Az imádság ereje

Az imádság ereje

Share this content.

Láthatóan evangélikus, szerkesztette: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Zöllei Jánosné – nyugdíjas, Ipolyvece

Az ember imája lehetőség arra, hogy Istennel beszéljen. Az imádság segítséget, megnyugvást jelent.

Én megtapasztaltam az ima erejét. Egy fiam van. Neki le kellett vágni a lábát. Nagyon sokat imádkoztam érte. Ő nem volt igazán vallásos. Amikor a kórházban feküdt megkérdezték tőle, hogy akarja-e, hogy a lelkész meglátogassa. Igent mondott erre. A lelkész elment hozzá, együtt imádkoztak és énekeltek. Amikor hazajött a kórházból egészen más ember lett. Később mesélte el, hogy számára olyan megnyugtató volt a lelkész látogatása, hogy úgy érezte, mintha angyal lett volna vele. Fiam korábban szeretett inni. Ezt is elmondta a lelkésznek, aki biztatta, hogy változzon meg. Azóta másként viselkedik, új élete van.

Fiam élete is mutatja, hogy nem hiába kaptuk Istentől az imádság lehetőségét! Isten át tudja formálni a saját és mások életét. Ehhez viszont hinni kell Istenben.

 

A Láthatóan evangélikus facebook oldala.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!