Nemcsak a minőségi oktatás, a hallgatók lelki feltöltődése és lelkük ápolása is fontos – mondta dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora 2014.február 25-én, a győri Apáczai-kar lelki terének ünnepélyes megáldásán. Az intézményben már egy éve működik a lelki tér nevű helyiség, amelyet a korábbi lelkészi irodából alakítottak ki, és egyre nagyobb igény van rá a hallgatók körében. Dr. Szabó Péter dékán szerint méltó környezetet teremtettek a spirituális feltöltekezésre.
Az Apáczai lelki terét dr. Pápai Lajos római katolikus, Szemerei János evangélikus és Steinbach József református püspök is megáldotta a keddi rendezvényen. A hírösszefoglalóban megszólalt Bogdányi Mária egyetemi lelkész.