Kirchentag 2013: Istentisztelettel ért véget a 34. német protestáns egyházi fesztivál – Frissítve videóval!

Kirchentag 2013: Istentisztelettel ért véget a 34. német protestáns egyházi fesztivál – Frissítve videóval!

Share this content.

Hamburg – Istentisztelettel ért véget a 34. német protestáns egyházi napok ötnapos programsorozata vasárnap Hamburgban mintegy százezer hívő részvételével. Nicholas Baines, az angliai Bradford püspöke a találkozónak a Biblia ószövetségi részében, Mózes 2. könyvében található „Amennyire szükséged van" mottójához fűződően prédikációjában kiemelte, minden embernek csak annyit érdemes fogyasztania, amennyi a szükséglete. Forrás: MTI,szöveg: Csatári Bence, fotó: Hováth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus

Megjegyezte, az individualizmus és a materializmus eszméje ezzel ellentétes. Szavai szerint nem csak Izrael népe hagyta el az Urat több ezer évvel ezelőtt, így van ez a mai társadalmakkal is, mert az emberek most is minél többet akarnak birtokolni, holott a mai világnak nem feltétlenül kellene erről szólnia. 
Hangsúlyozta: a jóléti társadalmaknak meg kellene elégedniük annyival, amennyi adatott nekik, hogy a javakból a következő generációknak is maradjon. Kiemelte, hogy a Biblia által közvetített üzenet reménysége szerint Isten új világot teremt, ahol "új lehetőségeket kap" majd az emberiség, de a mostani világban is fel kell ismerni Isten arcát, mert ő teremtette a körülöttünk lévő környezetet.
A 34. német protestáns egyházi gyűlés elnöke, Gerhard Robbers trieri professzor zárószavában meghívta a jelenlévőket a 2015. június 3-7. között Stuttgartban rendezendő 35. gyűlésre, katolikus részről pedig ugyancsak invitálták a híveket a jövő évben, május 28. és június 1. között Regensburgban tartandó 99. katolikus napokra.
Gerhard Robbers elmondta: a hamburgi ötnapos rendezvény különösen jó alkalmat jelentett arra, hogy a hívők saját kultúrájukról, identitásukról elmélkedjenek, ezáltal pedig erősödött a hitük. A részvevők előadásokat hallgathattak, valamint vitákat is folytathattak a fogyasztói társadalom által felvetett kérdésekről, amelyekre az idei összejövetel mottója is utalt. A professzor hangsúlyozta, hogy mihamarabb meg kell szüntetni azt az állapotot, miszerint a világon sokan szűkölködnek, ezen a gondon pedig az emberek közötti szolidaritással is lehet enyhíteni.
A záró istentisztelet liturgiájában a katolikus és az ortodox egyházak helyi vezetői, illetve képviselői is részt vettek. A szertartás keretében gyűjtést rendeztek a dél-szudáni egészségügyi alapellátás, valamint a mozambiki kisparaszti gazdaságok támogatására. A fogyatékossággal élőknek és a kisgyermekes családoknak külön szektorokat tartottak fenn közvetlenül a nagyszínpad előtt, a százezer hívőnek pedig úrvacsorát osztottak a ceremónia végén.
Hamburgban az ötnapos rendezvény ideje alatt a külföldi vendégeknek több nyelven is tartottak áhítatokat, illetve önkéntes tolmácsok is segítettek a híveknek érthetővé tenni az istentiszteleteket. Péntek este számos templomban egy időben tartottak istentiszteletet, ahol úrvacsorát vehettek a hívek, szombat este pedig a zsúfolásig telt hamburgi Szent Péter templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet egy dél-koreai kórus és zenekar közreműködésével.
A német protestáns egyházi gyűlés rendezvényein számos kórus, fúvós-, pop- és rockzenekar lépett fel, valamint bemutattak egy operát is a náci koncentrációs táborban meggyilkolt Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész életéről Az ártatlanság végéről címmel. A rendezvények százezer látogatója közül ötezer volt külföldi, az európai országokon kívül érkeztek Latin-Amerikából, a Távol-Keletről és Afrikából is.
A rendezvények között volt az úgynevezett lehetőségek piaca is: a standokon pódiumbeszélgetésekkel, interaktív játékokkal, valamint kiadványokkal mutatkozott be mások mellett az európai református, evangélikus és metodista egyházakat összefogó Leuenbergi Egyházközösség (Európai Protestáns Egyházak Közössége), a könyvkiadással is foglalkozó Herrnhuti Testvérközösség, a diaszpóra helyzetben lévő evangélikus egyházakat világszerte támogató Luther Márton Szövetség, a Lutheránus Világszövetség német nemzeti bizottsága, a Német Evangélikus Egyházszövetség, továbbá a Magyarországi Református Egyház, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálata. 
Az idei vendéglátó Észak-Németországi Evangélikus Egyház három egyháztestből egyesült tavaly Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Hamburg tartományi egyházaiból. A német protestáns egyházi gyűlést 1953, 1981 és 1995 után negyedszer tartották Hamburgban.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!