A képen dr. C. Everett Koop látható.

Még az ünnepek előtt az evangelikus.hu honlapnak megküldtem Philip Yancey: „Kerülő utak a boldogsághoz” című könyvéből (Harmat, 2010) az 5. fejezet kivonatát, amely Robert Coles-ról szólt, aki híres pszichiáterként a szenvedés kérdésével foglalkozott.
Azóta alaposan átolvastam azt a fejezetet is, amely Tolsztojról (a tökéletes keresztyén élet apostol és csődöt mondója) és Dosztojevszkijről (a határtalan kegyelem hirdetője) szólt, valamint Mahatma Gandhi életéről és gondolkodásáról szóló fejezetet.
Ezután következett ez a 8. fejezet, amelyben a politikai valóság és a keresztyén erkölcs találkozásáról van szó egy olyan orvos személyében, aki az 1980-as években Amerika tiszti főorvosa lett konzervatív keresztyén létére. Talán érdemes elgondolkodnunk a témáról, mert nem lehet a feladatunk kivonulni a világból, elfordulni az Isten teremtette világtól, társadalomtól, amelyben nagyon sokféle kapcsolódási ponttal vagyunk jelen a fűtéstől kezdve a mindennapi kenyérig.

Nyolcadik fejezet: Dr. C. Everett Koop

Egy keresztyén orvos, aki a politika és a hitélet keskeny határán egyensúlyozott. Hívő, aki evangéliumi keresztyénként belekerült az amerikai politikai élet sűrűjébe. Gondolkodására jellemző, Isten szuverén akaratának a teljes elismerése. Isten mindenható, természetes, minden, ami velünk történik, az Ő fennhatósága alatt történik. [Ehhez csak annyi teszek hozzá, hogy nem lehetséges az, hogy Isten valamiről ne tudjon, akármilyen rosszról, de az – sajnos – lehetséges, hogy valami titokzatos ok miatt megengedi – legalábbis – egy ideig annak a rossznak a működését. – R. J.]

Dr. Koop 1986-ban elvesztette a fiát, aki hegymászás közben megcsúszott és lezuhant, meghalt. Ebben az esetben is, fájdalma közepette is azt vallotta, hogy Isten szuverén akaratát, hatalmát tiszteletben kell tartani. Naplójában azt jegyezte fel, hogy „Isten bizonyára megmenthette volna a fiát ettől a szörnyű haláltól, de ő úgy döntött, hogy ezt nem teszi meg.” Ezt a titkot ebben az életben sosem tudjuk megfejteni, vagy hittel és alázattal elfogadjuk Isten akarataként, és békességet nyerünk, vagy lázadunk és békétlenek, szenvedő emberek maradunk.

Dr. Koop konzervatív keresztyén ember volt, akit Ronald Reagan amerikai elnök 1981-ben állami tiszti főorvosnak nevezett ki. Az amerikai liberálisok nagyon nehezen törődtek bele a kinevezésébe, és gyalázkodó kampányt folytattak az egykor híres gyermeksebész ellen, és közel egy évig nem is tudta betölteni a hivatalát. De ezt az időt arra használta fel, hogy alaposan felkészüljön új hivatalára, minden gyalázkodás és becsmérlés ellenére is. Tudniillik a liberális oldal nem volt képes megemészteni, hogy egy konzervatív keresztyén kerüljön ebbe az állásba. Az volt a „bűne”, hogy bibliás keresztyén volt, aki ellenezte az abortuszt, a homo-szexualitást, a dohányzást, alkoholt, és általában mindazt, ami ütközött a bibliai értékrendszerrel. A mellőzése idején kidolgozta a munkatervét, hogy fel kell lépni Amerikában az ittas vezetés ellen, a gyermek- és házastárs bántalmazás ellen, erőteljesen kritizálta az amerikai étkezési stílust, ellene volt a dohányzásnak, és a nikotin függőséget nem különböztette meg a drogfüggőségtől.

Nos, bele kellett kerülnie a politikai életbe, ami nagyon nehéz dolog egy keresztyén ember számára. Ugyanis a klasszikus politika lényege 1. a hatalomért folytatott kemény küzdelem, és 2. az ebből a küzdelemből fakadó ellenségeskedés. Ebbe a keretbe nagyon nehéz beleilleszteni az evangéliumi lelkiséget. Nehéz a szeretetről és a megbékélésről hitelesen beszélni illetve annak példáját adni.

Ennek ellenére az volt a véleménye, hogy a keresztyéneknek mégis részt kell vállalniuk a politikában, de – és ez a fontos tétele – ne úgy fogalmazzák meg a véleményüket, mintha az lenne az egyedül üdvözítő megoldás. Neki sikerült ezt úgy megvalósítania, hogy „hiteles evangéliumi keresztény politikus lett”, aki hangsúlyt helyezett a főorvosi tevékenysége során az erkölcs (vallásos erkölcs, hit) és a tudomány találkozására. Konkrét helyzetekben kellett megtalálnia mindenkor a kompromisszumos megoldásokat.

Sokat foglalkozott az életvitelből adódó egészségügyi problémákkal, amely a modern társadalmak nagy keresztje. Ilyen a stressz, és következtében a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás, továbbá a dohányzás okozta károsodások, rák, és nagy gond az alkohol, a kábítószer, valamint a cukorbetegség is életviteli problémából adódik.

Hangsúlyozza, hogy sikerült legyőzni a korábban rettegett fertőző betegségeket, de új egészségügyi problémák jöttek létre ebben a modern világban, és ezek a helytelen erkölcsi döntések miatt alakultak ki. Sajnálatosnak látta, hogy egy önpusztító társadalom jött létre. S ebben a közegben éppen azt kellene felmutatni, hogy az Isten törvényei a javunkat szolgálják.

S ami nagyon fontos. Dr. Koppnak meg kellett tanulnia, hogy más az „erkölcstelen” és más a „törvénytelen”. Mert nem minden törvénytelen, ami erkölcstelen! S a konzervatív keresztyének nagy baja a kizárólagos gondolkodás, még pedig aszerint, hogy nemcsak a bűnt, de a bűnöst is elítélik, megvetik, sőt olykor gyűlölik. Például bűn a mohóság, a büszkeség, de nem törvénytelen. És a Hegyi Beszédet nem lehet törvénnyé tenni, pedig abban igazán tiszta erkölcs szólal meg. Viszont, ha valami kötelező ránk, keresztyénekre nézve, ezt nem lehet ráerőltetni a nem keresztyénekre.

Például a melegek jogai: mindenki egyetért abban, hogy ez erkölcsi kérdés is. De törvénytelennek minősítsük-e azon az alapon, hogy erkölcstelen? Ugyanígy a válás. A Biblia tiltja, de még egy olyan híresség is, mint a keresztyéngondolkodó C. S. Lewis a válás törvényessé tétele mellett állt ki. Bár ő maga is bibliai alapon a válás ellen érvelt, és erkölcsi alapon ellenezte, de különbséget tudott tenni az erkölcs és a törvény között.

Éleslátás kell ahhoz, hogy lássuk, tudjuk, melyek azok az erkölcsi elvek, amelyek a társdalomra is vonatkoznak, és nemcsak a hívő emberekre. Mert éppen ezen a téren lehet eltéveszteni azt a felosztást, két szférát, hogy van az Isten országa és van a világ (vö. Ágoston, Luther). Az ótemtamentumi próféták is kettős mércével mértek: saját népükön, Izraelen számon kérték a szövetség minden pontját, minden törvényét. De a körülöttük élő népeket az „általános törvény” alapján ítélték meg: háborús bűnöket, igazságtalanságokat, romlottságot kérték számon rajtuk. Pál apostol is példát arre, amikor ezt írja: „Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket Isten fogja majd megítélni.” (1Kor 5,12).

A konzervatív keresztyének azonban azt akarták, hogy mindenkire nézve kötelező legyen a bibliai rend. Semmiféle kompromisszumról nem akartak tudni. Pedig kompromisszum nélkül az élet élhetetlenné válik. Tilos az abortusz, ez igaz. De ha az anya életéről van szó, vagy ha a gyermek fogyatékos lenne, vagy vérfertőzés történt volna – legyen engedélyezhető az abortusz. Más esetben viszont nem. De ezt is egy bizottságnak kell szigorúan megvizsgálni.

Az abortusz és a homoszexualitás kérdésében is szükséges az elméleti és a gyakorlati kompromisszum. Ugyanis együttérzéssel kell a bajban levők felé fordulni. Szánalommal és nem ítélkezéssel kell az ilyenek felé fordulni. Mert Jézus is szerette az elnyomottakat és az ellenségeit.

Lassan kezdték Amerikában felismerni Koop intellektuális és erkölcsi hitelességét. Vagyis szét kell választani egymástól a bűnt és a bűnös személyét. Ellenezzük a bűnt, de forduljunk szeretettel a bűnös felé. AIDS-ekben a szenvedő embert kell látni, annak ellenére, hogy nem értünk egyet a homoszexualitás tényével. Hiszen ha egy kövér hölgy epegörccsel kerül a kórházba, akkor nem utasíthatjuk el a kezelését azzal a kifogással, hogy nincs önuralma az evés felett. Az AIDS betegek nagyon tudnak szenvedni, oda kell ülni az ágyuk mellé, és a krisztusi szeretettel kell feléjük fordulni. Dr. Koop azt mondja, őt nagyon feldühíti, amikor azt hallja, hogy „ezek Isten büntetése miatt szenvednek, és megérdemlik” – nekünk nincs jogunk ítélkezni, az egyedül az Úristen joga, nekünk az a kötelességünk, hogy a szeretetet megmutassuk a bűnösök felé.

A fejezet írója – Philip Yancey – ezt írja végül: „Az evangélium egyaránt elénk tár nemes szeméket és mindent átfogó kegyelmet. Az egyház sajnos igen gyakran billen a kettő közül valamelyik oldalra. Vagy az eszméket tompítja, a valósághoz igazítva az erkölcsi mércét, elvéve Jézus szigorú parancsainak élét, kifogásokat keresve a helytelen életmódra; vagy pedig szorosabbra fogja a kegyelem határait, egyes bűnöket nagyobbnak ítélve más vétkeknél, bizonyos bűnösöket kitaszítva.” Pedig ez lenne a feladat: „az evangélium magas mércéjéhez és a végtelen kegyelméhez egyaránt hű maradni:”

„Észrevettem, hogy a keresztények nagyon meg tudnak haragudni azokra, akik másfajta bűnöket követnek el, mint ők.” – mondta egy tekintélyes férfiú.

„Egyetlen reménységünk – írja végezetül Yancey – az lehet, hogy tántoríthatatlanul hiszünk abban az Istenben, aki valamiféle megmagyarázhatatlan módon szereti a bűnösket, köztük azokat, akik másfajta bűnöket követnek el, mint mi.”

Alázattal hajtsuk meg a fejünket!