Olvasd: János 12,44-50.

„És tudom, hogy az ő parancsolata örökélet.” (50. vers)

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja két irányba indítja el az ember gondolatát. Az egyik a történeti irány, amely rögzíteni akarja az év eseményeit. A másik a mérleg iránya, mely számadást csináltat velünk. Az egyházi esztendő arról beszél, hogy mi az, amit Isten cselekedett velünk ez évben, az egyházi év mérlege pedig azt mutatja meg, hogy mi emberek, mit cselekedtünk Istennel. Ez az ige inkább a lelki mérleg készítésének irányába kényszerít bennünket.

Stagnálás a csőd kapuja. Magában az igében ez a szempont nincsen benne, de enélkül nem lehet felállítani a helyes mérleget. Ezért kell beszélnünk arról, hogy a stagnálás a csőd kapuja. Ha a mérlegem azzal az eredménnyel zárul, hogy terheim nem csökkentek, sem nem nőttek, de bevételeim sem, tehát az egyensúly, ami egy évvel ezelőtt fennállott, most is fennáll, vagyis haladni nem haladtam, azonban megtartottam azt a hitbeli és erkölcsi nívót, mely eddig is az enyém volt: akkor csőd előtt állok! Mert álló vízben mindig ott van a poshadás. Amíg a víz folyik, csörgedez, addig él; mihelyt megáll a víz, megindul a posványodás folyamata.

Így van a lelkiéletben is. Ha mi a lelki mérleg eredményeképpen idejutunk, akkor már el is indultunk a csőd felé és csak idők kérdése, hogy ezek a veszedelmes mikrobák mikor és miképp végzik el pusztító munkájukat lelkiéletünkben. Jaj nekem, ha az egyházi év végén lelki életem mérlege az, hogy lelkileg ugyanott vagyok, ahol az egyházi év elején voltam!

Milyen irányban kell növekednünk? Keresztelő János azt mondja Jézusról: „Annak növekednie kell (az életemben), nekem pedig alászállanom”. A keresztyén életben a növekedésnek nem felfelé, hanem lefelé kell történnie. Abban kell növekednem, hogy meglássam, milyen nyomorult bűnös ember vagyok én és milyen nagy az Úr kegyelme, hogy még nekem is meg tud bocsátani! Többet látok-e bűneimből, mint egy évvel ezelőtt?

Meg kell vizsgálnom Isten igéjéhez való viszonyomat. Nincs-e panasza ellenem a Bibliának? Vádol az elhanyagolt igehallgatás és az elhanyagolt templom is. Vádol a be nem vett, a fel nem használt ige is, ami lepergett rólam.

Meg kell vizsgálnom az Isten tervéhez való viszonyomat is. Isten meg akarja menteni a világot és benne engemet is. Megkérdezi tőlem, hogy ebben az egyházi évben mi valósult meg bennem és körülöttem Istennek tervéből?

Jézus a mérleget nem tudja szenvtelenül nézni, neki szívügye a mérleg eredménye. Ebben az igében ezt mondja nekünk Őmaga: Aki megveti az igét, az megveti az Isten Fiát. Aki engem vet meg, az Atyát veti meg, megveti Isten kegyelmét. És jaj annak, mert az ige kárhoztatni fogja az utolsó napon!

Ha mérleget készítesz, én azért imádkozom a magam számára és a te számodra is, hogy az eredmény minket elmarasztaló legyen, mert az alázatos publikánusról meg van írva, hogy az megigazulva, kegyelmet találva ment alá a templomból az ő házába.

„Igaz ember" – ess hát kétségbe! „Bűnös ember” (idézőjelben mondom) – emeld fel fejedet és bízzál a kegyelemben!

Hálát adunk Neked kegyelmes Istenünk, mindazért, amit velünk ebben a múló egyházi esztendőben cselekedtél s amit nekünk ajándékoztál. Köszönjük a templomot s mindazt, amit benne adtál. Köszönjük, hogy a Biblia hozzánk szóló élő ige. Köszönjük az Úrvacsorában kapott bűnbocsánatot. Bocsásd meg, hogy igédet olyan sokszor elhanyagoltuk, nem zártuk a szívünkbe. Tudjuk azt is, milyen sok ige kárhoztat most minket. Egyetlen reménységünk, hogy Te nem akarod a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjünk és éljünk. Tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk erre a kegyelemre, de mégis abba kapaszkodunk és magasztalunk: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen tisztességet, dicsőséget és áldást örökkön-örökké! Ámen.

„Előtted állok, drága Jézusom,

Reád szorult én kétséges sorsom.

Én Uram, királyom és bírám,

Légy szószólóm bűnösnek, tekints rám!

Tenéked ajánlom én lelkemet;

Az én számtalan sok nagy vétkemet

Szent véred bő árja elmossa,

Sebhedt szívemnek áldott orvosa! "

(323. ének.)