Nem hivatalos statisztikák alapján ma több a kínai keresztyének száma, mint ahányan a kommunista pártnak a tagjai. Az Amity Printing nevű nyomdát 1988-ban alapította az Amity Alapítvány, a Kínai Egyházak Tanácsa, kormányzati tényezők és az angol Egyesült Bibliatársulat (UBS) közösen. Az első évben 500 ezer Bibliát nyomtattak, 2012-ben már 12 milliót! A Shanghaj közelében fekvő Nanjingban működő nyomdának jelenleg 600 alkalmazottja van, éves kapacitása már felfutott 18 millió Biblia előállítására évenként. 90 nyelven nyomtatnak Szentírást, illetve Újszövetséget. Tavaly nyomtatták ki a százmilliomodik Bibliát. 2011-ben a Nanjingban nyomtatott Bibliák kétharmada a tengerentúlra került. A Bibliákból 4 millió példány maradt Kínában. Ezzel kapcsolatban Bob Fu, a kínai ChinaAid, az Amerikában működő keresztyén karitatív szervezet alapítója elmondta: az otthon maradt példányok még nem fedezik a gyorsan növekvő kínai keresztyénség bibliaigényét. De törekszenek arra, hogy minél több kínai keresztyén kezében ott legyen a Kijelentés.