Az épület lakóegységei külön életteret biztosítanak a családok számára – ez a külső keret, amelyhez a fenntartó, a Magyarországi Evangélikus Egyház elfogadó, támogató légkört is nyújt, kapaszkodót adva a segítségre szorulóknak. A szakképzett, lelkileg elkötelezett munkatársak azért dolgoznak, hogy a „vihar” elől elrejtőzőknek módjuk legyen rendezni soraikat. Egy-, maximum másfél éves tartózkodás után tovább kell lépniük a tört családoknak, de az itt kötött szálak legtöbbször nem szakadnak el.

„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket…” – Laborczi Géza intézményvezető lelkész, Kovács Erzsébet, az anyaóvó korábbi lelkésze és Kemenes Erika részlegvezető munkatársaikkal együtt azon fáradoznak, hogy a páli igében megerősödve újat kezdjenek a bajbajutottak.

Első állomás

A segítség első állomása az akkut krízishelyzet kezelése: a létszükségletek (fedél, ennivaló, ruha) biztosítása. Fontos a hivatali ügyintézés, a munkakeresés, a pszichológiai, jogi és lelki segély, továbbá az életvezetési tanácsadás is. Emellett nagy súlyt helyeznek az idő tartalmas eltöltésére: csoportfoglalkozásokat, sport-, kreatív és más szabadidős programokat szerveznek. Bibliaóra is van, de az istenhitet itt lehetőségként ajánlják fel, nem kényszer. Magvetés történik, az Isten ügyének futamideje ugyanis nem másfél év. Ezt a szolgálattevők alázattal és türelemmel elfogadják. Kiemelten fontos azonban a jeles napok méltó megünneplésének támogatása.

Megrendítő anyák napják

„Sok család utolsó menedéke mi vagyunk, hogy anya és gyermekei együtt maradhassanak. Ha egy bántalmazott anya éjszakára az utcára kényszerül gyermekével, a hatóság el kell, hogy vegye tőle a kiskorút. Ezért mi a nap huszonnégy órájában nyitva vagyunk, cselekedni tudunk, csak a férőhelyek számához vagyunk kötve” – vázolja a lelkész az anyaóvó elsődleges feladatát. Majd az anyák napjára térve arról mesél, hogy minden érintett tört család másként éli meg ezt az ünnepet, annak meghittségét, attól függően, hogy éppen hol tartanak saját élethelyzetükben: „Idén az anyák napja a koronavírus miatt nálunk is zártabb, igyekszünk védeni a lakókat. Ez egyrészt családi ünnep, de munkatársaink a közösség ünnepét is segítik. Vasárnap délután szoktuk tartani. Az intézmény részéről virággal és ajándékkal készülünk, és a munkatársak segítenek a gyerekek ajándékának elkészítésében is. Van gyermek, aki már tud ajándékot készíteni az édesanyjának, más még nem tart ott a dráma feldolgozása miatt. Ezt tiszteletben kell tartanunk. Kiosztjuk a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől kapott adományokat, és igyekszünk ezen a napon ünnepibb ételeket adni a családoknak. Sok segítséget kapunk külsősöktől. Egy anonimitását őrző vállalkozó hölgy mindig tortát, ajándékokat küld a gyermekek születésnapjára. Megrendítő, ahogy a nyomor és erőszak nyelvén szocializálódott gyermekek kreatív módon elkészített rajzot, virágot, saját készítésű ajándékot adnak édesanyjuknak. Ilyenkor könny van a szemekben. Egy ilyen helyzetben az édesanyákban az anyai identitást érintő kérdések, annak dilemmái is – más-más intenzitással – fölvetődnek. Hála Istennek, úgy tűnik, sokszor tudunk segíteni.”

Az otthon közfoglalkoztató is egyben. „Varrodánkban gyönyörű dolgokat készítenek, ruhákat, táskákat varrnak. Tavaly tavasszal, a járvány kitörésekor azonnal elkezdték a maszkvarrást. Nagy gonddal készült minden öltésük, a szívüket-lelküket, a hála érzését is belevarrták, belevasalták. Ezt érzik küldetésüknek.”

Laborczi Géza sorolja a pozitív példákat: „A közeli Evangélikus Roma Szakkollégium egyetemistái rendszeresen jönnek korrepetálni a gyerekeket. Ők az élő példa arra, hogy a csődközeli állapotból is van kiút. Voltak közülük, akik az anyaóvóban kezdték ellátottként – ez komoly áldás és motiváció itt.”

A drámák és súlyos történetek kapcsán Laborczi Géza meghatározó élménye egyszerre pozitív és szomorú: „Egy édesanya azzal keresett meg, hogy rémálmai vannak. Kiderült, kényszerből abortuszra kellett mennie harmadik gyermekével, mert utcára került, két gyermekét is elvették volna tőle. Nagy traumával élte meg. Fél éven át tartó beszélgetésünk után jutott el a rossz lelkiismerettől a valódi bűnbánatig. Privát gyónás és úrvacsora keretében oldódott fel a traumája. Negyven éve vagyok lelkészi pályán, de ilyen megrendítő úrvacsoraélményem még nem volt, mint ezzel az édesanyával. Sajnos később visszament ahhoz a férfihoz, aki miatt a traumát okozó helyzetbe került. Ez is része a szolgálatunknak: mély emberi, gyógyító erejű találkozások – és a kudarcok is. A krisztusi szeretetet megmutatva kell tennünk azt, ami lehetőségünkben áll.”

Segítés előítéletek nélkül

„Anyásabbak” az otthonban élő gyermekek? – adódik a kérdés. Az intézményvezető szerint ez anya- és személyiségfüggő, de nem kevés ilyen esetet lát. Kizökkent a világ számukra, az édesanya a biztonsági kapaszkodó. De olyan is előfordul, hogy ha az anya még annyira fiatal, hogy nem érett meg az anyaságra, ott gyermeknevelési tanácsadással is melléjük állnak.

Az egyik legszebb történetet is megosztja velünk: „Egy ötgyermekes édesanya az éjszaka közepén kopogott be hozzánk. Aztán kitartó munkával szociális munkás lett a legidősebb gyermeke, és érettségihez, majd munkához segítette mindegyik testvérét. Hosszú évekig nálunk dolgozott a hajléktalanellátásban, jelenleg Németországban teszi ugyanezt. Egyik húga nevelőszülő lett: férjével már a második babát veszik magukhoz nagy szeretetben, figyelemben. A feldolgozott traumával megszakadt a nyomor szocializációs folyamata, a testvérek talpra álltak, segítik egymást. Kell ennél több? Létezik nagyobb ajándéka a szolgálatunknak?”

Laborczi Géza maga is sokat tanul a találkozásokból: az előítélettől mentes segítség iskolája ez, mondja. Az irgalmas Istent kell felmutatni, aki másokon és rajtunk is könyörül. Azoknak az anyáknak a mély elszánását említi, akiknek sikerült kitörniük. Ha létezne, nekik ítélné oda a gyermekmentés Nobel-díját.

A tanulság pedig: nincs akkora távolság ember és ember között. Az irgalmas samaritánus örömét érezni szavaiban – a példázat egyébként az igazgató lelkész evangélikus identitásának is a summája –, aki tanúja annak, hogy Isten dicsőségére megtörténhet a testi és lelki gyógyulás, sőt a mentett maga is képessé válik áldássá, segítő kézzé válni másvalaki számára.