Az első este a határátlépésekről volt szó. Dr. László Virgil Jézus határátlépéseiről beszélt. 10 pontban sorolta fel Jézus határátlépéseit: földrajzi értelemben, a társadalmi konvenciók, tabuk terén, szólt arról, hogy hogyan és miben lépte át Jézus a tanítványok elvárásainak határait, átléptették vele saját határait is, átlépte a törvény határait is (a természeti törvényekét is), a spiritualitásról alkotott kép határait, a Messiás-kép határait, az Isten-kép határait, a kánon határait, a mi határainkat. Előadása nagyon érdekes és elgondolkoztató volt.

A meghallgatott előadást Kovácsné Tóth Márta és Smidéliusz András hozzászólása követte. Ők saját szemszögükből, saját maguk által választott módon beszélhettek a határátlépés kérdéséről.

Tóth Márta mondanivalója megértetéséhez három ikont is segítségül hívott. Az ikonok képi formában hozták közel azt az üzenetet, amit szeretett volna átadni nekünk. Legnagyobb határátlépés az inkarnáció, hangsúlyozta. Ahogy szép ádventi énekünkben is kérjük:

Törd át az ég zárt ajtaját…
Megnyílt az ég harmatozva…
Ég felhői nyíljatok szét…

Jézus megkeresztelésekor azt olvassuk, hogy megnyílt az ég (Máté és Lukács evangéliumában), Márknál kettéhasad. Ugyanaz a szó, mint a templom kárpitjának kettéhasadása. Tehát megkeresztelésekor elkezdődik valami, ami a halálával fejeződik be. Az ég, mint valami kozmikus függöny, ami elválasztja a teremtést Istentől, elkezd kettéhasadni, megnyílni. Isten betör ebbe a világba, amely idegen terület lett, és ez a betörése szükségszerűen életet vagy halált jelent.

Határátlépés van a menny és a föld, Isten világa és az ember világa között is. A földi lét és a kárhozat között. Beszélünk lét és nemlét határáról, üdvösség és kárhozat határáról, Isten és hiányállapota határáról.

Egy résztvevő hozzászólása szerint Tóth Márta gyakorlati teológusként beszélt lebilincselően és magával ragadóan. Őt követte Smidéliusz András dogmatikai jellegű mélyen szántó, alaposan átgondolt, építő előadása, amelyben hangsúlyozta, hogy a mi határátlépéseink akkor helyesek és igaziak, ha a másik emberért történnek. A missziót gyakran eszköznek látjuk a kedvezőtlen statisztikai adatok kezelésére, a létszámcsökkenés megállítására. Pedig a misszió célja soha nem lehet öncél. Ne magunkért, ne önfenntartásunkért keressük a kívül valókat, hanem azt tartva szem előtt, hogy a másikat Krisztushoz vezethessük, üdvösségre segíthessük.

Ez a három előadás alapozta meg a következő napok beszélgetéseit. A napokat áhítatok keretezték. Az előadásokon hallottakat kiscsoportos megbeszéléseken mélyítettük el, gazdagítva egymást saját tapasztalatainkkal. Nagy érdeklődéssel hallgattuk Dani Eszter, a Magyarországi Református Egyház Missziói Irodája vezetőjének előadását: A máról reálisan, a jövőről őszinte reménységgel, címmel. Előadása tanúságot tett elkötelezett igyekezetéről, ahogy megelőzően lelkészi munkájában Kárpátalján és Magyarországon, most pedig a missziói munkaág vezetőjeként minden követ megmozgatva fáradozik, fáradoznak azon, hogy egyházuk, gyülekezeteik betölthessék missziói küldetésüket átlépve határokat, lebontva falakat a régi és az új, a kint és a bent között.

Nem jut már hely és idő szólni a kerekasztal beszélgetésről, Fábri István szociológus: A jelen problémái-a jövő kérdései című elgondolkodtató előadásáról, ami elénk tárta a gyülekezetekben történő önkéntes munka meglehetősen alacsony mutatóit.

Akik részt vettek a konferencián gazdagodtak, rácsodálkoztak arra, hogy az élet számtalan területén határátlépések előtt állunk, megérthettük Isten értünk végbevitt határátlépéseinek mélységeit és megfogalmazódott az is, hogy a szolgálatunk során történő határátlépések nem vagányságunk és bátorságunk jelei, mi csak engedelmesen követjük azt az Urat, aki már értünk, előttünk szeretetből átlépte a falként előttünk meredő, minket egymástól elválasztó határokat.