A műemléki világnaphoz kapcsolódva átadták az idei ICOMOS díjakat – Példaadó Műemlékgondozásért-díjat kapot a Deák Téri Evangélikus Gimnázium

A műemléki világnaphoz kapcsolódva átadták az idei ICOMOS díjakat – Példaadó Műemlékgondozásért-díjat kapot a Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Share this content.

Budapest – Az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottsága a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából 2014-ben is átadta a Példaadó Műemlékgondozásért-díjat. Forrás: MTI, ICOMOS, szöveg és fotó: Kiss Tamás

A díj célja bemutatni azokat a legkiválóbb módszereket, amelyek a legjobban segítik a műemlékek, helyi értéket képviselő örökségi értékek fennmaradását és megőrzését. A műemlékvédelmi szervezet elismerésétt idén a Deák Téri Evangélikus Gimnázium kapta a szervezet ünnepi ülésén a Budapesti Corvinus Egyetem dísztermében. A díjat az iskola igazgatónője Gadóné Kézdy Edit, illetve a fenntartó nevében Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke vette át. További öröm, hogy az elismerés másik díjazottja Krählig János evangélikus építész volt, akinek ezúton is gratulálunk.

A díjra azok pályázhatnak, akik 

• a tulajdonukban lévő, vagy a rájuk bízott műemlék fenntartása, gondozása során példamutató módon biztosítják az értékek fennmaradását, értékeinek hiteles megőrzését

• akik lehetővé teszik a közösség, a társadalom számára a műemlék értékeinek, jelentőségének megismerését

• akik alkalmas funkció, egyedi programok, rendezvények segítségével mutatják be egy épület (és környezete) jelentőségét

• akik szakszerű, folyamatos karbantartással biztosítják az értékőrzést

• akik az oktatás, nevelés, szakképzés területén olyan programokat képviselnek, amelynek célja a műemlékek, helyi értékek karbantartás útján való fennmaradása.

Az Esterházy-kastély egykori marionettszínháza a sajátos értékű épület hasznosításának és helyreállításának elismeréseként, a szekszárdi megyeháza kiemelkedő és példamutató hasznosítása, helyreállítása és revitalizációja okán, a perőcsényi Tájház pedig kiemelkedő és példamutató helyreállításával érdemelte ki a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elismerését - közölte a Forster Központ az MTI-vel.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság másodszorra osztotta ki a Példaadó Műemlékgondozásért Díjat. Ebben az elismerésben részesült a Deák Téri Evangélikus Gimnázium mellett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke felsőfokú műemlékvédelmi oktatási tevékenységéért, különös tekintettel a posztgraduális műemlékvédelmi szakmérnök képzésre, amely jelentős mértékben hozzájárult a magyar műemlékvédelem egységes szemléletű szakembergárdájának kialakulásához. 

A bizottság műemlékvédelmi citromdíjjal hívja fel a figyelmet a kiemelkedő értékű, 20. századi műemlékként nyilvántartott budaörsi repülőtér „felháborító elhanyagolásra", a hasznosítás és helyreállítás hiányára. Emellett citromdíjat kapott és a „legeredményesebb műemlék-elhanyagolás" jelzővel illették a Budapest V. kerületében lévő Unger-házat is a karbantartás elmulasztása miatt. Elmarasztalták a győri Dunakapu téren megvalósult közösségi és rendezvénytér, valamint mélygarázs kialakítását a tér alatt fekvő, a győri bástyarendszerhez tartozó értékes és pótolhatatlan cölöpfalazat és a kapcsolódó leletek elbontása miatt.

A díjátadót követő Ybl Miklós-bicentenárium és az építészet éve alkalmából rendezett konferencián a kétszáz éve született építész munkásságáról emlékeztek meg az előadók.

A program zárásaként a FUGÁ-ban megnyitják az Örökség a Jövőnek - Jövő az örökségnek című vándorkiállítást. A 38 tablóból álló tárlat bemutatja az ország legjelentősebb, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által támogatott műemlékvédelmi és ásatási eseményeit. A kollégium a 20 éve működő NKA keretein belül nyolc éve jött létre, ebből az időszakból válogatták ki a kurátorok a legjelentősebb értékmentéseket úgy, hogy az ország teljes területét vették figyelembe és mutattak példát a legszélesebb műemléképületek fajtái között. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a helyi értékek védelmében rejlő lehetőségekre, a kulturális örökségvédelem közösségépítő és tudatformáló szerepére. A tárlat április 27-ig tekinthető meg.

Az ICOMOS az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye. Az 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet meghatározó a világ műemlékvédelmében. Az itt kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába. A nemzetközi fórumon is tevékenyen dolgozó tagok saját országukban nemzeti bizottságokat alkotnak. Feladatuk a nemzetközi és hazai műemlékvédelmi elvek összhangjának megteremtése. Szakembereket delegál a nemzetközi szakbizottságokba és saját problémái megoldására nemzetközi szakembereket igényelhet. 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a nemzetközi szervezet egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tagszervezete. Tagjai a magyar műemlékvédelem meghatározó szakemberei. Építészek, régészek, művészettörténészek, kertépítészek, restaurátorok, történészek, vegyészek, geológusok, statikusok és a műemlékvédelemhez kapcsolódó minden más szakág képviselői vesznek részt munkájában.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!