Kórusmuzsika: közösségi élmény és minőségi szemlélet

Kórusmuzsika: közösségi élmény és minőségi szemlélet

Share this content.

Forrás: minap.hu, fotó: Végh Cs.
Miskolc – A város, az énekesek, a diákság és minden miskolci közös feladata, hogy tovább éltesse az olyan nemes hagyományokat, mint a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, mondta a XXI. ilyen alkalom megnyitóján, csütörtökön Kiss Gábor alpolgármester.

Csütörtöktől négy napon át, Miskolc négy templomában hangzanak fel egyházi jellegű, témájú kórusművek, összesen közel húsz miskolci, illetve megyebeli énekegyüttes előadásában. A Veczán Pál XXI. Egyházzenei Kórustalálkozó nyitókoncertjét csütörtök délután a belvárosi evangélikus templomban tartották.

Sándor Frigyes lelkész köszöntője után Kiss Gábor alpolgármester nyitotta meg a találkozót, hangsúlyozva: nagyon jó, hogy a városnak vannak ilyen hagyományai. Mert fontos, hogy akinek a fejében megszületik egy közösségi program gondolata, azt meg is tudja valósítani – és ugyanilyen fontos, hogy a város közössége, az énekesek, a diákok és minden miskolci életben tartsa ezeket a hagyományokat.

„Aki egy kórus tagja lesz, az komoly többletet kap. Nemcsak a zenei minőség, az igényesség, de amiatt is, hogy megtapasztalja, milyen egy közösség tagjának lenni. Ennek hatása nem biztos, hogy azonnal észrevehető, de élete során sok jót kaphat és adhat ezáltal, akármilyen pályát választ” – emelte ki az alpolgármester.

Huszonegy éve rendezik meg a kórustalálkozót, alapítója, Veczán Pál tíz éve nincs már közöttünk. Rá is emlékeztek a koncert előtt, özvegyét, Judit asszonyt pedig egy csokor virággal köszöntötte Kiss Gábor.

Az első koncerten az Egressy Ifjúsági Kórus, a Fényi Kamarakórus, a Fráter Schola Viridis és a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara lépett fel.

Október 10-én, pénteken délután 4 órától a mindszenti templomban ad hangversenyt a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium Tanári Kórusa, a Mindszenti Templom Énekkara, a Schola Cantorum Miskolciensis és a Szent Ferenc Kórus.

A hétvégén már a megyéből is érkeznek vendégek a találkozóra. Október 11-én, szombaton délután 4 órától az avasi református templomban a következő együttesek lépnek fel: Szirmai Református Gyülekezet Énekkara, Szent László Kórus Leánykara (Mezőkövesd), Mezőcsáti Református Énekkar, Fazekas Nőikar, Miskolc-Hejőcsabai Református Gyülekezet Kórusa, Tiszaújvárosi Református Énekkar, Belvárosi Evangélikus Templom Luther Kórusa, Forrás Kamarakórus, Cantus Firmus Énekkar.

A vasárnapi zárókoncert ugyancsak délután 4-kor kezdődik. A belvárosi református templomban a Lévay József Református Gimnázium Kamarakórusa, a Miskolci Görög Katolikus Székesegyház Kórusa, a Cédrus Énekegyüttes, a Belvárosi Evangélikus Templom Luther Kórusa, a Miskolc-Hejőcsabai Református Gyülekezet Kórusa, a Szent Ferenc Kórus, a Mindszenti Templom Énekkara, a Tiszaújvárosi Református Énekkar, a Mindszenti Templom Énekkara és a Cantus Firmus Énekkar lép fel.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!