Katasztrófahelyzetre képezve

Katasztrófahelyzetre képezve

Share this content.

Berekfürdő – Halál, veszteség, gyász – mindenki kapcsolatba kerül valamilyen módon az előbbi veszteségekkel, feldolgozásuk mégsem megy könnyen. A Magyar Református Szeretetszolgálat „lelkigondozás katasztrófahelyzetben” címmel 60 órás, ökumenikus képzést szervezett azok részére, akik részt vennének a lelkigondozói segítségnyújtásban egy-egy katasztrófahelyzetben. A trauma feldolgozó, interaktív tréning első alkalmát Berekfürdőn tartották 2014. március 17-18-án. Az evangelikus.hu információi szerint az alkalmon evangélikus résztvevők is voltak. Forrás: Magyarországi Református Egyház, Szeretetszolgálati iroda, szöveg: Gilicze Réka

Mivel mindenki érintett valamilyen módon gyász és egyéb veszteség miatt, ezért saját veszteségélményünk segít abban, hogy megértsük, min mehetnek keresztül azok, akik egy katasztrófa során veszítenek el valamit, valakit – mondta Sajtos Szilárd százados, tábori lelkész, a Szeretetszolgálat Katasztrófa-lelkigondozói Csoportjának szervezője. 

Az első képzési alkalom fő kérdése az volt, hogy ki, milyen motivációval érkezett a tréningre, miért érzékeny a fent nevezett témára. A résztvevők megismerkedtek a szenvedés teológiai, pasztorálpszichológiai értelmezésével, a katasztrófahelyzetek törvényi, jogi hátterével, a krízisintervenció lépéseivel és a hozzájuk kapcsolódó lelki folyamatokkal. Ebben előadások és kiscsoportos beszélgetések segítették a 23 fős közösséget. A tréning résztvevői nagyon fontos előfeltételnek állapították meg a helyes forrásorientációt, a személyes koncepciókat, hiszen akkor tudnak másokon segíteni, ha az életük ilyen irányú kéréseire megvan a saját maguknak megfogalmazott személyes válaszuk. „Ezt a szolgálatot csak úgy lehet végezni, ha az ember fizikálisan és mentálisan is a helyén van” – hangsúlyozta Sajtos Szilárd. 

Dr. Bodó Sára, dr. Hézser Gábor, dr. Csoma Judit és Sajtos Szilárd előadásait, észrevételeit, hozzászólásait a Református Szeretetszolgálat Katasztrófa-lelkigondozói Csoportjának tagjai, a Tiszáninneni Református Egyházkerület katasztrófavédelmi csoportja, s azok a református, evangélikus, baptista, határon inneni és erdélyi, civil és katonai lelkipásztorok, s egy klinikai szakpszichológus hallgatták, akik a téma iránti fogékonyságuk és érzékenységük alapján jelentkeztek a képzésre.

A tréning áprilisban folytatódik, a résztvevők a képzésről a Szeretetszolgálati Iroda Református Diakóniai Felnőttképzési Intézménytől „Trauma feldolgozó interaktív csoport. Az élet sebeinek gyógyítása (90000010) Lelkigondozás katasztrófahelyzetben modul” című tanúsítványt vehetnek át, a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkigondozói Intézetétől pedig igazolást kaphatnak. A református lelkipásztoroknak lelkész-továbbképzési szakmai kreditként elszámolják a tréning teljesítését.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!