Feketeszakáll vezetésével a kalózok mesés kincseket halmoztak föl. Történt egyszer, hogy a király lovagját foglyul ejtették. Őáltala ismerte meg Feketeszakáll Isten kegyelmét, azt, hogy még az ő számára is van bocsánat, ha megbánja mindazt, amit elkövetett. Miután elfogadta ezt a kegyelmet, elvezette a király lovagjait arra a szigetre, ahová a kincseket rejtették. De ahogy a ládákat fölnyitották, azok üresek voltak! Mit sem ér már az embernek a földi kincs amelyet a moly és a rozsda megemészt –, ha egyszer a legnagyobb kincset, Jézust már megnyerte!

A táborban harmincegy gyermek nemcsak magyarul, hanem angolul is hallhatta a bibliai történeteket István vértanúról, Pál apostol megtéréséről, bebörtönzéséről és megmeneküléséről, valamint Róma felé vezető útjáról. Ezek a történetek rávilágítottak, hogyan él az, aki már megtalálta Jézust, mit jelent, ha valaki elnyerte az üdvösséget, a legfontosabbat ebben az életben.

Az aranymondásokat is mindkét nyelven megtanulhatták a napközi tábor lakói, és jó néhány vidám éneket szólaltathattak meg angolul a kincskeresésről, Jézus vezetéséről, Isten behatárolhatatlan szeretetéről s a neki való szolgálatról.

A nyelvi órákon anyanyelvi önkéntesek segítették a gyerekeket, hogy tudásuk fejlődhessen. Délutánonként kézműves-foglalkozások színesítették a programot. Mindennap elhangzott egy-egy bizonyságtétel is, melyben az önkéntesszolgálók arról számoltak be, hogyan találkoztak az élő Istennel, s hogy ez a találkozás miként formálta át az életüket. A tábor végén a szülők ízelítőt kaphattak mindabból, amit a gyerekek tanultak, s ezen keresztül abból a vidám hangulatból is, amely a tábort jellemezte.

Jézus túláradó szeretete ezekben a napokban érzékelhető is volt, ahogyan egy enyhe testi fogyatékkal élő kislány meg is jegyezte: „Itt olyan jó, mert senki sem csúfol engem.” A szervezők szeretnék, ha ez a szeretet növekedne a gyermekek és az egész gyülekezet életében. Reménységük szerint a gyerekek ezzel a felfedezéssel szívükben térhettek haza: aki találkozik Jézussal – kincset talál.