„A kerítés másik oldalán - Utópia a két protestáns felekezet egyesülése? 

A fenti kifejezést használta egy evangélikus lelkész református kollégája beiktatásán. A két felekezet templomát, parókiáját, udvarát és egyéb tereit valóban csak egy kerítés választja el egymástól. Számomra kézenfekvő a kérdés: minek is a kerítés? Mit is választ el egymástól? Nem lehetne lebontani?” 

Az eredeti cikk itt olvasható.

Miért ne egyesüljön szervezetileg is a magyarországi református és evangélikus egyház? – vetette fel Bölcsföldi András. Érvei elsősorban pragmatikusak voltak és nem mentek teológiai mélységekbe. Az erre adott reakciók meglehetősen vegyes képet mutattak eddig, voltak köztük személyes és teológiai indíttatásúak. Meglepett viszont, hogy a témáról - mindegy, hogy pro vagy kontra – lehet úgy írni, hogy a Leuenbergi Konkordia még csak említésre sem kerül, sőt, annak szellemiségével tökéletesen ellentétes mondatok is elhangzanak kommentekben.

Pedig ha van olyan teológiai dokumentum, amelyet segítségül lehet hívni, amikor a református és lutheránus egyházak kapcsolatának szorosabbra fűzéséről beszélünk, akkor az épp a Leuenbergi Konkordia. Vessünk néhány pillantást az érzelem nélküli tényekre.

A Leunbergi Konkordia végleges szövegének megfogalmazására hosszas tárgyalások után 1973. március 16-án a svájci Leuenbergben került sor. Mára a legtöbb európai protestáns egyház zsinati határozattal elfogadta ezt a dokumentumot, s ezzel csatlakozott egy átfogó és elkötelező egyházközösséghez. Protestáns egyházak alatt nemcsak a református és lutheránus (valamint az uniált) egyházakat kell érteni, hanem a methodistákat és más kisebb egyházakat, mint a husziták, Cseh Testvérek, Herrnhuti Testvérközösség, waldensek. Magyarországon e felekezetek közül három található: lutheránus, református és metodista. Ez utóbbi közösség bár hazánkban számban kicsi, teljes egyházközösségben van a másik két protestáns felekezettel. Nem véletlen, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen időről időre vannak metodista hallgatók is, akik aztán a Magyarországi Metodista Egyházban vállalnak szolgálatot.

Mit jelent a leuenbergi egyházközösség pontosan? Teljes oltár- és szószékközösséget vagy más szóval úrvacsorai közösséget és a lelkészi ordináció kölcsönös elfogadását. Ha elolvassuk Véghelyi Antal hozzászólását a vitához, akkor láthatjuk, mekkora szakadék fölött ver hidat a Leuenbergi Konkordia, hiszen pont az úrvacsora kérdése volt az, amely a két felekezetet több száz évre elválasztotta egymástól, s ebből következően az lelkészi ordinációt is inkompatibilissé tette. Ami viszont Véghelyi Antal cikkéből sajnálatosan kimaradt, az az, hogy nem kell liberális teológusnak lenni ahhoz, hogy valaki ennek ellenére nyugodt lelkiismerettel vehessen (sőt, oszthasson) úrvacsorát a másik felekezet templomában. Ezen szakadék fölött ugyanis a Leuenbergi Konkordia már hidat vert. Fontos figyelni a a korrekt fogalmazásra, ezért idézek a Konkordiából: „Wo diese Feststellungen anerkannt werden, betreffen die Verwerfungen der reformatorischen Bekenntnisse zum Abendmahl, zur Christologie und zur Prädestination den Stand der Lehre nicht. Damit werden die von den Vätern vollzogenen Verwerfungen nicht als unsachgemäß bezeichnet, sie sind jedoch kein Hindernis mehr für die Kirchengemeinschaft.“  illetve magyarul: „Ahol elfogadják ezeket a megállapításokat, ott a reformátori hitvallások elítélő kijelentései nem vonatkoztathatók az úrvacsoráról, a krisztológiáról és a predestinációról szóló jelenlegi tanításra. Nem minősítjük tárgyszerűtlennek atyáink elítélő kijelentéseit, de azok többé nem akadályai az egyházi közösségnek.“– áll a 27§-ban közvetlenül azután, hogy a református és lutheránus tanok közötti reformációkorabeli különbségeket veszi számba. Tehát a tanbeli eltérések nem tárgyszerűtlenek, de már nem is akadályai az egyházak közösségének. Akit nemcsak a következtetetés érdekel, hanem az odáig vezető gondolatmenet is, a Konkordia magyar fordítását itt olvashatja.

A továbbiakban szó van arról is, hogy „Egyházaink között jelentős különbségek vannak az istentisztelet formáiban, a kegyesség megnyilvánulásaiban és az egyházi rendtartásokban. Ezeket a különbségeket a gyülekezetekben gyakran erősebben érzékelik, mint a hagyományos tanításbeli ellentéteket. Az Újszövetség szerint és az egyházi közösség reformátori kritériumai alapján azonban mégsem tudunk ezekben a különbségekben egyházainkat elválasztó tényezőket látni.“ (28§)

Az tehát egyértelmű, hogy aki ma a többi protestáns felekezetekkel való szoros közösséget illetve annak alapját kétségbe vonja, az 40 évvel le van maradva az európai protestáns teológia fejlődéséről. A Konkordia elfogadása vagy el nem fogadása nem egyes emberek személyes döntése, hanem egy egyházé, s ezt a döntést a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház is meghozta. (Metodista testvéreink pedig a többi európai metodista egyházzal együtt csatlakoztak az egyházközösséghez.) 

Vajon mindebből következik-e a Leuenbergi Konkordia szerint, hogy a tagegyházak egymással egyesüljenek, ahogy ez Bölcsföldi András felvetésében olvasható? A Konkordia a 42-45.§-ek ben tárgyalja ezt a témát és véleményem szerint a józanság talaján marad. A 42. § ugyanis hangsúlyozza, hogy a Konkordia aláírása semmilyen egyházjogi következménnyel nem kell, hogy járjon. (Például a szószékközösség konkrét esetben azt jelenti, hogy egy olyan tagegyház, amely nem ordinál nőket, nem kényszeríthető Leuenberg nevében, hogy egy más országban ordinált nőt lelkészként alkalmazzon, de ha ugyanez a lelkésznő egy testvérgyülekezeti látogatáson vesz részt, akkor titulusát nem vonják kétségbe, sőt, akár istentiszteleten is szolgálhat az adott egyházban.)

Ugyanakkor azzal folytatódik a cikkely, hogy az egyházak figyelembe fogják venni a szabályalkotásaikkor a Konkordiát. Ennek ellenőrzésére természetesen nem állítottak fel rendőrseget, viszont a Leuenbergi Egyházközösség (GEKE, Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa) élő szervezetként tekint magára, amelynek jellemzője a folyamatos fejlődés, közeledés, a protestáns felekezetek közötti dialógus és megbékélés munkálása. 

A 43. cikkely még konkrétabban kimondja, hogy az ordináció kölcsönös elismerése nem érinti a lelkészek alkalmazásának kérdését, tehát egyik egyház sem kötelezhető arra, hogy egy másik Leuenbergi Konkordiát aláírt egyházban ordinált személyt lelkészként alkalmazzon. 

Vitánk szempontjából a  44-45. § a leginkább mérvadó, amely kimondja, hogy „Egyes résztvevő egyházak szervezeti egyesítésének kérdését csak az érintett egyházak konkrét élethelyzetében lehet mérlegelni. Ennek a kérdésnek vizsgálatánál a következő szempontokra kellene figyelni: Az olyan egyesítés, amely csökkenti az igehirdetési gyakorlat, az istentiszteleti élet, az egyházi rend, valamint a diakóniai és társadalmi tevékenység eleven sokféleségét, ellenkezik a most kinyilvánított egyházi közösség lényegével. Másfelől bizonyos helyzetekben az egyház szolgálata kívánja meg - éppen a bizonyságtétel és a jó rend kedvéért - a szervezeti-jogi egyesítést. Ha az egyházi közösség kinyilvánításából ilyen szervezeti következmény származik, annak nem szabad csorbítania a kisebbségi egyházak döntési szabadságát.“

A mondatok elég egyértelműek ahhoz, hogy ne szoruljanak külön magyarázatra. Amit személy szerint fontosnak tartok hangsúlyozni, az az egyensúly keresése. Attól, hogy egy szervezeti egyesülés a református egyházzal (vagy ha már itt tartunk, a metodista egyházzal) lutheránus szemszögből jelenleg nem éppen életszerű Magyarországon, még fontos tudatosítanunk magunkban, hogy már most is közelebb vagyunk egymáshoz, mint azt sokszor érezzük vagy bevalljuk magunknak. Hogy olyan mondatok, amelyek szerint Isten csodája, ha egy evangélikus és egy református lelkész együtt tud dolgozni az ökumenében, egyszerűen anakronisztikusak. Ha párhuzamot keresünk, akkor talán a házasság képe segíthet: a férfi és a nő nem veszti el identitását a házasságban, de azért azt is erős lenne mondani, hogy Isten csodája, ha nem marakodnak örökké, megosztják a munkát és még tisztelik is egymást. 

Az egyensúly a másik oldalról is leírható: Attól, hogy egyházközösségben vagyunk, együtt úrvacsorázunk és elfogadjuk egymás ordinációjának érvényességét, még nem kell feltétlenül a szervezeti összeolvadást fontolgatni. Az ellenségeskedés és az egyesülés között még van néhány fokozat, amely megvalósítható akár most is. A szervezeti összeolvadásnak is több fokozata is van, és nem feltétlenül kell „bekebelezésként“ lezajlani, ahogy az egy korábbi érvelésben olvasható. De véleményem szerint Magyarországon még nagyon messze vagyunk attól, hogy erre egyáltalán gondolni lehessen. 

A Leuenbergi Egyházközösség, új néven a Protestáns Egyházak Európai Közössége az ökumenének többek között egy jó jelszót is adott: Megbékélt sokszínűség – Versöhnte Vielfalt. Mindkét szó hangsúlyos benne: megbékélt, mert nem ragad le régi tanbeli ellentéteknél, hanem figyelembe veszi a teológiai kérdésfelvetések és válaszok változását. És sokszínűség, mert nem akar uniformizálni, EU-konformmá tenni helyi egyházakat, nem akarja a helyi szokásokat és hagyományokat letarolni, sőt, a sokszínűséget értéknek tartja. Nem véletlenül lett a Leuenbergi Egyházközösség énekeskönyvének címe Colours of Grace: a Kegyelem színei.  

Dávid Adél

A szerző 2010 óta a GEKE (korábban Leuenbergi Egyházközösség) liturgikai munkatársa.