Az Erdélyi Evangélikus püspökség épületében működő Reményik Sándor Galériában tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, az elismeréssel nem a díjak számát szerették volna szaporítani, azért hozták azt létre, hogy megköszönjék három kortárs alkotó munkáját, és próbálják elismertségüket növelni.
A díjat megtestesítő oklevelet, kisplasztikát és 10 ezer lejes (673 ezer forintos) pénzjutalmat évről-évre egy-egy írónak, képzőművésznek és a színházi-zenei élet egy-egy kiemelkedő alkotójának adják át.
Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat idén Székely Csaba drámaírónak, az erdélyi és magyarországi színpadokon is nagy sikerrel játszott, Bányavirág című dráma szerzőjének, Részegh Botond csíkszeredai grafikusnak és Bocsárdy László rendezőnek, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatójának ítélték oda.
A rendezvény keretében a kolozsvári Concordia vonósnégyes Orbán György öt madrigálját adta elő, és megnyitották az Intermezzo - In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című képzőművészeti tárlatot, amelyet az Erdélyi Magyar Művész Pedagógusok Egyesülete szervezett.
A magyar kultúra napja: Először adták át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat
Share this content.
![](https://archiv2.lutheran.hu/sites/all/themes/themagev/images/nopicture.png)
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!