Elmondta: szombaton, 19 órakor a tatabányai Szent Mihály templomban, másnap 16 órakor Budapesten, a Fasori Evangélikus Templomban adnak hangversenyt.
A kórust a Békés megyei Alföld vonósnégyes és egy békéscsabai zongorista kíséri, a szólókat Somogyvári Zita nívódíjas énekművész énekli.
Az egyik legfontosabb keresztény ünnepet, a pünkösdöt megelőző koncert címe Praecursio. A latin szó a hallgatók előkészítését, ráhangolását jelenti.
A kórusvezető elárulta: internetes egyházzenei oldalakon fedezte fel Ola Gjeilót, és azonnal beleszeretett a műveibe, amelyeket fogyasztható, kortárs zeneként jellemzett. Szerinte az újromantikus stílusú, szívbe markoló darabok üzenetei a közönség lelkéhez jutnak el.
Mivel technikailag és ritmikailag kifejezetten nehéz művekről van szó, Magyarországon egy-egy művén kívül zenei közösségek nem éneklik Gjeilo darabjait – tette hozzá Kutyejné Ablonczy Katalin, megjegyezve, hogy egyik-másik művel a kórustagok és a zenészek is megszenvedtek: bő fél évig tanulták a darabot, mielőtt első alkalommal, tavaly október 1-jén, a zene világnapján előadták az Egyesült Államokban élő komponista műveit a békési megyeszékhelyen.
Hozzátette: a darabot meghívták már Kiskőrösre is, de az országban több helyen szeretnék a jövőben előadni.
Kutyejné Ablonczy Katalin elmondta: készülnek egy nagyszabású misekoncertre is, amelyen egyebek mellett Bob Chilcottnak, a King’s Singers korábbi énekesének jazzmiséjét és Ariel Ramirez Kreol miséjét mutatnák be.
A 2008 őszén alakult zenei közösség 2012 májusában nyerte el a fesztiválkórus címet. Az állandó 12-15 kórustag között van gimnazista, pályakezdő, tanár, ötvösművész és tolmács is.