A környezetvédelem közös ügyünk – Comenius projekt a Fasorban

A környezetvédelem közös ügyünk – Comenius projekt a Fasorban

Share this content.

Budapest – Az Európai Unió által finanszírozott, a „Lifelong Learning” program keretében meghirdetett Comenius Iskolai Együttműködések Pályázatra hét másik európai iskolával együtt nyújtotta be pályaművét a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium egy évvel ezelőtt. Nyáron jött a hír: nyertünk! Szöveg: Fabiny Katalin

 

A két éven át tartó projekt során összesen hat helyszínen találkozunk partnereinkkel: a német, francia, portugál, olasz, svéd, litván és török iskola képviselőivel, akikkel közös nyelvünk a német és az angol.  A Környezetvédelem hazánkban és Európa-szerte címet viselő projekt munkálatai a franciaországi Bordeaux-ban kezdődtek 2012. november 27. és december 2. között. Ezen az első alkalmon egymás megismerésére tettük a hangsúlyt. A találkozás előtt a diákok heteken át készítették azokat a prezentációkat, amelyekkel a hazájukban, városukban és iskolájukban folyó környezetvédelmi munkát mutatták be. A következő találkozók témája a tűz, a víz, a föld és a levegő. A budapesti találkozóra 2014 februárjában kerül sor iskolánkban. Közös munkánkkal azt szeretnénk elérni, hogy az energiatakarékosság, a tiszta víz értékének megbecsülése, a fogyasztói társadalmakban termelődő szemétmennyiség csökkentése és a levegőszennyezés visszaszorítása mindenkinek belülről fakadó, természetes törekvése legyen. Mi, egy evangélikus keresztyén iskola (ráadásul ökoiskola!) képviselői azt is hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Istentől ajándékba kapott földi lakóhelyünk megóvása erkölcsi kötelességünk és felelősségünk, mert – ahogy a fasoriak Bordeaux-ban bemutatott  prezentációjának mottójául választott bibliai ige mondja - „a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19). Aki még többet szeretne tudni erről az izgalmas együttműködésről, és szeretné megismerni a többi európai partneriskolát, az nemcsak ezen a helyen, hanem a www.oicomenius.eu honlapon is tájékozódhat.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!