hordozza magában. A blogírás legfontosabb motivációi Kuti Klára szerint a közvetlenség, a tapasztalatcsere, a közösségiség, az erőforrás-megosztás (nem vagyunk egyedül), az önkéntesség és a hozzáférés szabadsága. Utóbbi három tényező adja a mindenkiség élményét, amely ellentmondásos viszony, hiszen egyszerre közösségi élmény mégis valamivel mindenki ki akar tűnni, hogy a többi hasonló tartalomtól elkülöníthető legyen.

Kuti Klára előadásában a megosztás nem az ételek megosztásának értelmében került elő, hanem az internetes kommunikáció – és így a gasztroblogok sajátosságaként –, amelynek köszönhetően gyors, hirtelen terjesztést tesz lehetővé és hatalmas hálózat kiépítését.

Fontos azonban kiemelni, hogy a hálózatosság, főként a táplálkozás tekintetében nem most kezdődött: a hagyományozódás mellett a személyre szabottság mindvégig jellemezte ezt a műfajt.

A receptek tekintetében érdekes a szerzőség kérdése is, hiszen bár szabad szerkesztésű tudástárról van szó, ahol az étel szerzője az, aki megfőzi, mégis előkerül a szerzői tekintély problémája, hiszen előszeretettel kötünk recepteket vagy receptkönyveket bizonyos személyhez (például Gundel palacsinta, Horváth Ilona). Az aprítás, a dinsztelés vagy főzés folyamata nem egy szerző érdeme, hanem a hagyományé. A mindennapi ismeretek termelésében és fogyasztásában nagy szerepe van tehát az ételekkel foglalkozó irodalomnak, ahol a személyes és a nyilvános stílusjegyek sajátos keveredése is megfigyelhető. A gasztroblog pedig egyfajta határmezsgye a cselekvés (főzés) és az olvasás között.