Köszönet-kampány: Ételt osztottak a rászorulóknak az evangélikusok – Folyamatosan frissülő anyag!

Köszönet-kampány: Ételt osztottak a rászorulóknak az evangélikusok – Folyamatosan frissülő anyag!

Share this content.

Összefoglalás: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Szabó Szilárd, Szöveg: Hegyváriné Pauló Mária, szöveg és fotó: Vígh Roland, Roszík Gábor, Cairns-Lengyel Henriett, Veszprémi Erzsébet, Tótkomlósi Evangélikus Egyház Facebook profilja
Budapest – „Köszönöm szépen, evangélikus egyház” – ezek voltak L. úr szavai, amikor megkapta Nyíregyházán azt a tál meleg ételt, amelyet az Oltalom Szeretetszolgálat osztott ki a rászorulók között. Ő egyike volt azoknak, akik ma hálásan fogyasztották el a meleg ételt vagy fogadták azt a szatyornyi élelmiszercsomagot, amelyet egyházunk munkatársai és önkéntesei osztottak ki, szerte az országban, több mint tíz településen, több mint hatezer ember számára.

Több mint tíz helyszínen, 170 önkéntes bevonásával, az evangélikus diakóniai intézmények támogatásával voltak ételosztások 2015. április 11-én. Több mint 6000 adag – meleg étel, illetve élelmiszercsomag – került kiosztásra. Az ételosztásról a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége még év elején hozott határozatot. Az evangélikus egyház már nem először kezdeményezett ilyen ételosztást, a téli krízisidőszakban is megfelelően előkészített és megszervezett formában, számos településen voltak ételosztásaink.

A Magyarországi Evangélikus Egyház idén nagy gondot fordít arra, hogy megköszönje mindazoknak a támogatását, akik adójuk egyházi 1%-át az egyházra bízták. E forrás nélkül ugyanis az egyház nem lenne képes iskoláit, anyaotthonait, családok átmeneti otthonait, fogyatékosok- és idősek otthonait, gyülekezeteit és a rászorulókat támogatni. Hogy a hála kifejezése ne csak szavakban történjék meg, ezért idén a tetteké lesz a döntő szerep. Országszerte ételosztásokat és hálakoncerteket tartanak.

Meleg ételt kaptak Kaposszekcső-Dombóváron (600 adag), Szarvas – Ótemplomnál (800 adag), Szarvas – Újtemplomnál  (800 adag), Tótkomlóson  (600 adag), Nyíregyházán  (650 adag), Budapesten a Rózsák tere Kollégiumban (1000 adag), Miskolcon (400 adag) a rászorulók, élelmiszer csomagokat osztottak Bobán (300 csomag), Győrött (Péterfy Oktatási Intézmény és Szeretetház)  (300 csomag), Gödöllőn  (300 csomag), és Budapest – Kőbányán (150 csomag).

Az egyes helyszínekről folyamatosan érkeznek a híradások, anyagunkat frissítjük!

Ételosztás Miskolcon a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában

„Egy héttel a rendezvény eltt emailben megkerestük a város különbözfelekezetgyülekezeteit, hogy alkalmaikon hirdessék az ételosztást. Szórólapokat és plakátokat készítettünk és személyesen megkerestük többek között a Máltai Szeretetszolgálatot, a Vöröskeresztet, az Ökumenikus Segélyszervezetet, a KaritászPONTot, hogy segítségünkre legyenek abban, hogy az információ eljusson a rászorulókhoz” - írta Vígh Roland igazgató szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójában.

A helyiek egyeztettek a város polgármesterével, Kriza Ákossal is, aki támogatta a segítségnyújtási akciót. Így 2015. április 11-én 12:00-14:00 óráig 400 adag babgulyást – és természetesen hozzá kenyeret – osztottak ki az iskola udvarán. A  rászorulók zsámolyokból és szalagból készített kordon mellett haladva vehették át Csöbör Katalin országgylési képviseltl az elsnéhány adagot, melyett a helyi televízió is közvetített. Jelen voltak az eseményen a helyi média más képviseli is.

Az ételt az udvaron felállított sörpadokon ülve, asztalnál fogyaszthatták el az ebédelni vágyók a verfényes napsütésben. Aki az árnyékot kedvelte, annak volt lehetsége fedett pergola alá ülni. A megsegítettek hálásan köszönték meg az ízletes ebédet. Többen ételhordóval érkeztek és haza is vihettek a gulyásból.

Az intézmény 13 tanára, Vígh Roland igazgató és Fellegvári Zoltán igazgatóhelyettes irányításával felügyelte a rendet. A városi rendrkapitány megkeresésre biztosította azt, hogy a két körzetben járrözrendr alkalmanként felügyelte a rendezvényt, de semmiféle rendbontásra nem került sor. 

Köszönet-kampány Dombóváron

Kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthonban készült ez az a hatszáz adag étel, amelyet Dombóváron osztottak ki a rászorulóknak - írta beszámolójában Szabó Szilárd lelkész.

„Köszönöm szépen, evangélikus egyház”

– ezek voltak L. úr szavai, amikor megkapta a tál meleg ételt a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálatnál - küldte be képét Sztankó Gyöngyi lelkésznő. 

További képek a Facebookon.

A szabolcsi megyeszékhely szociális ellátórendszerével együttműködve mintegy 900 adag melegételt juttattak el a rászorulókhoz. A Luther Márton Kollégium konyháján főtt babgulyás kiosztását az Oltalom Szeretetszolgálat szervezte meg a nyíregyházi evangélikus intézmények, köztük az Evangélikus Roma Szakkollégium önkénteseinek közreműködésével - írta szerkesztőségünknek küldött anyagában Veszprémi Erzsébet.

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Joób Olivér Szeretetintézmény tanyán élő, jobbára idős, magányos ellátottjainak szánt étel kiosztásában segített, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke pedig az Oltalom Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonában működött közre az ételosztásban. Az adományból tehát a nehéz sorban élő idősek, nagycsaládok és fedél nélkül élők részesültek.

Képek még ITT.

Folyamatos segítő szolgálat Gödöllőn

A gödöllői Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat  január eleje óta fokozottan nyújtott rászoruló családoknak ​segítséget a téli hónapokban. Az akció március végéig tartott, három hónapon keresztül. A gödöllői szeretetszolgálat munkatársai a helyi evangélikus gyülekezet önkénteseivel, minden hétvégén, szombaton és vasárnap, egy-egy tál meleg ételt osztottak ki a város központjában lévő alapellátási központban. Az ételek a szeretetszolgálat konyháján készültek el, szintén önkéntes munkával. A rászorulókat a helyi Családsegítő Szolgálaton keresztül találták meg, többnyire olyan több gyermekes családokat támogattak, ahol a hétvégén a gyermekek is ritkán jutnak meleg ételhez.  Hétvégenként minden nap 100-120 adag ételt osztottak ki, a kírzisidőszakban összesen mintegy 2500 adagot.

2015. április 11-én - kapcsolódva egyházunk Köszönet-kampányához - 150 adag száraz ételt, konzerveket, lisztet, cukrot és teát adtak rászoruló családoknak. Ezúttal a támogatottak között voltak azok a családok is, akik az intézmény Családok Átmeneti Otthona részében laknak.

Az ételosztás megszervezése és végrehajtása a szeretetszolgálat munkatársainak és a helyi gyülekezet önkénteseinek segítségével történt - zárta beszámolóját Roszík Gábor lelkész.

Vasárnap Szarvas Újtemplomi Evangélikus Egyházközség szervezésében is volt ételosztás

2015. április 12-én a Szarvas Újtemplomi Evangélikus Egyházközség szervezésében 11:30-13:00 óráig 800 adag székelykáposztát osztottak ki a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium előtti parkolóban. A ínycsiklandozó ételt hatékony és összeszokott csapat készítette el, s az ő felügyeletük mellett a gimnázium tanulói is részt vettek az előkészületekben. Az ételt az újtemplomi gyülekezet önkéntesei osztották a rászorulóknak, akik többnyire ételhordóval érkeztek, hogy a köszönet szavait követően hazavigyék szeretteiknek a finom ebédet. A gimnázium tanárai, igazgató asszonya, Kitajkáné Szántai Mária és igazgatóhelyettese, Mészáros Tünde felügyelték a rendet. Cairns-Lengyel Henriett, a gyülekezet lelkésze és Jani Jánosné felügyelőasszony pedig az étel kiosztásában segédkezett. 

A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközségnél igen aktív volt az elmúlt hétvége

A rendszeres gyülekezeti alkalmak mellett - úgy mint kis és nagy ifi, szlovák és magyar nyelvű istentisztelet, mellyel párhuzamosan vasárnapi gyermekfoglalkozás is volt - a tótkomlósiak igyekeztek aktívan részt venni az evangélikus egyház által meghirdetett 1%-os KÖSZÖNET-kampányon is - írták a gyülekezet Facebook oldalán. Szombaton a diakónia támogatásával az egyházközség és a szeretetszolgálat több, mint 600 adag egytálételt osztott szét, vasárnap délután pedig a Pécsi Gospel Kórus hálaadó koncertjén vettek rész Békéscsabán több, mint 50 fővel. 

Tartós élelmiszereket osztottak Bobán és környékén

A Bobai székhelyű Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat a Magyar Élelmiszerbank segítségével 300 hideg élelmiszer csomagot tudott eljuttatni az arra rászorulóknak - írta beszámolójában Mórotzné Kiss Györgyi.

„Intézményünk koordinálta az ételosztást, amelyben részt vettek dolgozóink és önkéntesek, és közösségi munkát végző fiatalok egyaránt. Az osztásban segédkezett Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő, a Kemenesaljai Y'sMen Klub egyesület soros elnöke Kendeh-Kirchknopf Anita is. Az osztás intézményünk ellátási területén egyszerre 19 településen valósult meg. A konzervekből és teából álló csomagokat pénteken kezdtük csomagolni, a településekre eljuttatni, hogy szombaton mindenhol kiosztásra kerülhessen. A csomagok alacsonyjövedelemből élő idős emberek, többgyermekes halmozottan hátrányos helyzetű családok, és nehéz körülmények között élők részére kerültek kiosztásra. Összesen 300 fő részesült az adományból. Ismét sikerült mindenkinek mosolyt csalni az arcára, segítőknek és rászorultaknak egyaránt.”

Az első

A kőbányai gyülekezet tagjai régóta támogatnak kisebb-nagyobb (néha egészen nagy) értékű csomaggal olyanokat, akik a környezetükben élnek, és rászorulnak a segítségre. Jó ideje tervezik azonban, hogy kampányszerű ételosztásban is részt vennének. Az idei egyszázalékos Köszönet-kampány nagyon jó lehetőséget nyújtott arra, hogy az első próbát megtartsák - írta beszámolójában a gyülekezet felügyelőasszonya, Zászkaliczky Zsuzsanna.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől az evangélikus diakónia közreműködésével érkezett konzerveket az ifi csomagolta, majd a szatyrokba helyi támogatással érkezett alma és friss zsömle is került. Köszönet érte a László Pékségnek (Bp. X. ker. Kelemen u. 37.) és Nagy József zöldségesnek (Bp. X. ker. Kápolna u. 14.)!

Sajnos közútforgalmi aggályok miatt nem lehet ételt osztani a templom közvetlen közelében. Az önkormányzat barakképülete volt a biztos háttér – ám az önkormányzat is kitett magáért: pillanatok alatt elintézték a területfoglalási engedélyt, a Kőkert parkőrei segítették a felügyeletet, és Weeber Tibor alpolgármester is a helyszínre látogatott.

Az összesen 11 önkéntes szűk két óra alatt végzett a munkával: 150 csomag talált gazdára. Egy utcán elkapott mondat is árulkodik a sikerről: „Sorba állni már a szatyorért megérte!”

1000 adag ételt osztottak ki az Evangélikus Középiskolai Kollégiumban, Budapesten

Verőfényes napsütésben, az idén felújított kollégiumunk udvarán osztottunk 1000 adag ételt április 11-én szombaton, 12 és 15 óra között - számolt be az akciójukról Hegyváriné Pauló Mária igazgatónő.

„Iszlai Ildikó élelmezésvezető szervezte az előkészületeket és az ételosztás lebonyolítását. Szórólapokat készítettünk, amelyeket evangélikus és más felekezetű templomokba, ételosztó helyekre juttatunk el. Sokan összefogtunk, hogy mindenki elégedetten távozzon a nap végén; konyhai dolgozók, önkéntes diákok és tanárok. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Radosné Lengyel Anna a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője is. Konyhai dolgozóink babgulyást és túrós buktát készítettek, melyet jó étvággyal fogyasztottak el a rászorulók a családiasan berendezett udvaron. A bőséges ételből jutott még az Oltalom Hajléktalanszálló lakóinak is. 

Diákjaink példamutatóan vizsgáztak segítőkészségből és emberségből, így összegezték a napot: Nagyon jó érzés volt segíteni...”

 
 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!