Liechtenstein: Állam és egyház szétválása ősztől

Liechtenstein: Állam és egyház szétválása ősztől

Share this content.

Vaduz – Az állam és az egyház szétválasztása a nagyhercegségben ősszel megtörténik. Forrás: ref.ch, news/sda, szöveg: dr. Békefy Lajos

A 11 településnek szüksége van arra, hogy a megbeszéléseket mindkét fél számára megnyugtatóan lezárják. Mivel alkotmánymódosításra is szükség van a szétválasztáshoz, ennek előkészítését elkezdte a hercegségi parlament, de csak őszre várható a véglegesítés és a jogerőre emelés – nyilatkozta a sajtónak Adrian Hasler kormányfő. Akkorra tervezik az új konkordátum megkötését a Vatikánnal, hiszen többségükben római katolikus egyházközségeket érint majd a változás. Törvényi elfogadtatásban a következő felekezetek részesülnek: a római katolikus, a református és az evangélikus egyház. Liechtensteinben a lakosságnak mintegy 75%-a római katolikus, de arányuk 50 évvel ezelőtt még 90% volt. Az elismert felekezetek állami finanszírozásban is részesülnek majd, ugyanakkor az adóköteles állampolgárok szabadon dönthetnek arról, adójuk bizonyos hányadával melyik felekezetet támogatják.

 

Címkék: Liechtenstein - vallás - egyház - állam -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!